Mobilmánia más felfogásban

–  A Ménesi Borbárban december 15-én adventi akusztikus koncertre készül. Mennyire van otthon a Mobilmánia ebben a műfajban?

–  Ilyen klubhangulatú koncerteket ritkán adunk, de a közönségünk és mi is nagyon szeretjük. Készült a Mobilmániá­val egy teljes akusztikus tévéfelvétel is, a videómegosztón már több tízezren megnézték. De a fent említett rendezvényen ketten leszünk a zenekarból: én akusztikus zongorán játszom, és Gamsz Árpád énekes lesz velem. Duóban fogjuk előadni azokat a dalokat, amiket mindenki ismer, egy szál zongora, két ének és egy akusztikus gitár felállásban. Így is hihetetlen erejük van a dalainknak. Én úgy gondolom, hogy az a szám, ami egy szál zongorán eljátszható, az minden szinten működik. Abból slágert, rockzenét, sőt akár metált is lehet csinálni.

–  Ennek az is oka, hogy a Mobilmánia dalait döntő részben ön, a billentyűs írta?

–  Döntő részben valóban én írom a zenéket, de Kékesi Bajnok László, Gamsz Árpi, Nusser Ernő és Vikidál Gyula is a szerzők között van. Szeretem a csapatmunkát, az egy szerző által írt lemezek egysíkúbbak, a zenekar akkor működik jól, ha a többiek is hozzák az ötleteiket, így változatosabb lesz az album.

–  Gamsz Árpádnak ez lesz az első fellépése októberi többszörös bordatörése után. Akkor az nagy gondot okozott a zenekarnak…

–  Októberben volt egy komoly, több mint tizenöt előadásos turnénk. Megkértem előtte a többieket, hogy vigyázzanak magukra, lehetőleg ki se mozduljanak a lakásból. Ahogy az amerikai zenekarokat a turnék során még a szállodákba is bezárják, és olyan szerződéseket kötnek velük, hogy fél évvel a kezdés előtt semmivel nem veszélyeztethetik magukat a tagok. Mi viszont a turné indulása előtt egy nappal kaptunk egy telefont, hogy Árpi leesett a létráról építkezése közben, csúnyán összetörte magát, és rohammentő vitte kórházba. Az lett a megoldás, hogy Vikidál Gyuszival összefogva ketten énekeltük le a dalokat, ő a saját részét, a többit pedig én, persze Árpi előadásához képest más felfogásban.

–  Vikidál Gyula, a régi zenésztárs tagságát talán nem mindenki érti. Ott volt a Mobilmánia alapítói között, aztán egy darabig nem játszott a zenekarral, mostanában pedig bizonyos koncerteken énekel, máskor nem – ahogy az események kiírásán is olvasható. Mi ennek az oka?

–  Gyula 2008 óta tartozik hozzánk, a Mobilmánia alapító és örökös tagja; amikor egy darabig nem volt velünk, akkor a színházi előadásai nem engedték. Mostanában azonban a színházi elfoglaltsága kevesebb, a mi előadásaink száma viszont nő, Gyula pedig nagyon szeret velünk lenni. Ugyanakkor az ő kérése volt, hogy a Mobilmánia önállóan is meg tudja állni a helyét, meg vele is, ezért két komplett műsorunk van. Gyulát rengetegen hívják a mai napig is, és talán én vagyok az egyetlen a szakmában, aki azt mondta neki, hogy Gyuszikám, akkor jössz, amikor kedved van. De a lemezeket mindig közösen csináljuk, és így Gyula is teljesen benne van a zenekar vérkeringésében.

–  Az utolsó lemez a Budapest Sportarénában adott tízéves jubileumi koncertet örökíti meg. Ezt a fellépést többször is minőségi fordulatként említette az együttes életében. Miért?

–  Ez a tavaly január 6-i telt házas koncert, amelyen a közönség is hihetetlen lendülettel vett részt, a Mobilmánia egész működését megkoronázta. Egyúttal újrapozicionálta a zenekart, sokkal magasabb kategóriába léphettünk mind ár, mind koncertminőség tekintetében. Nagyobb, látványosabb koncerteket tudunk adni. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egy csapat tíz évig tudja építeni az ismertségét, akkor az beérik, és erre a tíz évre nekünk is szükségünk volt, hiába volt az előző 30-40 esztendőben számos munkánk.

–  De épp emiatt nem húztak 19-re lapot, amikor egy Aréna-koncertre vállalkoztak? Lehetett tudni, hogy ennyien eljönnek?

–  Nem, és semmilyen komoly támogatást sem kaptunk. Viszont a Gyuszi egyszer 70, én egyszer voltam 60, a Mobilmánia pedig egyszer tízéves, és ebbe kapaszkodva belevágtunk. És a hihetetlen mennyiségű munka és a közönség szeretete összehozta, hogy tele legyen az Aréna. Az egész koncertet én szerveztem, senkinek a kezébe nem akartam kiadni, mert akkora lelkesedéssel senki más nem csinálta volna. Azt gondoltuk, ahogy a jegy fogy, azokat a pénzeket forgatjuk reklámba, technikába, bérleti díjakba, és a koncert valóban eltartotta önmagát. Hatalmas sikerként éltem meg.

–  Ahogy a beszélgetés előtt mondta, Isten a tenyerén hordozza. Ez persze a leukémiára is értendő, amitől 12 évvel ezelőtt egy év küzdelem után szabadult meg. Mennyire változtatta meg a betegség a rocker hozzáállását a világhoz?

–  Nagyon. Amíg az embert nem éri utol egy ilyen trauma, addig nem veszi észre, hogy mennyire ostobán működik. Él, dolgozik, hajt, sőt túlhajtja magát, és nem törődik azzal, hogy van családja, vannak barátai, akikkel sokkal többet kellene lenni. Ez után a pont után az ember elkezd szelektálni, hogy mi a valóban fontos, amivel foglalkozni érdemes, és mit lehet elhagyni. Vagyis hogy minek van, és minek nincs értelme. A betegségem előtt például 25 évig nem voltam szabadságon, szó szerint szénné égettem magam, aminek ez lett az eredménye. Én kaptam egy esélyt a Jóistentől, hogy néhány dolgot még megcsinálhatok, és azóta sokkal több mindent éltem meg, sokkal lényegre törőbben intézem a dolgaimat, mint előzőleg.

–  Sőt, alkotó emberként a tapasztalatait tovább is tudja adni a közönségnek. Erre is törekszik?

–  Én nem írok szövegeket, de barátom, szerzőtársam több mint húsz éve Horváth Attila. Ő bennem él, és képes megformálni azokat az élethelyzeteket, amelyekben vagyok. Meg lehet nézni az előtte és az utána írt szövegeket. Elgondolkodtatóbbak a dalaink, az emberek lelkére próbálnak hatni, hogy inspirálják őket a továbblépésre.

–  Huszonhárom éve hasadt szét a P. Mobil, a zenekarnak a fele játszik most a Mobilmániában. Csúnya történet volt, önök újságból tudták meg, hogy már nem tagjai az együttesnek. Elégtételnek érzi, hogy a Mobilmánia ma már sikeresebb, mint az egyébként még mindig létező P. Mobil? Vagy hogy az önnek szánt leukémia-segélykoncerttől épp a P. Mobil maradt távol?

–  Ennek az egésznek így kellett lennie. Mondom ezt annak ellenére, hogy bár már több idő telt el az életemből a P. Mobil nélkül, mint a P. Mobillal, az emberek ma is rendkívüli módon kötnek az ottani tagságomhoz. Ha ez a szétválás nem következik be, nem lett volna Tunyogi Rock Band, nem lett volna Rock Band, nem lenne Mobilmánia sem, és az a közel száz dal sem létezne, amit azóta szereztünk. A P. Mobil 1996-os felbomlása teljesen felesleges volt. Mégis így döntött a vezetője, mi pedig mentünk a saját utunkon. És noha a Mobilmánia is játssza azokat a P. Mobil-dalokat, amik a mi tagjainkhoz köthetők, és amiket a közönség el is vár tőlünk, a zenekar 2008-as alapításánál fő koncepció volt, hogy a lemezekre ne a régi dalokat játsszuk fel, hanem csináljunk újakat, formáljunk önálló zenekari arculatot. Mert van még bőven mit adni magunkból, és ezt a jövőre is értem.

–  Egyébként nem lehet normális, hogy évtizedes közös munka után szétmennek zenekarok? Napjainkban Piramisból is kettő működik, egy másik műfajban a Neoton is duplázódott egy időben, nem beszélve a háromfelé széteső Hungáriáról. Más munkahelyeken nem csodálkozunk, ha szakadást idéz elő a munkatársak különböző személyisége…

–  Szerintem inkább az emberek állandó elégedetlensége, sokat akarása vezet ehhez a jelenséghez. Elindulunk, jól érezzük magunkat, próbálunk csinálni valamit, amit együtt szeretünk, és a dolog működik is, volt évi 390 koncertünk. Elmondhatatlan sikerek, minden jó, és akkor egyszer csak jön valami, ami ezt átírja, valaki elkezdi rosszul érezni magát, még többre vágyik, majd az egész szétesik. És olyankor nem lehet mit csinálni.

–  Az adventi kiskoncert után még két fellépés lesz az év végén. Igazi nagykoncertek?

–  Sűrű volt az idei évünk, még Észak-Amerikába is eljutottunk áprilisban, ahol Los Angelesben és Kanadában léptünk fel, fantasztikus volt olyan városokban szerepelni, amiket azelőtt csak tévéből láttunk. Ősszel megjelent az Aréna-kiadvány dupla DVD-n, tripla CD-n és dupla bakeliten, és rendkívül jól fogy. Most már próbálunk a december 27-i karácsonyi nagykoncertre a Barba Negrában, ez lesz Gamsz Árpi betegsége utáni első nyilvános rockfellépése, de Kékesi Bajnok László születésnapját is megünnepeljük azon a napon. A magyarországi évadzárót pedig követi a szilveszteri buli Sepsiszentgyörgy főterén, ahol körülbelül húszezer ember vár majd minket. Egyébként is nagyon vonzódom Erdélyhez és Székelyföldhöz, az ereimben székely vér is csorog, nekem ez olyan, mintha hazamennék.