– Az 56-os emigránsok közé tartozik?

– Igen, a forradalom idején a szombathelyi Premontrei Gimnáziumba jártam, ahol a forradalmi bizottság elnökévé választottak, és nemsokára az összes szombathelyi középiskolát én képviseltem. Több megmozdulásunk is volt, például november 4-étől 9-éig ülősztrájkot folytattunk, „menesztettük” az igazgatót. Persze körözött az ÁVO, ráadásul volt múltam is, 54-ben azért rúgtak ki, mert osztályellenség voltam. Így aztán november 10-én, 17 évesen egyenesen az iskolából szöktem, a szüleim nélkül. Másfél napig bóklásztunk a határon.

– Ilyen fiatalon…

– Ha menni kell, hát menni kell. Ausztriából is elszöktünk, mert elterjedt a pletyka, hogy az osztrákok visszaadják a kiskorúakat. Persze ez nem volt igaz.

– Hol érettségizett?

– Angliában, ahol aztán egyetemre is mentem, angol nyelvet és modern angol irodalmat tanultam, valamint politológiát. Közben folyamatosan dolgoztam, például cérnagyárban vagy késeket köszörültem. Végül tőzsdei vezetőségi gyakornok lettem az üzleti negyedben. Én magam nem tőzsdéztem, de nagyon belemerültem az üzleti életbe, hiszen naponta kellett jelentenem a különböző iparágakról, a cégekről, ez nagyon sok nyomozást, utánajárást és kiskapukat, kapcsolatokat igényelt. A folyamatok mögé kellett látni, s mindezt le is írni. Így kért fel egy londoni napilap, a Daily Telegraph, hogy írjak gazdasági témájú, feltáró jellegű cikkeket a témában. Ez a hatvanas években egy új műfaj volt, gyakorlatilag akkor alakult ki. Később áthívtak Kanadába, ahol a Freepress napilapláncnál helyezkedtem el, és a rádiónak, televíziónak is dolgoztam. 14 országban jártam mint kiküldött tudósító, például Kínában három évet töltöttem.

– Hogyan került közel első kötetének témájához, az olajhoz?

– A hetvenes évektől foglalkoztam az olaj, a földgáz, az energia kérdéskörével, főleg a folyamatok politikai hátterével és mozgatórugóival. 1988-ban jelent meg az első kötetem az olajvilágról, ami Kanadában bestseller lett. Több könyvet írtam a nagy ipari dinasztiákról. Sokat tanultam a családi történetek, a jellemek, valamint az üzleti sikerek összefüggéseiről. Az ilyen dinasztiákban mindig a második generáció a veszélyes, ott bukkannak fel a tékozló fiúk. Ha valami még marad a harmadik generációra az alapító vagyonából, akkor ők építik tovább általában. Írtam a brit uralkodó családról is, évente meghívtak a királyi túrákra és jóban voltam a Spencer családdal is. A magyarországi Diana-könyveket mind én fordítottam. De a dinasztiák mentén a divatba is belekóstoltam, így Coco Chanel és a Dior-ház történetét is megírtam. Rájöttem, hogy a két nagy vetélytárs történetét együtt kell feltárni, hiszen folyamatosan szemmel tartották egymást, reagáltak egymásra. Élvezettel utálták egymást, de tisztelték is.

– Hogyan került be a magyar médiába?

– 1993-94-ben felkértek az Antall József által létrehozott Nemzeti Tájékoztatási Iroda munkatársának. Többek közt Lovas Pistával és Varga Domonkos Györggyel az volt a feladatunk, hogy megpróbáljuk ellensúlyozni a külföldről irányított sajtóhadjáratot. De túl késő és túl kevés volt a kezdeményezés.

– Az oknyomozói, feltáró jellegű riportregényeket kedveli a legjobban?

– Valóban, ez a műfaj a Watergate-üggyel kezdődött. Szeretek a tényekbe életet lehelni, a történések mögött az embereket, a jellemeket felkutatni. Az újságíró nem válogatja az alanyait, azt szokták mondani, ez a második legősibb foglalkozás az első után. Nagyon élvezem a munkát, még 63 évesen, 2002-ben is kint voltam, mint a Magyar Rádió kiküldött közel-keleti tudósítója az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán. A húsvétot harckocsik és géppuskaropogás között töltöttem. A legújabb témámnál, a Kulcsár-ügy feltárásánál is a tények mögötti világ érdekelt. Hogyan lett egy érettségizetlen kőművesinasból ügyvezető igazgató? Nem tudja bekapcsolni a számítógépet, de milliárdokról rendelkezik. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Ezek az emberek elkezdik élvezni az életet, de hiába van pénzük, a felső tízezer nem fogadja be őket maguk közé, viszont a saját társadalmi rétegüket már kinőtték. Egyedül vannak, és nap mint nap félnek, mi lesz, ha a buborék egyszercsak kidurran. Nemcsak a hazugságok mentén, hanem tarthatatlanul bonyolult manőverezések, kapcsolatok révén is. Kulcsárnak már teljes fóbiái alakultak ki, így például egy autótolvaj lett az előkóstolója, félt, hogy megmérgezik, hiszen olyan emberekkel bratyizott, mint például Tasnádi Péter. Először nehezen lopnak, és mindig azt gondolják, majd visszateszik, amivel folyamatosan süllyed az erkölcsi szintjük. Az a kérdés, miből él most, a háziőrizetben?

– Mi a riportregényének lényegi mondanivalója, tanulsága?

– Az egész feltárásból az derül ki, hogy a szervezett bűnözés igenis elérte az államhatalmat és belefonódik több szálon keresztül. A legjobb példája ennek az autópálya-építés. Olyan, mint Al Caponénak a szeszcsempészet volt Kanadából az Egyesült Államokba. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy soha nincsenek véletlenek. Tavaly május elsején szabadult Tasnádi, futtatói ezzel ünnepelték az EU-csatlakozást. A másik jellemző az ilyen esetekben, hogy soha nincs magányos farkas.

(F. K.)