Nem halat, hálót adunk

A 2019-ben induló Felzárkózó települések program a kormány és az Európai Unió támogatásával a háromszáz leghátrányosabb helyzetű település komplex felzárkóztatását tűzte ki célul. A programban részt vevő településeken alkalmazott módszer alapját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja adja. Lényege a nevében áll, vagyis jelen lenni, helyben segíteni: az adott településeken nem egy kaptafára készült módszerekkel, hanem a helyi adottságokat, szociális állapotokat figyelembe vevő programokkal igyekeznek segíteni. Ezek megvalósítói, karitatív szervezetek és alapítványok egy célért dolgoznak: értelmes munkát adni az olyan térségekben élőknek, ahol jóformán csak közmunkára van lehetőség.

Szeretet, szolgálat

A Magyar Református Szeretetszolgálat a Felzárkózó települések program keretében jelenleg ötvenegy településen van jelen, többek között Zemplénagárdon és Mezőladányban, ahol textil-, bőr- és kerámiatárgyakat gyártanak. E manufaktúrák egy professzionális dizájnercsapat és a településeken élő munkavállalók összefogásából megszületett keresztyén márka: a Diaconia termékeinek készítésével mára több mint húsz helyben élőnek adnak munkát.

– 2019-ben kezdtük a munkát Mezőladányban. Az egyik helyi kollégánk, Szabó Zoltán értett a bőrdíszművességhez, ezért indultunk ezen a vonalon. Pankotai Csaba népi iparművész segítette kezdettől fogva. A református egyház címerében látható zászlós bárány vált az akkor még Jobb adni néven futó márka logójává. A „Jobb adni” idézet a Bibliából származik. Jézustól kölcsönzött gondolat, aki azt mondta, nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ez a szeretetszolgálatunk vezérigéje is – kezd a Diaconia történetébe Juhász Márton, a Jobbadni Nonprofit Kft. ügyvezetője, akivel a zuglói Récsei Centerben berendezett márkaboltban beszélgetünk.

Juhász Márton elmondja, kezdetben öveket és kisebb kiegészítőket, például kártyatartókat vagy könyvjelzőket készítettek, javarészt ötletszerűen. 2023-ban azonban komolyan eltöprengtek azon, mi lenne, ha egységes termékpalettával és jól azonosítható történettel lépnének a nyilvánosság elé. A Mol-Új Európa Alapítvány támogatásával megszületett a Diaconia márka, a mögötte álló gondolat pedig négy szóban összefoglalható: minőségi termék, szerethető ügy. Juhász Márton fontosnak tartja leszögezni: fontos a sorrend, hiszen sok olyan vállalkozás működik a szociális gazdaságban, ami a szerethető ügyet tolja előtérbe. E vállalkozásokban hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatnak, ám az általuk készített termékek nagy része nem piacképes. A Diaconia a kettőt ötvözi: piacképes, szerethető, minőségi termékeket állítanak elő egy olyan projektben, amely hosszú távon gondolkodik, értelmes munkát ad a hátrányos helyzetű településeken élőknek, felzárkóztatva őket az elsődleges munkaerőpiacra. Ahogyan Juhász Márton fogalmaz: hal helyett hálót szeretnének a kezükbe adni. Céljuk, hogy a családok megtanulják, hogy meg kell ragadniuk a kínálkozó lehetőséget, nem pedig passzívan, kiszolgáltatva várni a segélyre.

– Jelenleg összesen húszan dolgoznak a mezőladányi bőrdíszműves-, valamint a zemplénagárdi kerámia- és textilműhelyben. Nemsokára Nagyecseden is nyitunk még két manufaktúrát, ahová várjuk a jelentkezőket – teszi hozzá.

Beszélgetés közben persze a boltban is körülnézünk: a Bozsik Szilvia és Pankotai Csaba dizájner házaspár által tervezett tárgyak között találhatók például különböző divatszínekben – tengerészkéktől a pisztáciazöldön át a meggypirosig, a klasszikus dohányszíntől a csokoládébarnáig – bőrből készült boríték- és keresztpántos táskák, pénztárcák, divatos, egyedi mintás textilből készült színes öv- és strandtáskák, hátizsákok, valamint kerámiatárgyak, például mázas, extravagáns formájú poharak, kecses bögrék, nyomott mintás tálak, tányérok. E tárgyakkal nemcsak esztétikus darabokat vásárolhatunk, hanem történetet is: például azt, hogy mi mindent teremthet egy jó gondolat, sok-sok elhivatott ember önzetlensége és az összefogás ereje.

Vissza a szülőföldre

Az ukrán határhoz közel eső Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei falu, Zemplénagárd a fővárostól több mint háromszáz kilométerre található. A lankás, pipacsos mezők, égig nyújtózó fák és a messze felsejlő Kárpátok vidékén a látvány a romantikus tájképfestészet aranykorát idézi. A valóság azonban kevéssé idilli. Néhány kilométerre háborús állapotok uralkodnak, az itt élőket pedig a táj szépségénél földhözragadtabb dolgok foglalkoztatják: a mindennapi megélhetés gondjai realistává teszik az embereket. Zemplénagárdon Balázs László termelésvezető kalauzol minket: a faluban az évekkel korábban bezárt iskola falai között rendezték be a kerámia- és textilműhelyt. Látogatásunkkor mindkettőben javában folyik a munka. A textilesekhez nézünk be először: a két tágas helyiségben varrógépek, szabászasztalok és a rajtuk készülő színes textilekből varrt mindenféle vidám holmi kavalkádja fogad. Hoffmann Beáta, a műhely vezetője elmondja, minden munkatárs egy-egy munkafázist végez: van, aki szab, mások szegecselnek vagy a márkajelzést nyomtatják, a gyakorlottabb kollégák pedig összevarrják az egyes darabokat.

– A textiles kollégák közül többen tartós álláskeresők voltak, évek óta közfoglalkoztatásból vagy segélyekből éltek, és mindannyian megváltozott munkaképességűek. A termékek készítési technikáját munkafázisokra lebontva tanította be a dizájner házaspár, és két hónap alatt sajátították el a kollégák. Ma már minden olajozottan működik. Az itt dolgozók bejelentett, fix munkabért kapnak és pontosan tudják, hogy ezért cserébe nekik is bele kell tenniük a munkába a maximumot. A csapatmunka ezen a kölcsönösségen alapul – magyarázza Balázs László, akinek termelésvezetőként nemcsak a logisztikára, a kiváló minőség ellenőrzésére kell koncentrálnia, hanem a szociális munkára is.

A varrással foglalkozó munkatársak egyike, Bulovszki Szilvia a rövid pihenő alatt mesél magáról. Korábban Pesten, egy zászlókészítő cégnél, majd a helyi önkormányzatnál dolgozott, ám egy hirtelen jött betegség miatt táppénzre került és leszázalékolták. Itt négy órában dolgozhat, ami nagy segítség, mivel két gyermeket nevel. Az ugyancsak varrással foglalkozó Kerekes Róbert a szomszéd faluból jár át dolgozni. Korábban járta az országot, volt műszerész és dolgozott varrodában is, ám pár éve hazaköltözött. Szereti a mostani munkáját, mint mondja, igényes és szép tárgyak kerülnek ki a keze alól.

Balázs László szerint történetük sokakra jellemző: a helyiek közül sokan idősebb korukban térnek vissza a szülőfalujukba, és nagyon szerencsésnek mondhatják magukat, ha életük második felében találnak értelmes munkát. Hiszen nincs a közelben nagyváros, a faluban nincs munkahelyeket teremtő vállalkozás, így marad a közfoglalkoztatotti státus – sokszor csak az utcasöprés vagy más kisegítő munkák, ami nem éppen lélekemelő.

– Figyelünk arra is, hogy a munkatársak megéljék a közösséghez tartozás élményét. Tartunk a hitben elmélyülést segítő csendesnapokat, a lelki töltekezés mellett ilyenkor közös bográcsozásra, kézműves-bemutatókra is sor kerül. A Diaconia munkatársai, a vezetőség és a műhely dolgozói egyformán részesei a sikereknek, nem véletlen, hogy a budapesti bolt megnyitására a helyi munkatársakat is meghívták – magyarázza Balázs László, aki korábban térségi koordinátorként dolgozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, majd Juhász Márton hívta el a Jobbadni Nonprofit Kft. helyi termelésvezetőjének. Tarpáról jár dolgozni, ez naponta másfél óra autózással jár, így havonta összejön akár a négy-ötezer kilométer is.

Közben átsétálunk a szomszédos kerámiaműhelybe. Középen hatalmas asztal terpeszkedik, tele zsengélésre, vagyis kiégetésre váró, készre munkált tárgyakkal. A fal mellett a jókora kemence, épp hűl. Több tucat bögre ücsörög a nemrég még 1200 fokos kemencetérben: égszínkék, lazacszín és irizáló türkiz – mindegyik effektmázas, ami égetés után izgalmas, szétfolyó mintákat eredményez majd. Öntött és nyújtott technológiával készülnek itt a tárgyak, amihez fizikai erő és persze kézügyesség is szükségeltetik. Lakatos Fanni és Ugrainé Fehérvári Zsani, a két fiatal édesanya napi nyolc órában végzi ezt a munkát.

– Az eddigi legnehezebb feladatunk az év eleji műkorcsolya és jégtánc junior vb-re megrendelt dísztálak elkészítése volt: ketten 1200 darabot készítettünk el két hét alatt – meséli Ugrainé Fehérvári Zsani, a műhely vezetője. Három gyermeket nevel. Korábban a helyi postán dolgozott, ám a postabezárások után nem akadt munka a faluban, így nagyon boldog volt, amikor felajánlották neki az állást a kerámiaműhelyben. Lakatos Fanni Sátoraljaújhelyen végezte a középiskolát, aztán megszületett a kislánya, később pedig csak a helyi önkormányzatnál dolgozhatott közfoglalkoztatásban konyhai kisegítőként. Innen hatalmas előrelépés számára a kerámiaműhely. És nemcsak a biztos megélhetés miatt, hanem azért is, mert kreativitását és kézügyességét is próbára teheti.

Origami és fenntarthatóság

Lassan elbúcsúzunk az agárdiaktól, autóba ülünk, következő úti célunk Mezőladány. Dombok alatt, szántók és gyümölcsösök mentén kanyarog az út, majd a Tisza partjára érünk, a „mozgó híd” hozza-viszi az autósokat. Szerencsénk van: a komp, mint egy hatalmas, öreg teknős, komótosan úszva már elindult a túlpartról, széles hátán két jókora traktorral. Nemsokára mi is rajta állunk, a Tisza közepén pedig néhány rövidke pillanatig úgy tűnik, nincs itt más, csak a folyó és a vele együtt lassuló, lomhán hömpölygő idő.

Mezőladányban, a Diaconia bölcsőjében, a bőrdíszművesműhelyben Szabó Zoltán fogad két munkatársával, Kun Imrével és feleségével, Anival. Szabó Zoltán a műhely vezetője, aki évekkel ezelőtt csatlakozott a szeretetszolgálat projektjéhez.

– Eleinte bárányos logóval készítettünk öveket. Imivel egyszer kiszámoltuk, egy év alatt csaknem kétezer-ötszáz darab került ki a kezeink közül. Szakmámra nézve bőrdíszműves vagyok, emellett diakónus és szociális munkás is, szabadidőmben pedig méhészkedéssel is foglalkozom – mondja Szabó Zoltán, és mesél az általuk készített termékekről is. Pankotai Csaba tervei nyomán a több színben kapható bőrtáskák origamitechnikával készülnek, amihez csak minimális varrás szükséges – a nehéz és vastag marhabőrrel ugyanis nem könnyű dolgozni. Az origamitechnika megkönnyíti a munkát: a táskákhoz szükséges anyagdarabokat sablon segítségével vágják ki, majd hajtogatják és bőrszalaggal fonják össze őket. A bőrtárcák és tolltartók mellett kulcstartók és más apróságok is készülnek, például Ani ügyességének köszönhetően a puhább kecskebőr maradékaiból fülbevalók, a kemény marhabőr resztlijéből pedig fonott vagy szegeccsel rögzített csinos bőr karkötők.

– Minden anyagot felhasználunk. Alapelvünk a fenntarthatóság, ez a szemlélet nem is áll távol a falusi élettől – fűzi hozzá Szabó Zoltán. Ami az alapanyagokat illeti: a különböző színekre festett bőr Spanyolországból érkezik. Fontos, hogy makulátlan legyen, hiszen a marhabőr húsoldalán – nem a fényes, hanem a puhább felén – még az is meglátszik, ha az állatot megcsípte egy bögöly. A bőrhibás anyagot nem tudják használni, hiszen bélés híján a legapróbb hiba is szemet szúrna. Beszélgetésünk alatt Kun Imre egy bőrövet készít: precízen leméri, majd nagy szakértelemmel vágja, lyukasztja a bőrt, végül tisztázza az anyagot. Minden mozdulatán látszik, szereti a munkáját.

– Hálás a szívem, hogy itt lehetek – mondja nem kis elfogódottsággal. – Közmunkaprogramban dolgoztunk a feleségemmel, most viszont mind a ketten itt kaptunk állást. Monoton a munka, de szeretem, mert önfegyelemre tanít. Óriási lehetőség ez nekünk – teszi hozzá.

Balázs László meg is erősíti: látja az itt dolgozó kollégákon a pozitív változást, mégpedig azt, hogy az értelmes munkának és a közösség elismerésének köszönhetően nő az önbecsülésük.

– Amerikában, Németországban nagy hagyománya van a társadalmi vállalkozásoknak, itthon egyelőre tanuljuk ezt a szegmenst – mondja Juhász Márton. Úgy látja, jó úton haladnak, ma már influenszerek és médiaszemélyiségek, mint Berkesi Judit, Kármán Odett vagy Gundel Takács Gábor is vállalták, hogy a márka mögé állnak. Az ügyvezető hozzáteszi, a nonprofit cég egyelőre nullszaldós, ám amint profitot termelnek, azt tűzifára, a menstruációs szegénység elleni küzdelemre és a szegény gyerekek karácsonyi ajándékaira fordítják majd. A következő lépés terveik szerint a webbolt bővítése, valamint jelen szeretnének lenni erdélyi viszonteladóknál is, és megvalósítás előtt áll egy műhely beindítása egy kárpátaljai faluban, ez főként a hadirokkantaknak nyújtana megélhetési lehetőséget. Terveik, ötleteik tehát vannak bőven: ez pedig egyenes út lehet a sikerhez.

A Párizsi utcai üzelet bejárata

1 2 3 4 5 / 5