Monumentális

Az Avatar a mai napig minden idők legnagyobb bevételt termelő filmje, és egyúttal a legelső olyan produkció, amely teljes egészében 3D-s élményt nyújtott. Ez utóbbiban nagyrészt ki is merültek a pozitívumai, hiszen a forradalmi látványhoz egy igencsak kiszámítható Pocahontas-történet társult. A tizenhárom évvel később érkezett folytatás kapcsán James Cameron azt ígérte, vizualitás tekintetében kenterben veri a Marvel-adaptációkat is. És nem túlzott: az Avatar: A víz útja az egyik legmonumentálisabb, leggrandiózusabb film, amely valaha készült. És a sztori sem hat annyira elcsépeltnek, mint az első rész esetében: a korábbi epizódban megismert Jake Sully (Sam Worthington) hosszú évek óta békében él új családjával Pandóra bolygóján, amikor az égitesten bosszúvágytól fűtött emberek jelennek meg. A férfi – feleségével és gyerekeivel – hiába keres a planéta távolabbi szegletén menedéket, nem kerülheti el a harcot. Cameron nem csupán a látványban, hanem a szentimentalizmus és a játékidő terén sem fogta vissza magát: bár a speciális effektusokkal, illetve az élő, lélegző bolygó megteremtésével lehengerlő moziélményt nyújt, 190 perces terjedelmével és a giccsben úszó képsorokkal olykor a néző türelmét és jó ízlését egy­aránt próbára teszi.