Műtárgyak titkos élete
Mi történik egy festménnyel, ha épp nem látogatók csodálják a kiállításon? És vajon mekkora helyen fér el egy ország nemzeti közgyűjteményeinek legjava? A válaszért a Liget Budapest Projekt keretében felépült és már működő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba látogattunk, amit a közelmúltban az Európa legjobb középület-fejlesztése díjjal jutalmaztak az International Property Awardson, a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
A Liget Budapest Projekt részeként 2019-ben készült el az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) a Városliget melletti Szabolcs utcában, az egykori kórház területén. A komplexum közel harmincezer négyzetméteres, központi épülete a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum háromszázezer műtárgyának őrzéséhez és tudományos feldolgozásához nyújt infrastruktúrát. A beruházás a nemzeti közgyűjtemények sok évtizedes gyűjteményi és raktározási problémáit orvosolja, ráadásul úgy, hogy ehhez hasonló komplex háttérintézménye a nagy hagyományú európai múzeumoknak is csak elvétve van, kivétel a londoni British Museum, illetve a szentpétervári Ermitázs nemrég átadott szakmai intézménye. Az OMRRK épületegyüttesében világszínvonalú múzeumi raktárak, restaurátor-műtermek, laborok és kutatószobák mellett a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont is helyet kapott. A Vásáros Zsolt vezette Narmer Építészeti Stúdió tervei alapján készült fejlesztés a régi és új épületek összhangjára törekedett. A telek két értékes, Freund Vilmos által tervezett régi házát az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével állították helyre. Az új, kortárs tömb egyszerre illeszkedik a XIX. századi egykori kórházi pavilonépületekhez és idézi klasszikus arányaival, monumentális kőtömb jellegével az időtlenséget, a stabilitást, az állandóságot.
High-tech labor
Az OMRRK legnagyobb létesítménye térszint alatt négy, felette három emeleten működik: a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum műtárgyait a földszint alatt húzódó raktárakban helyezték el; a műtárgyak költöztetése jelenleg is folyik.
– A festő-, fa-, kőszobor-, kerámia-, grafikai és fotórestaurátori műhelyek a térszint feletti emeleteken kaptak helyet, ahogyan a fotó, a mikroszkópi és a műszeres diagnosztikai labor is – mondja Kónya Béla, a Szépművészeti Múzeum Restaurátori Főosztályvezetője, az OMRRK intézményvezetője, miközben körbevezet minket.
Teherlifttel megyünk a harmadik emeletre, a jókora kabin nyolcezer kilogrammnyi terhet bír el, hiszen márvány- és egyéb, súlyos kőszobrok szállítására is alkalmas. Zsilip nyílik, majd tágas csarnokba, az északi fekvésű, háromszáz négyzetméteres, világos festő-restaurátor műhelybe lépünk. Itt már nyoma sincs a régi romantikának, mint amikor a Szondi utcai épület legfelső emeletén, a málladozó, méteres ablaktábla mellett görnyedeztek a restaurátorművészek, és csak a tapasztalataikra hagyatkozva dolgoztak a rájuk bízott festményeken. Ez itt már a high-tech kora: inkább laboratórium, mint műhely, különleges biztonsági intézkedésekkel, beléptetőkártyával, ujjlenyomat-olvasóval és a szakmai munkát segítő hipermodern berendezésekkel.
Az egyik festő-restaurátor műterem végében hatalmas rácsos állványzaton tájképek, szerelmespárok képei, portrék sorakoznak, köztük a Majális kisebb vázlata: Szinyei Merse Pálnak, a magyar plein air festőjének vásznai. A képeket a Szépművészetiben ősszel nyíló Szinyei-tárlatra készítik elő, addig a műtárgyak titkos életét élik; a raktárból felkerültek ide, ahol a szakértők akkurátusan átvizsgálják, és ha kell, restaurálják őket, majd visszaviszik a földszint alatti részbe.
– A műterem tájolása északi, fontos, hogy ne süssön be közvetlenül a nap, és a lehető legtermészetesebb fényviszonyok között tudjanak dolgozni a kollégák. Jellemzően akkor kerülnek hozzánk a műtárgyak, ha más intézmények kölcsönzik őket, vagy amikor ehhez hasonlóan a kiállításokra készítjük elő őket. A restaurátorok vegyszerekkel is dolgoznak, ezért a szellőztetőrendszerbe építve, a munkafelületek fölé helyezett elszívók vonják ki az egészségkárosító anyagokat és a port a levegőből – magyarázza Kónya Béla, mialatt körbesétálunk a műhelyben.
Rejtvény a festék alatt
A restaurátorok elmélyült munkája csendéletre kívánkozik: Gőgös Ágota tompa késsel éppen aranyszínű, fátyolvékonyságú metállapot vág egyforma darabokra. A leheletvékony anyag kényes jószág, ecsettel kell rásimítani a felületre, a földön aranyló morzsák jelzik a munkafázist. Az ablak mellett Berta Éva impozáns méretű Györgyi Giergl Alajos-festményen dolgozik, a hamarosan megnyíló vadászati kiállításon lesz majd látható.
– Ez a kép annyira rossz állapotban volt, hogy a műhely minden restaurátora dolgozott rajta: a vászon meghullámosodott, a régi javítások nyomán pedig egyre-másra pergett le a festés – meséli a restaurátor. Közben kézi nagyítón át mutatja, milyen aprólékos javításokra van szükség: a lencsén át élesen előtűnnek az ecsetvonások, szinte belelátni a képbe. Györgyi Griegl festménye 1850-ben készült, és egy akkoriban valóban létező vadásztársaság pihenőjét jeleníti meg a Gerecse hegységben, vadászat után. Berta Éva szerint a mű egyik szereplője utólag került a képre. Talán az illető fájlalta, hogy lemaradt a kompozícióról, és rábeszélte a festőt, hogy némi ellentételezés fejében pingálja már oda az illusztris társaság közepére. Persze e következtetés merő feltételezés csupán, mégis jól mutatja, hogy egy-egy részlet mögött egész történetek bújhatnak meg.
A műterem hátsó traktusában Fiam Judit Klimkovics Ferenc csendéletén dolgozik, ottjártunkkor az utolsó simításokat végzi. A festmény restaurálása előtt homogén, jellegtelen sötét háttér látszott, amely alatt valójában szépen kidolgozott virágos kompozíció állt. A háttér jól látható igénytelensége és a részletesen megfestett téma olyannyira ellentétes volt, hogy a szakértő az első pillanatban meglepetésre gyanakodott.
– A keret alatti részeket megvizsgálva egyértelművé vált, hogy eredetileg nagyobb volt a kompozíció. A röntgenvizsgálat a mélyrétegeket is feltárta, így kiderült, hogy ép részletek rejlenek a barna festés alatt. Az is bebizonyosodott, hogy a későbbi átdolgozás eredménye a homogén háttér, amivel elfedték a finom részleteket – mesél Fiam Judit az alkotás előéletéről. A végső döntést persze művészettörténészekkel közösen, szakmai konzultációk után hozták meg. Mint utóbb kiderült, a restaurátor gyanúja nem volt alaptalan: a tisztítás után felsejlett a háttér valódi szépsége, faágakkal, levelekkel és a kék éggel.
– Az OMRRK restaurátorainak feladata nem egy adott műtárgy eredetének bizonyítása, hanem az, hogy azok rétegeit, hordozóit feltárják, helyreállítsák és konzerválják – veti közbe Kónya Béla. A nyugat-európai szemlélethez hasonlóan itthon is szeretnék meghonosítani a természettudományos vizsgálatokkal támogatott restaurátori munkát (science conservation), ehhez szoros kapcsolatot építettek ki a képzőművészeti egyetemmel. És tárgyalnak a projektalapú együttműködésekről a természettudományos vizsgálatokban élenjáró hazai és nemzetközi egyetemekkel is.
– Azt szeretnénk, ha a különböző tudományterületek együttműködésében történne a műtárgyak diagnosztikai vizsgálata, ezek alapján születne meg a döntés, hogy milyen irányba induljon az adott tárgy restaurálása. Az ehhez szükséges teljes körű géppark, azaz az optikai és elektronmikroszkópok, UV- és infravörös felvételek, Raman-spektroszkópiai vizsgálatok készítéséhez szükséges berendezések jövő év elejétől állhatnak majd rendelkezésre – magyarázza a múzeum főosztályvezetője.
Környezetbarát kialakítás
Ezután a mélybe szállunk, a műtárgyraktárak felé – még a mínusz negyediken is található ilyen helyiség. Minden valószínűség szerint itt a legmagasabb az egy négyzetméterre eső értékes műkincsek száma az országban. A biztonsági rendszeren átlépve műtárgy-akklimatizációs helyiségbe jutunk, onnan pedig a múzeum 1800 utáni gyűjteményéhez tartozó festmények raktárába. Ahol kitehetnék a megtelt táblát: a gigantikus fémállványokon, mint egy hatalmas szekrény fiókjaiban, akkurátusan elhelyezve sorakoznak a művek. A kihúzható képrácsok mindegyikén QR-kód van, ezek a gyűjteményi nyilvántartó rendszerbe mutatnak, ahol minden egyes műtárgyról a létező összes információt felvezették a digitalizáció során.
– A korszerű raktártechnológia 37 ezer négyzetméter felületet biztosít a műtárgyak elhelyezésére, 50 százalékos a relatív páratartalom, és 20-22 fokosra temperált a hőmérséklet. Ha ennél melegebb volna, megjelennének a gombák, a rovarok és más kártevők, az ennél hűvösebb levegő pedig fizikai deformitást okozna a műtárgyakban. Persze ez a gyűjtemény jellegétől is függ, hiszen az OMRRK műanyagtárgy-raktárában a más jelleg miatt tizennyolc fokos hőmérsékletet kellett beállítani – magyarázza Kónya Béla, hozzátéve, hogy a fény is károsodást okozhat, ezért a tárgyakat sötétben tárolják. Az sem okozna megrázkódtatást a központ számára, ha nem lenne áram, hiszen az OMRRK saját generátorral működik. A műtárgyvédelem mellett egyébként a fenntarthatóság is lényeges szempont volt a tervezéskor: több mint száz talajszonda biztosítja az épületek hűtési és fűtési energiáját, a speciális gépészet pedig szintén a környezetbarát villamosenergia-ellátáshoz járul hozzá.
