Mint egy legenda
Bulgakov óta tudjuk, hogy kéziratok nem égnek el, de arról kevéssé gondolkodtunk, hogy gitár pedig nem veszhet el. Pedig a gitároknak is megvan a maguk sorsa, amint Radics Béla legendás bordó Gibsonjának kalandos históriája is bizonyítja. Erről 1987 óta azt hittük, örökre elveszett, hiszen senki sem látta, pedig sokan keresték. Most aztán előbukkant, mit előbukkant, Szent Grálként kiemelkedett az idő homályából.
A hírre, hogy megkerült Radics Béla Gibsonja, Bálint Csaba, a Rockmúzeum igazgatója örömmel összefoglalja az ismert tényeket. Előljáróban azért hozzáteszi, nem remélte, hogy valaha is meglesz a hangszer.
– A gitárt Szidor László, a Syncom gitárosa hozatta be az országba 1966-ban, aki már a Gemini tagjaként adta el Németh Dezsőnek. Radics Béla tőle vásárolta meg valamikor 1968 tavaszán. Cserébe odaadta korábbi hangszerét, egy Eko gitárt, és ráfizetett még 12 ezer forintot. Az összeg nagyságáról legyen elég annyi, hogy akkoriban a havi átlagfizetés a kétezer forintot sem érte el.
Hogy honnan szerezte meg a jószerével ismeretlen angyalföldi gitáros a tekintélyes összeget, máig nem tudjuk. Mindenesetre megszerezte, kifizette a Gibsont, és talán nem is sejtette, micsoda kincs birtokába jutott.
– Radics Béla Gibsonja nem egy a sok közül – folytatja Bálint Csaba. – Elég kevés forog ebből a típusból a világban. Bár Béla gitárjának SG alakja van, ez egy 1961 végétől 1962 elejéig gyártott ritka szériája a Gibsonnak, amikor az SG márkanév még nem is volt használatos. Egészen speciális a hangszer abban a tekintetben is, hogy a tremolója a side push technológiára épül, de a mechanikai metodika sikertelensége miatt rövidesen befejezték az altípus gyártását. Arról nem beszélve, hogy Radics Béla átalakította a hangszert, ezért teljesen egyedi, felbecsülhetetlen eszmei értékű darab.
A legendás gitár hányattatásai már a zenész életében megkezdődtek. Előfordult, hogy a személyes tragédiája felé öles léptekkel haladó zenész egyszerűen elhagyta a kocsmában, úgy vitték utána. Bár a Sakk-Mattban, a Tűzkerékben és a Taurusban a Gibson volt Radics Béla legfőbb – utóbb egyetlen – vagyontárgya, kisebb csoda, hogy épségben megmaradt.
A gitáros 1982-es halála után a hangszert Póka Egon kapta meg Béla édesanyjától, és több Hobo Blues Band-felvételen is játszottak rajta.
– 1986-ban megjelent Ómolnár Miklós Béláról írt kiváló könyve, a Pengék és halak, amely miatt Béla anyukája visszakérte a gitárt. Azzal indokolta, hogy Egon lektorálta azt a könyvet, amelyben azt írták, hogy a fia ivott. Persze, hogy ivott. Ne finomkodjunk, a halálba itta magát. Egon visszavitte a gitárt, innentől 32 évre nyoma veszett. 1987-ből ismeretes egy Csatári Bence által a levéltárban fellelt ORI-levél másolata, amelyben Bali elvtárs – az ORI akkori elnöke – megköszöni Béla anyukájának, hogy felajánlotta a hangszert az ORI-nak. Aztán se kép, se hang, csak legendák – mondja Bálint Csaba.
A gitár mindeközben Radics Béla ismerősénél, Molnár Pál Bonaventnél lappangott. Tőle vásárolta meg nemrégiben Kosik Kristóf ügyvéd, aki maga is muzsikus. Mint mondja, tizenöt évig tartott a huzavona, de aztán végül a birtokába jutott a rockzenei ereklye.
– Egyszer csak kaptam egy telefont szombat este, hogy másnap délután ott a gitár, mehetek érte. Bár addig nem láttam, hittem benne, hogy megvan, létezik. Amikor a kezembe vettem, rögtön láttam, hogy eredeti Gibson, ahogyan azt is, hogy 1961-es darab, abból a korszakból származik. Béla átépítéseit, később pedig a jellegzetes sérüléseket, egyedi jeleket is észleltem.
Miután a birtokába került, Kosik Kristóf másokkal is megnézette a gitárt, akik szintén igazolták a hitelességét. Póka Egon, az élettárs Miskolczi Ilona és a hajdani road, Buday Zsolt, aki hosszú időn át naponta látta, cipelte a hangszert, egyaránt felismerte. Kosik Kristófnak esze ágában sincs vitrinbe zárni a kincset, mások is láthatják a legendás gitárt. Bulit szerveznek Béla korábbi zenésztársaival, a részletek még most alakulnak, de annyi bizonyos, hogy a Gibson is szerepet kap majd.
Arra a kérdésre, hogy közönséges hangszer vagy valami más-e ez a gitár, Kosik Kristóf azt válaszolja, hogy szakrális tárgyként tekint rá.
– Elképesztően jó kézbe venni, játszani rajta. A hegylakó című film ismert jelenetéhez hasonlíthatnám az érzést. Olyan, mint amikor a Hegylakó feltartja a kardját, és az erő belecsap az égből. Radics Béla szelleme él, itt jár köztünk, igyekszünk hűek maradni az örökséghez.
