Tizedik születésnapját ünnepli a Misztrál együttes

Persze megvan a saját véleményünk, amit a versekkel el is mondunk: hogyan kell erkölcsösnek, kulturáltnak, magyarnak lenni, de ennek nincs köze a politikához. A politika nem képvisel értékrendet, az irodalom igen, és bár az irodalommal lehet politizálni, az örök értékek ettől függetlenek – mesélik a verseket megzenésítő, tízesztendős Misztrál együttes fiatal zenészei, Török Máté és Tóbisz Tinelli Tamás.

– A Misztrál zenéjében az akusztikus hangzás némi rockos beütéssel és egy csipetnyi népzenével keveredik. Hogyan lett ilyen egyedi a muzsikájuk?

– Török M.: Annak idején a zene és a vers szeretete hozta össze baráti társaságunkat, pedig mindhárman különböző zenei irányokból érkeztünk: Heinczinger Miklós népzenészként dolgozott, Tóbisz Tinelli Tamás rockzenét játszott, jómagam pedig komolyzenei múlttal kezdtem a Misztrálban muzsikálni. Négy éve csatlakozott hozzánk Tinnyei Zoltán, s aztán Csóka Sámuellel, hangmérnökünkkel, és a blues-gitáros Hoppál Mihállyal alakult ki a mostani felállás. Szerzőként mind a négyünk személyisége benne van a munkáinkban.

– Öt album, a Regejáró Fesztivál és a klubhálózat megszervezése áll a hátuk mögött. Elégedettek?

– Török M.: Talán hihetetlen a válasz, de legbüszkébb arra vagyok, hogy még járnak, s egyre többen jönnek a koncertjeinkre. Ma az embereknek nincs pénzük a kultúrára, és az igény szintje is egyre csökken. A gondolkodó ember előtt ma két út áll, vagy begubózik magányába, vagy a kultúra felé fordul, s a közösség erejét is használva tartja magában az erőt. Mi az utóbbiban reménykedünk.

– Kinek van igénye ma Magyarországon zenés irodalmat hallgatni?

– Török M.: Sem korosztályban, sem gondolkodásmódban nem lehet behatárolni a közönségünket. Az biztos, hogy a politika irányába nem szabad elmenni. Persze megvan a saját véleményünk, amit a versekkel el is mondunk: hogyan kell erkölcsösnek, kulturáltnak, magyarnak lenni, de ennek nincs köze a politikához. A politika nem képvisel értékrendet, az irodalom igen, és bár az irodalommal lehet politizálni, az örök értékek ettől függetlenek. Nem kellene, hogy politikai vetülete legyen például a megélt nemzeti identitásnak. Az értékrendnek állandónak kell lennie, egy normális országban erről nincs mit vitatkozni.

– De az mégsem szokványos, hogy fiatal emberek Istenről, hazáról énekeljenek. Nem kaptak ezért bélyeget a homlokukra?

– Török M.: Előfordult, de nem akarunk ezzel foglalkozni. Azt mindenképpen érezzük, hogy létezik kétfajta nyilvánosság, az egyik, ahol nincs helye az értékőrző együtteseknek, a másik pedig, ahol az emberek eljönnek a koncertjeinkre, mert igénylik a szépet. Hogyan lehet áttörni a falat úgy, hogy az ember ne adja el magát? Ugye, nehéz kérdés.

– A kereskedelmi szempontokról való lemondás a művészi szabadság ára?

– Török M.: Úgy tűnik, igen. Célul tűztük ki, hogy csak a zenélésből éljünk meg, de ez egyelőre várat magára. Biztos nem gondolná a közönség, hogy a CD-kiadás például egyáltalán nem kifizetődő tevékenység.

– Tóbisz Tinelli T.: Sokáig azt hittük, ebben a műfajban nincs pénz, ezért tudatosan nem támogatják a kultúra mecénásai, de rá kellett jönnünk, hogy igenis van igény erre a műfajra, csak szándékosan nem akarják előtérbe helyezni, mert nem illik bele a magyar társadalom lezüllesztésének koncepciójába. Ezért hívtuk életre a Regejáró Művészeti klubokat, amihez Vác, Szeged, Budajenő és Budapest után még két helység is csatlakozik. A Kaláka dalnokversenyét pedig a Regejáró Misztrál Fesztivál vette át. Tulajdonképpen mindkét kezdeményezésnek a célja, hogy fiatal tehetségek kapjanak lehetőséget, de nemcsak a zene, hanem a képzőművészet s az irodalom területéről is.

– Van valami koncepció a versek kiválasztásakor?

– Török M.: Az első két lemezünkön a kedvenceinket válogattuk össze, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, József Attila mellett helyet kapott Dsida Jenő, Mécs László, irodalmunk kevésbé ismert nagyjai. Tavaly, az 1956-os forradalom évfordulójára már a kortárs költészetet helyeztük előtérbe. Ma kortárs irodalomhoz jutni úgy, hogy tudjuk, jó, igényes, amit a könyvesboltban leemelünk a polcról, nagyon nehéz. Számtalan esetben csak akkor figyelünk föl lírikusaink munkáira, amikor már késő. Nagy Gáspár a szomorú példa erre. A munkamódszerre visszatérve, bizonyos albumainkat hosszú kutatómunka előzi meg. A Balassi-lemezhez például régizene kutatásokat folytattunk sokak segítségével. Bár igyekeztünk úgy dolgozni, hogy szakmailag ne tudjanak belekötni, mégis előfordult, hogy az irodalomtörténészek rajtunk vitatkoztak a konferenciákon. Mit mondjak, azért büszkék voltunk rá.

– Külföldön is megfordultak már. Hogyan fogadta a közönség a magyar verseket?

– Török M.: Nemrég Kaliforniában voltak koncertjeink, és amikor fellépés előtt vártunk egy parkolóban, amerikai családok gördültek el mellettünk a lemezeinket hallgatva. Teljesen magyarnyelv-centrikus muzsikát hallgatott egy tősgyökeres amerikai! Ez jó visszaigazolás arra, hogy a zene megtalálja a szöveg mondanivalóját, s így átmegy a tartalom is, függetlenül attól, milyen anyanyelvű közönség hallgatja.

-ana-