A Kálmáncsai Graduál facsimile változata

Rohanó világunkban a gyors, rövid híreknek és a tartalmatlan, gondolkodásra alig késztető, felületes kiadványoknak van keletje. Ilyen körülmények között figyelemre méltó az az igyekezet, amely múltunk értékeit méltó módon igyekszik megismertetni az olvasóval. Ezt a célt tűzte ki maga elé a Nemzeti Kincseinkért Egyesület, amely két kiadványával is felhívta magára a figyelmet.

A 2002-ben kecskeméti székhellyel alakult egyesületről a Demokrata 2005/7. számában tudósítottunk annak kapcsán, hogy kiadták az 1358-ban készült Képes Krónika hasonmását. Nagy port vert fel újrafordítása, valamint Pap Gábor és Szántai Lajos tanulmányai a miniatúrák és az iniciálék értelmezéséről. Ők megtalálták ugyanis azt a „kulcsot”, amellyel 58 kép is megfejthetővé vált, mivel a képeket összefüggéseikben vizsgálták és a magyar, nem pedig az indoeurópai képírásrend szerint olvasták, továbbá felismerték, hogy a képek a csillagmítosz (asztrológia), a fény járásának tudománya nyelvén bírhatók szóra.

Az akadémikus művészettörténészek mindeddig semmi érdemlegeset nem tudtak mondani a 142 kép összefüggéseiről, mivel nem ismerik a magyar képírásrendet, a csillagmítoszt pedig elvetik. Ezzel a szemlélettel kizárják magukat abból, hogy valaha is megérthessék a képek összességének üzenetét, és megmaradnak olyan pótcselekvéseknél, mint egyes miniatúrafestő-iskolák (pl. sienai, bolognai) stílusjegyeinek képeken történő azonosítása, továbbá olyan „magvas” következtetések levonása, mint hogy a krónika miniatúrái értékes viselettörténeti forrást jelentenek.

Pap Gábor három 12 elemű, Szántai Lajos három 7 elemű sorozatot tudott azonosítani tanulmányában, melyek között összefüggéseket is feltártak. Munkájukat tavaly ősszel a Nemzeti Kincseinkért Egyesület gondozásában megjelent A Képes Krónika miniatúráinak átfogó értelmezése című kötetben Németh Zsolt folytatta, aki a magyar képírásrend szerint a csillagmítosz nyelvén maga is olvasni tudta a képeket. Így a nem kevesebb, mint 18 képsorozatot sikerült azonosítania.

– Kiderült, hogy a képsorozatok behálózzák a teljes művet, és nem egymás mellett futnak, hanem sok esetben „metszik egymást” – avat be a Képes Krónika rejtelmeibe a szakember. – Számos kép több sorozatnak is eleme, ráadásul nem is feltétlenül azonos „helyi értékkel”, azaz csillagmítoszi olvasattal jelennek meg a különböző sorozatokban. A magyar képírásrend megengedi, sőt egyenesen megköveteli, hogy egy képnek ne csak egy olvasata legyen. Ez teljesen idegen az indoeurópai szemléletmódtól és az azt használó magyar művészettörténészektől.

Németh Zsolt munkájának eredményeképpen ma már 134 miniatúra csillagmítoszi értelmezése van meg – a Pap és Szántai által adott olvasatok zöme is kiegészült, kiteljesedett, pontosabbá vált -, és csupán néhány, többnyire sérült ábrázolás értelmezése várat még magára. A szerzőnek sikerült összefüggő rendszerben értelmeznie a megjelenítéseket, és kiderült, hogy a Képes Krónika Nagy Lajos király beavató könyve.

– Míg a képek lélegzetelállító szépsége „csak” kiemelkedő művészt jelez, a sorozatok szervezettsége és az azokban átadott üzenet mélysége kétségtelenné teszi, hogy beavatott – táltos – készítette az ábrázolásokat, amelyek épp úgy szólnak a szakrális uralkodóhoz, mint a világi fejedelemhez – értelmezi a képeket Németh Zsolt. – A belső úttal három sorozat foglalkozik, míg a csatajelenetek képei azt mutatják meg, hogy milyen világi célokért érdemes harcolni.

A kutató elmondása szerint két összetartozó sorozat is vonatkozik az országnak ártani szándékozó sötét erőkre. A képíró világossá tette, hogy az Árpád-ház kihalásával kizökkent az idő, és szakrális királyaink után Károly Róbert már tisztán világi uralkodóként jelenik meg. A Nagy Lajosnak szóló legfontosabb üzenet azonban annak megmutatása, hogy hol is uralkodik, hol vannak a gyökerei. Ennek kapcsán érdemes összevetni például az első és második bevonulás (értsd honfoglalás) képeit a vendéglovagok bejövetelének megjelenítésével. A honfoglalások ábrázolásai világosan jelzik, hogy visszatérés történik a Kárpát-medencébe, ahová az érkező magyarság életet hoz, mert működtetni tudja ezt a tájat. A vendéglovagok csak beáradnak, és fegyvereken kívül nem hoznak semmit. A képek azt is kifejezik, hogy e szent földön az Árpád-ház szakrális királyai uralkodtak, akikhez Nagy Lajosnak fel kell nőnie, s ehhez szintén világos útmutatást kap.

A Képes Krónika, ez a királyi olvasónak szánt munka mára mindenki számára elérhetővé, elolvashatóvá vált. Német Zsolt szerint a mű üzenete, hogy immár nekünk magunknak kell királyokká, de nem kiskirályokká válnunk, és azokat a minőségeket kifejlesztenünk magunkban, amelyek egy királyt királlyá tesznek. A kutató elmondta, hogy a képek értelmezésének munkája nem zárult le, időközben újabbak születnek és világosan látható, hogy további azonosításra váró sorozatok rejtőznek még a műben. Mindenkit arra bátorít, hogy vegye kézbe a krónikát, és a csillagmítosz nyelvén, a magyar képírásrend szerint, az eddigi eredményeket felhasználva folytassa az értelmezést, mert ezen az úton sikerrel fog járni!

A díszes kötet után egy évvel egy másik kiadvány is napvilágot látott az egyesület gondozásában, méghozzá az 1622-24-ben lejegyzett Kálmáncsai Graduál. Dékány Lászlóné, az egyesület vezetője ennek létezéséről Pap Gábortól hallott. E kutató jött rá – mint a kísérő kötetben írja -, hogy a kéziratosok képanyaga és a festett mennyezettáblák képi világa, formarendje, valamint gondolatisága azonos tőről fakad. A kéziratosok képanyaga feltűnő rokonságot mutat a reformáció kori falfestészet emlékeivel, valamint tetten érhető benne a népművészet formaképző gondolatisága is. Így született a gyönyörű képi világú Kálmáncsai Graduál kiadásának gondolata.

A Somogy megyei helység, Kálmáncsa nevét akkor kapta, amikor Kálmán király cseheket telepített oda. Ebből lett Kálmán-csehi, majd rövidített alakja, Kálmáncsa. A XVI. században igen jelentős település volt, itt létesült az első református főiskola, és neves fiaként tisztelheti Kálmáncsehi Sánta Mártont, a magyarországi reformáció egyik kiemelkedő alakját is. A helység a XVII. századra elvesztette korábbi rangját, a tulajdonát képező, használaton kívül lévő graduál pedig átkerült Csurgóra, ahol a Református Gimnázium könyvtárában ma is féltve őrzik.

A kézirat feldolgozására Ferenczi Ilona zenetörténészt kérték fel, aki a könyv előszavában történeti áttekintést is ad. Ebből megtudjuk, hogy a graduálok, köztük a Kálmáncsai, azokat a magyarra fordított középkori eredetű liturgikus tételeket tartalmazzák, amelyek tartalmilag megegyeznek a protestáns hitelvekkel. Ebből következően a középkori liturgia nagyon kis részét fordították le, elsősorban a vesperára készült tételeket. Bethlen Gábor felkérésére negyven kéziratos graduált gyűjtöttek Magyarország területéről, ezekből készítettek udvari papjai többéves munkával mintát, ami aztán az 1636-ban kinyomtatott Öreg Graduál alapjául szolgált. Kiadásával a korabeli szerkesztők arra törekedtek, hogy a magyar nyelvű protestáns gyülekezetek istentiszteleti liturgiáját egységesítsék, és ez a cél vezette I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is, amikor a kiadvány kétszáz példányát széjjelküldte a nagyobb protestáns gyülekezeteknek.

– A vespera zsoltározó istentisztelet, ezért a graduálban körülbelül félszáz zsoltár található, ezen kívül a zsoltárok keretversei, az antifonák, továbbá himnuszok, a verses énekek, responzóriumok és maga a Magnificát, Mária éneke, valamint a záró áldás, a Benedicanus – ismerteti a Kálmáncsai Graduál tartalmát Ferenczi Ilona.

Magától adódik a kérdés, hogy a kétszáz példányban nyomtatott Öreg Graduálból, valamint az összeállításához felhasznált negyvenből mennyi maradt az utókorra? Ferenczi Ilona tudomása szerint mintegy húsz teljes és néhány töredékes kéziratos graduált ismerünk, az Öreg Graduál kétszáz példányából pedig tizenöt lehet az országban és Erdélyben, némelyik XVIII-XIX. századi bejegyzéseket is tartalmaz. Csekély számuk azt jelzi, hogy éneklésre alig használták ezeket az énekeskönyveket, ami a zenei írásbeliség és a lejegyzés pontosságának nem túl magas szintjét sejteti.

– A Kálmáncsai Graduált a XIX. században vitték Csurgóra, tehát már akkor sem használták, mivel a református egyház liturgiája lényegesen egyszerűbbé vált, a fent említett XVII. században Erdélyből kiindult egységesítő törekvés is inkább csak terv maradt. Azért sem forgatták gyakran ezeket a Biblia szövegén alapuló graduálokat, mert akkorra már felerősödött a gyülekezeti énekek iránti igény, másfelől az ellenreformáció után siettek elhagyni mindent, ami a katolikus egyházra emlékeztette a protestánsokat. Ez is akadályozta a továbbiakban a terjedését, hasonlóan a felvilágosodáshoz és a racionalizmushoz – ismerteti kutatási tapasztalatait Ferenczi Ilona.

Ha kezünkbe vesszük a Kálmáncsai Graduálról készített facsimile kötetet, rögtön feltűnik, hogy a középkori latin nyelvű gregorián kottához hasonlóan a kottafejeket itt is négy vonalra rögzítették a napjainkban szokásos öt helyett, a sorok elejéről viszont hiányoznak az értelmezéshez szükséges kulcsok. A feladat mégsem megoldhatatlan, mert a középkori zenében jártas szakember át tudja írni a kottát jelenkori használatra, ahogyan Ferenczi Ilona is tette a kiegészítő kötetben. Az olvasás nehézségeinek kiküszöbölése céljából a mai nyelvhasználathoz közelítette a szöveget, de a helyesírási kiigazítás mellett megtartotta a nyelvjárási jellegzetességeket, így a kötethez tartozó CD-felvételen ennek megfelelően adja elő az énekeket a kecskeméti piarista templom énekkara.

A díszes kiállítású Képes Krónika miniatúramagyarázatai, a zene-, valamint vallástörténeti szempontból értékes Kálmáncsai Graduál facsimile és átdolgozott változata múltunk hitelesebb megismerésének, megőrzésének elengedhetetlenül fontos adalékai. Megérdemlik, hogy jobban odafigyeljünk rájuk.

Szakács Gábor