Budapest egyik ékszerének, a New York kávéház épületének, amely nem utolsósorban reklámcéllal épült valaha, már több fénykora is volt. Remélhetőleg a felújítást követően a nyáron átadott, immár hotelként működő palota csillogása ismét hosszúra nyúlik, bár most inkább az „elitnek” engedtetik meg a bepillantás a hotelba, s a szálloda részeként működő drága kávéházba, valamint a vitrin mögött elhelyezkedő – amúgy szintén a szálloda kellékeként működő – táskaboltba.

Az 1894-ben megnyílt kávéház fölötti pompázatos épületet egy amerikai életbiztosítási társaság, a Life Insurance Compagnie építtette, ezzel is hirdetve, hogy milyen jól megy nekik, s hosszú távra gondolkodnak, vagyis érdemes ilyen nagy befektetésbe kezdeniük a dinamikusan fejlődő nagyvárosban. Budapest ekkoriban ugyanis egy igen jól bővülő, szépülő nagyváros képét mutatta, hiszen már robogott a kis földalatti, működött a világ harmadik telefonhálózata. Átadásakor még viszonylag külterületnek számított a palota helyszíne, azonban 1896-ban elkészült a Nagykörút is, s a környék teljes mértékben bekapcsolódott az új metropolisz vérkeringésébe. Az épületet a kor egyik jeles építésze, Hauszmann Alajos tervezte, de belső tereinek kialakítása sem kisebb személyek, mint Senyei Károly – Atlasz-figurái a kávézóban az erkélyeket tartják -, Magyar-Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc nevéhez fűződik. őket dicséri a mennyezeti freskó, s a bejáratnál szembeötlő Lucifer-alakok; míg a belső térben elhelyezkedő bronzszobrok Donáth Gyula alkotásai. A mozgalmas belső térben csavart oszlopokat, díszes lépcsőket, káprázatos csillárokat találhatunk. A szokatlan megoldásokat és a változatos anyaghasználatot látva Kosztolányi Dezső méltán nevezte a világ legszebb kávéházának a New Yorkot. Sajnálatos módon azonban a nagyreményű életbiztosítási társaság nem sokáig működhetett Magyarországon, ugyanis ügynökeik kifosztották: a cég a hamis adatokkal felvett fiktív ügyfelek után kifizette a jutalékokat és a csalásra már csak a csőd szélén döbbentek rá. Ezt követően a kávéház ugyan tovább működött, bár újra és újra más-más tulajdonossal, de továbbra is helyet biztosított a kortárs íróknak, költőknek, zsurnalisztáknak. Igazi irodalmi kávéházzá a Harsányi fivérek idején vált, amikor egy főpincér, Reisz Gyula úr (korábban bécsi pincér, huszártizedes, a Fiume kávéház biliárd-markőrje) a fiatal írók bizalmasa lett. Nem kisebb személyek jártak ide, mint Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Tamási Áron, Szép Ernő, Illyés Gyula, és számos színigazgató, vagy például Fröhlich János, az első magyar filmhíradó szerkesztője. A törzsvendégekről karikatúrák is készültek, amelyek sorjában a kávéház falaira kerültek. (Ezek most sajnos nem láthatók.) A főpincérek szinte kényeztették íróbarátaikat, mindenféle ügyes apróságokkal segítették munkájukat. A fekete mellé ingyen szolgálták fel az úgynevezett kutyanyelvet, vagyis egy darabka papírcsíkot, amelyre aztán számtalan vers, novella, elbeszélés született, tappert a tinta felitatására, lexikont, címjegyzéket, vasúti menetrendet, bel- és külföldi lapokat. De néhány pengős különmenüvel is kedveskedtek nekik – ez volt az írótál -, s igény szerint aszpirint is kaptak az olykor másnapos írók. Biliárdozni is lehetett, sőt még a telefonhívásaikat is ide kérhették, hiszen az egyes asztaloknál megoldott volt a telefonálás lehetősége. A kor művészei – színészek, rendezők, filmesek, komolyzenészek, könnyűzenészek – szívesen várták meg asztaluknál egy-egy premier, átmulatott éjszaka után a reggeli lapokat, s kíváncsian olvasták a kritikusok véleményét. Számtalan karrier és bukás indult innen. Néhány idejáró művész nevét az ételekről is megjegyezhettük, hiszen Újházi Edének, a Nemzeti Színház színészének itt is elkészítették az Újházi-tyúkhúslevest, csakúgy, mint Pethes Imrének a nevéhez köthető Pethes-levest. Mivel a többszintes kávézó igen sok férőhellyel működött, mindenki megtehette, hogy saját törzsasztala legyen. Híres asztaltársasága volt a kávéháznak például a Kövessy Vár. E társaságot Kövessy Albert színész, szerző, színigazgató alapította, s a vár tulajdonképpen egy persely volt, amelybe pénzt gyűjtöttek a várurak, várasszonyok, várnagyok, hogy karácsonykor ezzel segítsék az öreg színészeket. A tagjai között volt a nagyszerű Fedák Sári, Honthy Hanna, Ódry Árpád, Salamon Béla, Pethes Sándor, Hacsek és Sajó, valamint Gózon Gyula is. Mindezek mellett – Heltai Jenő szavaival élve – az volt a legnagyszerűbb, hogy „a New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat úgy, mint nyári estéken a vakító villamos-lámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellentállni…” A boldog időszak 1913-ban véget ért. A kávéház irányítását Bánó és Szabó vette át azzal a céllal, hogy polgári időtöltésre alkalmas, divatos helyet teremtsenek meleg konyhával, zenés műsorokkal. Ezzel gyökeresen megváltozott a kávéház élete: az első világháborús nagy szegénységben a legtöbb pestinek szinte képtelenség volt eljutnia ide. A háború után Tarján Vilmos újságíró kártyán nyert pénzével újraélesztette a kávéházat, s megindult a hely 1936-ig tartó másodvirágzása. De a szellemi élet fő központja csupán a 20-as évekig maradhatott, ekkor ugyanis a társaság hígulni kezdett, csak a képzőművészek maradtak meg itt, az írók átszoktak a Japán, illetve a Centrál kávéházakba. A második világháború évei alatt a New York bezárt, hogy aztán újranyitását követően ne teljen el két esztendő, s a nagy múltú kávéház előbb New York sportáruház, majd utazási iroda legyen. Csak nagy huzavonát követően, 1954-ben nyílt meg újra nagypresszóként, de a hangulat sajnos már nem volt a régi, noha számos író, hírlapíró és művész próbálkozott meg a hely szellemének visszaállításával. 1970-ig itt tartották az Újságíróbált, innen közvetítették a Ki nyer ma? kérdés-felelet játékot is. Ismételt felújítását követően a Hungária kávéház puccos turisztikai látványossággá lényegült át, a ’80-as években egy ideig csencselőhely is volt. A ’90-es években teljesen kiürülő épületet az állam sokáig nem tudta értékesíteni, mígnem egy olasz cég megvette (Osco csoport) és 107 szobás szállodává újították fel a New York épületét. Miközben néhány modernizálást is végrehajtottak az épületen, a kivitelezők az eredeti építészeti elképzeléseket is igyekeztek megőrizni. A belső udvart üveggel fedték le, így egy impozáns átriumot nyertek a belsőépítészek. A restaurátorok ügyeltek a XIX. századi eklektikus terekre, falakra, festményekre, oszlopokra és lépcsőkre is, a belsőépítészek pedig XXI. századi bútorokkal keverték az egykori enteriőrt. Hogy ez utóbbi jól sikerült-e vagy sem, azt majd a vendégek fogják eldönteni. Az azonban szinte biztos, hogy a régi hangulat már soha nem tér vissza. Annak mindenesetre azért örüljünk, hogy újra fényben és nem koszban úszik a New York. Balogh Klára