A Kormorán összegző jelleggel adta ki tavaly decemberi koncertjének dupla CD-jét, a méltóságteljes előadást már a közelgő karácsony atmoszférája hatotta át. Azt jól hallani, hogy az együttes zenéje semmit sem változott, ugyanaz a magyar, illetve Kárpát-medencei folkon alapuló muzsika maradt, amelyet hol a ro­ckos lendületesség, hol pedig a balladisztikus emelkedettség jellemez. Ugyanakkor persze ez egy másik, alaposan átalakult zenekar, a régi formáció majd tíz éve kettészakadt, és akkor ezt sokan Koltay Gergely karrierjének kényszerű lezárásaként is értelmezték. Koltay, aki atyja, zeneszerzője, alapítója és alapembere a Kormoránnak, azonban nem esett pánikba, változtatásokba kezdett, amelyek közül a legfontosabb Fehér Nóra és Vadkerti Imre énekesek megtalálása volt, illetve, hogy a stílusukhoz, hangjukhoz, habitusukhoz igazítsa a Kormorán egyébként folyton bővülő és hatalmas repertoárját.

A tavalyi, szép karácsonyi koncert a már jól ismert és esetenként himnusszá vált felvételekre (Kell még egy szó) összpontosított. Talán frázisnak tűnhet, de a jó borhoz hasonlóak ezek a felvételek. Szívesen ízlelte őket az ember annak idején, frissen is, de így, érettebben talán még szebbek, méltóságteljesebbek.