A közös kiállításegyüttes ötlete 2004-ben merült fel, amikor is a múzeumok egy szándéknyilatkozatot írtak alá, hogy a reneszánsz évében tematikusan és kronologikusan is egymást kiegészítő tárlatsorozatot rendeznek, hogy a látogatók a lehető legátfogóbb képet kapják Mátyás korának kultúrájáról. Az összefogás joggal reménykedik a sikerben, hiszen a Magyar Nemzeti Galériában 1983-ban láthatott utoljára a nagyközönség ilyen témájú kiállítást, amely a maga 550 000 látogatójával olyan országos rekordot állított fel, amelyet máig nem sikerült megdönteni.

A négy tárlat közül elsőként nemzeti könyvtárunk Csillag a holló árnyékában című kiállítása nyílt meg, amelynek központi alakja Vitéz János, az a nagy műveltségű főpap, politikus, mecénás és kultúraszervező, aki a hazai reneszánsz megalapozója volt. Előbb Váradon, majd esztergomi érsekként is jól szervezett intézményrendszert hozott létre, amely később mintául szolgált Mátyás király számára is. Ha ő nem gyűjt össze mintegy félszáz kötetes könyvtárat úgy, hogy „abban mindenféle tudományághoz tartozó könyv meglegyen”, nem karolja fel a legtehetségesebb fiatalokat, köztük Janus Pannoniust, s nem tart kapcsolatot az itáliai humanizmus jelentős képviselőivel, talán Mátyás sem fordított volna ekkora figyelmet mindezekre. A Széchényi Könyvtárban most az érsek könyvgyűjteményének legértékesebb darabjait, köztük az európai könyvfestészet egyik remekművét, Kálmáncsehi Domokos breviáriumát, illetve a saját feljegyzéseivel ellátott, Münchenben őrzött Livius-köteteket láthatjuk. Ez utóbbiak most először jöttek vissza Magyarországra azóta, hogy a Vitézt követő esztergomi érsek, Beckensloer ellopta, és Salzburgba vitte őket.

A Budapesti Történeti Múzeum Hunyadi Mátyás, a király című kiállítása az uralkodó udvarának szentel fokozott figyelmet. A tárlat egy nagy ívű korszak keresztmetszetét vázolja fel úgy, hogy közben kirajzolódik egy hirtelen a hatalmasok közé emelkedő köznemesi család története, s egy különleges kvalitású uralkodóé is, aki Magyarországot Európa meghatározó birodalmává emelte. A kiállításon ennek ellenére mégsem egy idealizált kép, hanem egy hús-vér uralkodó portréja jelenik meg. Az erőskezű reálpolitikusé, aki kitűnő érzékkel lavírozott hatalma megtartása érdekében a nagyurak csoportjai között, a gyakorta tréfás kedvű királyé, ahogyan Galeotto Marzio anekdotáiban szerepel, a szépre fogékony műpártolóé, a mélyen vallásos emberé, s az utolsó éveiben az egyre inkább reményt vesztett uralkodóé, akinek minden erőfeszítése ellenére sem sikerült dinasztiát alapítania. A kiállított tárgyak sokfélesége már önmagában nagy látványosságot biztosít, a festmények és szobrok mellett ugyanis ötvöstárgyak, miseruhák, díszes kódexek, fegyverek, oklevelek és gazdagon faragott kőemlékek mutatják be az uralkodó fényűző életét és műpártolását. Sajnos a hajdani pompáról ma már csak az ásatások képei, néhány oszlop és kőfaragvány tanúskodik. Az aranyozott famennyezeteket, díszes ablak- és ajtókereteket, s a pazar reneszánsz enteriőrt leginkább képzeletben láthatjuk, csupán a rekonstruált színes majolikapadló ad egy darabkát abból a fényűzésből, amely a király lakhelyéül szolgáló palotákat jellemezte.

A történeti kiállítások közé ékelődik az Iparművészeti Múzeum tárlata, amely a Beatrix hozományaként Magyarországra kerülő majolikaművészetet mutatja be. A reneszánsz luxuscikkének számító, közel-keleti eredetű majolikát ugyanis a legenda szerint a leendő királyné többre becsülte, mint a nemesfémet. A ferrarai követ ezért azt tanácsolta Beatrix testvérének, Eleonóra hercegnőnek, hogy házasságkötése alkalmából nővérét faenzai majolikával lepje meg. Hasonlóképpen tett unokatestvére, Aragóniai Kamilla is, aki a Pesaro városát birtokló Constanza Sforza felesége volt. Pesaro, Faenzával együtt az itáliai majolikaművesség egyik legjelentősebb központjaként működött, s a legújabb kutatások szerint innen származik a tárlaton látható, Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix címerével ellátott három Corvin-tál is, melyek valószínűleg 1476-ban, Mátyás és Beatrix esküvőjére készültek. A király és a nemesség ezután azonban már nemcsak Itáliából rendelt kerámiát, hanem maguk is működtettek műhelyeket példának okáért Vácott és Pécsett. A palota padlócsempéit szintén helyben készítették, de kisebb edények, tálkák és poharak is kerültek ki Budáról. Ezekből sajnos többnyire csak töredékek maradtak fenn, nem úgy, mint abból a hat- és háromszögletű csempéből álló padlóburkolatból, amelynek terveit Leonardo da Vinci vagy egyik tanítványa rajzolhatta. A felvidéki Farkashidán előkerült csempék térhatású díszítésből arra lehet következtetni, hogy valaha egyedi megrendelésre készülhettek. A kiállítás különlegessége mindezeken kívül négy Medici-kárpit, valamint egy tintatartó, amely Krisztus születését és a Háromkirályok imádását mutatja be.

A sorozat negyedik, kronológiai rendben utolsó tárlata, a Magyar Nemzeti Galériában látható Mátyás király öröksége ott folytatja a korszak kultúrtörténetének megidézését, ahol a Budapesti Történeti Múzeumban abbamaradt. Mátyás halálától, a Jagelló-koron keresztül egészen a XVII. század végéig követhetjük a késő reneszánsz művészetét, amelynek bemutatását kissé nehezíti, hogy ekkor már sokféle művészeti stílusirányzat élt egymás mellett. A kiállított mintegy 450 műtárgy között jelentős helyet foglalnak el az egyházművészet nagyszabású alkotásai, köztük a szárnyas oltárok, frissen restaurált táblaképsorozatok, de evangélikus, református egyházművészeti alkotásokkal is találkozunk. Világi remekek, a habán kézművesek luxuscikként keresett edényei, az úrihímzéses textilek, a reneszánsz és a barokk határán egyensúlyozó pazar ötvöstárgyak, valamint a korszak fontos újdonsága, a sokszorosított grafika is helyet kapott a tárlaton. S nem felejtkeztek el a festészetről sem, mely igazából csak a XVII. század elején bontakozott ki Magyarországon, amikor is a főúri családok előszeretettel álltak modellt, és örökítették meg valós és fiktív felmenőiket és önmagukat valójában politikai, legitimációs célból.

A reneszánsz év programsorozatában a fentieken túl több mint hatvan múzeum és kiállítóhely vesz részt, s kiemelt szerep jut a tudományos programoknak is, köztük annak a nemzetközi reneszánsz- konferenciának, amelyet májusban a világ vezető kutatóinak részvételével tartanak majd. Az emlékévre egyébként négymilliárd forintot szán a kormány, melyből egyebek mellett a múzeumi modernizációt segítő Alfa-program fejlesztését, az esztergomi várkápolna rekonstrukcióját, illetve a kolozsvári Mátyás-szobor román–magyar koprodukcióban történő helyrehozatalát is szeretnék finanszírozni.

(ana-barta)