Hirdetés

Van abban valamiféle magyar sorszerűség, hogy Molnár Ferenc sírja nem a Fiumei úti sírkertben vagy a Farkasréti temetőben található, hanem a New York-i Liden Hillen. Pedig a Józsefvárosban született író, akinek 37 nyelvre lefordították a műveit, tősgyökeres pesti alkotó volt. Egy, kettő, három és Az ibolya című egyfelvonásosaiból Rátóti Zoltán rendezett klasszikusabb látásmódú előadást a Nemzeti Színházban, ami finom letisztultságával már-már kuriózumszámba megy a hazai színházak akciódús premierjei között. A rendező mindkét darabbal foglalkozott már korábban, de a Nemzeti színészeire különösen jól kioszthatók a szerepek. Nem akarja megváltani a világot, csupán – ahogyan Molnár – a piéce bien faite elvét, vagyis a pontos dramaturgiai szabályok szerint jól megszerkesztett művek felépítését követi, amelyekben sziporkázó monológok és lendületes párbeszédek színesítik a játékot. Molnár pedig odanyom egy kokit az affektáló úri közönség fejére, mondván: ugyan, kedves barátaim, csak nem képzelitek, hogy egy szerencsésen megkaparintott állástól vagy egy tömörfa íróasztaltól többek lesztek, mint bárki más? Az élet gyorsan elrepül, és ha túl komolyan veszitek önmagatokat, végül pillanatokon belül egyedül maradtok. Talán érdemes hinni a szerzőnek: erre a kis időre, amit itt a Földön töltünk, igazán felesleges úgy flancolni. Az előadás Székely László finom díszleteivel, Tordai Hajnal karakteres jelmezeivel, kitűnő szereposztásban látható a Gobbi Hilda színpadon.

Korábban írtuk