Hirdetés

A dokumentumfilm az egyik legfontosabb mozgóképes műfaj, különösen ha felszín alatti társadalmi problémákat helyez a figyelem középpontjába. Jelenleg Európában mintegy 1,2 millió ember él modern rabszolgatartásban, ebből 22 ezren hazánkban, és mint Tuza-Ritter Bernadett számos nemzetközi fesztivált megjárt munkájából kiderül: nemcsak az isten háta mögötti kistelepüléseken, hanem Budapesten is. A rendező a címszereplő Marisnak másfél éven keresztül követte a sorsát: az ötvenkét éves, de jóval idősebbnek látszó asszony tíz éven át dolgozott napi húsz órán keresztül fogvatartóinak, akiktől cserébe csupán minimális ételt és cigarettát kapott, a pénzét elkobozták, a házat pedig csak a gyári éjszakai műszak miatt hagyhatta el. „Gazdái” mindezek ellenére megengedték, hogy a rendező felvegye az áldozat mindennapjait, de őket nem láthatjuk, csupán a hangjukat hallhatjuk – általában a nőt szidalmazzák. A film a tartalma mellett ezen megoldások eredményeként válik – sajnos a képzeletet bőven felülmúló – thrillerré, igazságérzetünket felpiszkáló, húsba vágóan drámai alkotássá.