Fotó: ShutterStock/samatotoh
Hirdetés

A Mohácsi Busójáráson kívül (idén február 27-től március 4-ig tart) több tucat izgalmas programmal várják a mulatozni, lakmározni vágyókat farsang idején az országban. Közösségi disznóvágásra több helyen is sor kerül.

Fotó: ShutterStock/samatotoh

A Zala vármegyei Reziben, február 8-án csapatok versengenek egymással, az általuk készített ételeket a közönség fogja pontozni. Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban, február 15-én hasított mangalicákat dolgoznak fel. A már hagyománynak számító disznótoros fesztiválon, amelyen a főszerep a hamisítatlan szabolcsi ízeké lesz, ezúttal nemzetközi böllérversenyt is rendeznek, de megmérkőznek egymással az amatőr kolbásztöltők és pálinkafőzők is. Az V. Tokaji Forralt Boros Disznóságok elnevezésű program február 15-én, reggel 8 órától indul. Hamisítatlan disznótoros finomságok, különleges forralt borok, versenyek, gyermekprogramok, jókedv és zene várja a látogatókat. Böllértalálkozó lesz még többek között Ecseren, január 11-én, Vértesszőlősön január 25-én, valamint Győrváron és Túrkevén, február 15-én.

A Mátra ékszerdobozának nevezett kicsiny faluban, Parádsasváron különleges farsangi néphagyomány elevenedik meg. Ennek legfőbb mozzanata az úgynevezett borotválás, mely során az asszonyok borbély jelmezt öltenek, és liszttel, pamaccsal, faborotvával megtisztítják a férfiak ábrázatát. A Borotválós Asszonyfarsangra idén február 22-én kerül sor.

Korábban írtuk

A Heves vármegyei Novajon március 1-jén, 10 órakor az úgynevezett „remélés” veszi kezdetét. Ez is egy a farsang végéhez köthető téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokás, amelynek során egy ál-lakodalmas menet jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legényei végig járják a falu utcáit csörömpölés, zeneszó közepette, bemennek a lányos házakhoz bekormozva az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, s cserébe tojást és szalonnát kapnak, amelyet összegyűjtve este megsütnek és elfogyasztanak az iskola épületében.

Panyolán a szatmári hagyományok kerülnek előtérbe a szokásos télbúcsúztató, tavaszváró dínom-dánom alkalmával. A szervezők február 8-án, déltől várják a nézőket, felvonulókat, hogy 14 órától együtt éljék át ezt a régi népszokást, amelyet hajdanán a nagyszülők, ükmamák és papák téli estéken a fonóban idéztek meg.

Fotó: ShutterStock/Svittlana

Bálokból sem lesz hiány a farsang időszaka alatt. Győrben minden évben megrendezik a barokk bált, amelyen barokk és rokokó ruhákba öltözött látogatók vehetnek részt. Az egész este a XVII-XVIII. századi hangulatot eleveníti fel. A századnak megfelelő zenék és táncok a táncmester segítségével a kontratáncok világába repíti a résztvevőket. A rendezvény időpontja még nem ismert, de a helyszín idén is biztosan a pompás Zichy-palota lesz. Zircen február 1-jén tartanak mulatságot a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium épületében. Lesz tombola, jelmezverseny és jósda, aki pedig szeretne, meg is vacsorázhat, a vendéglátásról a Patkó Vendéglő gondoskodik. Keszthelyen városi karnevált rendeznek a Festetics kastély, a Sétálóutca és a Fő tér által ölelt területen. A zenés esemény, amelyen minden évben színpompás maskarások vonulnak fel, idén február 10-én, 14 órakor veszi kezdetét. Kiskunhalason 21. alkalommal tartják meg a RockFarsangot. A február 15-i rock and roll show-n, amelyen hat zenekar is fellép, jelmezverseny is lesz. Akik maskarában érkeznek, italkupont kapnak ajándékba.

Fotó: ShutterStock/Mochnacs Andrea

Nagykanizsa ad helyet idén is az Országos Farsangi Fánkfesztiválnak. Az eseményt február 27. és március 1. között tartják. A rendezvényen minden látogató megbizonyosodhat arról, hogy ezt az egyszerű népi ételt milyen sokféle módon és gazdag ízvilággal képesek még ma is elkészíteni településeink, falvaink háziasszonyai. Ínycsiklandó farsangi finomságból Debrecenben sem lesz hiány. Hajdú-Bihar vármegye székhelyén február 22-én és 23-án Farsangi Gasztronómiai Napokat tartanak, amely szintén a kulináris élvezetek kedvelőinek nyújt majd felejthetetlen élményt. Emellett színes jelmezes felvonulások és különböző gyermekprogramok teszik igazán családbaráttá az eseményt.

Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában február 1-jén a Kolompos együttes lép fel. A zenekar célja, hogy egy jó hangulatú, vidám, játékos, táncos-zenés mulatságon elültethessék a kicsi szívekbe a magyar népművészet szeretetét és ezúttal a farsanghoz kapcsolódó népszokásokat. A Budafok-Tétényi Klauzál Ház több programmal is készül farsang alkalmából. Február 9-én a Mosó Masa mosodája nevet viselő farsangi előadással várja a kisebbeket a Veronaki zenekar. Varga Katalin írónő kiváló és nem kevés humorral fűszerezett költeményeit dalaikon keresztül minőségi muzsika formájában ismertetik meg a gyerekekkel. Február 22-én latin hangulatú Farsangi Karneválra invitálják a felnőtteket, s aki jelmezben érkezik, részt vehet egy farsangi nyereményjátékban is. Egy nappal később, 23-án a szervezők interaktív családi délelőttel készülnek, amelynek során Mollini Varázsló játékos trükkjeivel kápráztatja majd el a közönséget.

Akik szeretnek sétálni, azoknak ajánljuk a Korzózz Velünk! ismeretterjesztő városi minitúrái közül a Főúri farsang elnevezésűt. Az időutazás február 1-jén, 13 órakor veszi kezdetét. „Ebben az egy órában rácsodálkozhatunk egy főúri palota szépséges báltermére, beleképzelhetjük magunkat a farsangi bál izgalmas forgatagába, megismerhetjük a régi báli viselkedési szokásokat és elvárásokat, ráadásul megtanulhatjuk a hölgyek titkos legyezőnyelvét” – szól a program beharangozója.

A XI. kerületi B32 Galéria és Kultúrtér fellépője Rutkai Bori és bandája lesz lesz február 1-jén. Hórukk farsang nevű előadásuk során hóbortos tánczenéket, felnőtt füleknek is hódoló dzsesszes-funkos muzsikákat hallhat a közönség. Újpesten, a Lóverseny téri Közösségi Ház táncházzal készül a farsangra. A Suholó Néptánccsoport és a Téka Együttes február 1-jén, koradélután a gyerekeket, késődélután, este pedig a kamaszokat és a felnőtteket várja szilágysági, sárközi, kalotaszegi és mezőségi táncokkal. Aki tudja, táncolja a zenekar előtt, aki szeretné tanulni, azt segítik a táncmesterek.

Fotó: ShutterStock/posztos

A Művészetek Palotája több szuper programmal készül a farsangra. Január 27-én farsangi vigalmat tartanak a 10-14 éves korosztály számára. A rendezvény műsorvezetője Farkas Zoltán „Batyu”, a hazai néptáncos világ legendás alakja lesz, a rendezvény célja pedig, hogy szórakoztató háttértudást adjon a legkisebbeknek a farsangi időszak történetéről, szokásairól, jelentőségéről a népi kultúrában. Február 1-jén Bognár Szilvia: Farsangi Titoktok elnevezésű családi koncertjére kerül sor. A minimatinéra elsősorban a 3 és 8 év közötti gyerekeket és azok szüleit várják. A hazai világ- és népzenei élet egyik legismertebb előadója kiváló együttese és a gyerekek segítségével próbálják meg elűzni a telet és előcsalogatni a tavaszt. Február 23-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes adja elő Farsangvasárnap című performanszát. A Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Nemzet Művésze és felesége, Zs. Vincze Zsuzsa által komponált darab a farsang féktelen, jókedvű mulatozásába enged bepillantást ötvözve a régi és az új népszokásokat és művészti elemeket.

Fotó: ShutterStock/Mehes Daniel

Nem farsangi rendezvény, de farsang idején tartják az immár hagyományos miskolci kocsonyafesztivált is. Az eseményre február 14-16. között kerül sor. Vásári forgatag, gasztronómiai ínyencségek, tűzzsonglőr bemutató, vásári mulatság, több mint 30 koncert és még sok meglepetés várja a látogatókat. Szintén farsang idején, február 15-én rendezik meg a Marcali Borforraló Fesztivált, valamint a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Fonyódi Kolbászfesztivált is. Ez utóbbin, amire február 7-9. között kerül sor, különleges sajtokat, mangalica termékeket, balatoni borokat, békéscsabai házi szárazkolbászokat, különleges szalámikat, házi szalonnákat, erdélyi kürtőskalácsokat és finom langallókat is kóstolhatnak a résztvevők. És ha már Erdély került szóba, ne feledjük el, idén is megtartják a Csángó Bált. A hagyományőrző rendezvényre, amelynek célja ezúttal is az, hogy bemutassa ennek a különleges magyarnyelvű kisebbségnek a páratlanul gazdag népművészetét és hagyományait, február 22-én kerül sor a Millenáris B épületében.