Hirdetés

Egyes zenekarok hosszú ideig hallgatnak, majd hirtelen nagyon odateszik magukat, ahogyan az amerikai Paramore. Hatodik albumuk szellős hangszerelése a basszusra helyezi a hangsúlyt, szó szerint ezzel alapozva meg énekesnőjük, Hayley Williams szerepét. A csapat rendkívül változatos stílusú szerzeményei között eddig is volt pop, rock, punk, grunge, new wave és alternatív, de a hatéves hallgatás után februárban megjelent This Is Why című lemezük lényege a felsoroltaktól eltérően inkább a dallam és a romantika felé veszi az irányt. A címadó tétel bohókás klipje és a mindössze harminchat perces zeneanyag nem véletlenül fogta meg szinte az egész világot. Az ütemesebb részletek mellett az elbeszélő Misandry és Liar gitárakkordjai jelzik, hogy az alkotók nem kispályások.

Korábban írtuk