Nincs karácsony Dorka nélkül? – magyar családi film váltaná le Kevint
A képzeletnek semmi sem szabhat határt, főleg nem a valóság. Így gondolhatták az alkotók is, amikor olyan műfajban készítettek mozifilmet, ami a világon máshol már bevált, itthon mégis kockázatos vállalkozásként tekintenek rá. De ha valamiről sokat álmodozol és teszel is érte, valóra válik. Nem csak a mesékben. Az El a kezekkel a Papámtól! mozifilm producerével, Helmeczy Dorottyával beszélgettünk.– Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar filmgyártás, családi zenés mozifilm készült, ami karácsony előtt kerül a mozikba. Hiánypótló műfaj, de honnan jött az ötlet?
– Hosszú évtizedek óta nem készült igazi magyar gyerekfilm. Négy évvel ezelőtt megfogalmazódott, hogy Lakner Artúr Édes mostoha című könyvéből televíziós filmet készítsünk, akkor szinte egy az egyben a könyv alapján valósult volna meg, bár az is jó ötlet volt, de 2019-ben jutott eszembe, hogy a történetből inkább nagyjátékfilmet érdemes készíteni. Megkerestem Horváth András Dezső forgatókönyvírót, mert rá jobban jellemző a speciális, gyermeki világ, és onnantól vele fejlesztettük tovább az eredeti művet. Alapjaiban forgatta fel a teljes történetet! Együtt találtuk ki ezt a térben, időben is teljesen szabálytalan világot. Nekem egy hollywoodi álomszerű film jelent meg a fejemben, amire csakis Dobó Katát tudtam elképzelni rendezőnek. A másik nem titkolt célom, hogy az éves karácsonyi Kevint – bár nagyon szeretem a Reszkessetek betörőket – cseréljük már le egy magyar filmre! Legyen végre egy saját, karácsonyi mozifilmünk, és szerintem az El a kezekkel a Papámtól! erre tökéletesen alkalmas.
– Nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen hazánkban újdonságot jelet a műfaj, nagy vállalás ezt a varázslatos mesevilágot magas színvonalú mozifilmen megteremteni, főleg ha abból indulunk ki, hogy a gyerekek amerikai szuperprodukciókhoz szoktak.
– A film igazi csapatmunka volt. Hetente ötleteltünk a látványtervezővel, zeneszerzővel, vágóval, rendezővel, szinte a teljes stábbal, mindig mindenki hozzátette az alkotói elképzeléseit, folyamatosan tágítottuk a kereteket, mivel egy különleges, a földtől elrugaszkodott varázslatos világot kellett megteremteni. Sokkal többet próbáltunk, mint más filmek esetében, minden trükköt számtalanszor megnéztünk, teszteltünk, nemcsak a hiba elkerülése miatt, hanem mert a legtökéletesebb látványt akartuk létrehozni. Amikor Nagypál Gábor sérülése következtében csak a fél jelenetét tudtuk rögzíteni, trükkökkel oldottuk meg a másik részét. Annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk elfér még több is a filmben. A szoros és sűrű alkotói egyeztetésnek köszönhető, hogy ilyen színvonalú alkotást hozhattunk létre. A jelmezeknél sem szabtunk határt az alkotói képzeletnek. A film hol realisztikus, hol szokatlan, varázslatos világban játszódik, és az a stílustörés adja meg az izgalmát, amikor a reális világba a lehető legtermészetesebben lép be valaki egy különleges ruhában.
– Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, hogy mennyi teret kapjon a zene, az ének és a tánc a filmben?
– Ha az alapkoncepció nézem, sokkal több zenét terveztünk, de nem egy musicalt, hanem egy zenés filmet akartunk gyártani. Rakonczai Viktor zeneszerző hat zseniális betétdalt alkotott és tökéletesen megtalálta a stílust. Kiszámoltuk, hogy melyiket hova helyezzük el a filmen belül, hol működik majd a nézőknek. Az utómunkálatok alatt jött például az ötlet, hogy még tegyünk hozzá egy dalt, ez lett Dorka dala. A főszereplő kislány szerepére hatalmas castingot tartottunk, mire több mint négyszáz gyerek után megtaláltuk Marczinka Borit. Nehéz olyan tízéves tehetséget felfedezni, aki megfelel minden kritériumnak. Tíz hónapig tartottak a film előkészületei, magyar filmgyártás tekintetében hosszú időnek számít. Bár itthon van kockázata a családi-zenés műfajnak, szerintem nagyon szerethető film készült.
– Ami a világon máshol, pláne Hollywoodban bevált, itthon miért kockázatos?
– A tervezés fázisában én is megkaptam, hogy túl kockázatos ilyen műfajú filmet készíteni és amúgy is nehéz a családokat bevinni a moziba. Azóta sem értem ezt a felfogást és teljesen máshogy látom. Ha megnézzük, a Disney erre épített egy birodalmat és működik. Ahogyan az is működik, hogy a szülő esténként mesét olvas vagy mond a gyerekének. Én olyan alkotásokban gondolkodom, amelyek az egész országnak fontosak. A nyolcvanas években számos magyar gyerekfilmet készítettek, amiken a generációm felnőtt, vagyis tudjuk, hogy egy olyan műfajról beszélünk, amiben jók tudunk lenni. Utoljára a Kincsem pozícionálta önmagát családi filmként, de csak annyiban volt igaz, hogy megnézhették fiatalabb korosztályok.
– Érdekes volt megfigyelni a sajtóvetítésen a stábtagok közötti érzelmi kapcsolatot. Talán az is hozzátesz a filmhez, hogy családos emberek készítettek egy családi mozit.
– Mindenki örül, hogy végre egy olyan alkotásban vehetett részt, amit meg tud mutatni a gyerekeiknek is. Ettől sokkal jobban működtünk együtt. Sokat hozzátett, hogy gyerekekkel forgattunk, ők hoztak egy olyan attitűdöt és ezzel együtt számtalan olyan szituációt a napi forgatásba, ami meghatározta a hangulatot, nem volt jellemző a feszültség, vita, sokkal „normálisabb” környezetben dolgoztunk.
– Ilyennek álmodta meg a filmet?
– Igen, abszolút. Amikor befejeztük a forgatókönyvet, nagyon színes, érzékeny, szép, szerethető mese elevenedett meg bennem, és ahogy nézem a filmet, azt látom, amit elképzeltem. Nem találok benne kivetnivalót.
– Volt olyan mese, ami gyerekként olyan hatást váltott ki, mint a filmben Dorkának?
– A meséket nagyon fontosnak tartom, a gyerekeimnek is sokat olvastam. A Grimm mesék hatottak rám gyerekként, klasszikus és kortalan mesei világ. Személyes kedvencem a Hamupipőke volt, a filmben is visszaköszön. Magaménak érzem mai napig azt a mondanivalóját, ha valamiről sokat álmodozol és teszel is érte, valóra válik.
– A Covid miatt nagyon nehéz időszakot élünk, szükségünk van az ünnepek előtt egy ilyen kis varázslatra?
– Nagyon nehéz, kusza világban élünk, nagyon sok a konfliktus, a feszültség, azt gondolom, ez a film pont arra mutat rá, hogyan éljünk biztonságban, családban, nyugalomban, kedvesen, szeretetben. Ha megnézzük a filmet és minderre ráeszmélünk, akkor visszatalálhatunk a normalitáshoz, az értékrendünkhöz, amire olyan nagy szükségünk van, mint egy falat kenyérre.