Ocsút a búzától

– Régóta dédelgetett tervünk vált valóra a centrum létrejöttével, hiszen égető szükség volt egy olyan hálózatra, amelynek az elemei szervesen kapcsolódnak egymáshoz – mondja dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Ügynökség égisze alatt létrejött IGYIC vezetője. – Eddig inkább a széttagoltság volt jellemző a területen, van például civil szervezet, ami gyerekirodalommal foglalkozik, de nagyon kevés támogatásból működik, vannak tanári továbbképzések is e témában egyetemeken, különböző fórumokon, de olyan, amelyik kifejezetten a kortárs gyerekirodalmat állítja a központba, egy sincsen. Ezért mi egyfajta ernyőszervezetként főképp a hiányokra fókuszálunk, illetve azokat segítjük infrastruktúrával, együttműködéssel, akik szeretnének hozzánk csatlakozni, és úgy gondolják, a saját programjukat, gyakorlatukat szívesen kínálnák szélesebb közönségnek.

Az IGYIC ennek megfelelően már a kezdetek óta közösen gondolkodik más társulásokkal, így a Könyvtárostanárok Egyesületével, a Magyartanárok Egyesületével és a Károli-egyetemmel. A Magyar Gyerekkönyv Fórum (Hubby) szakembereivel pedig együtt kidolgozták és létrehozták a Vadlazac című műhelysorozatot, ez egyelőre az online térbe tevődik át. A program, melynek során a résztvevők kiselőadásokat hallhatnak egy-egy adott téma kapcsán, majd kis csoportokban, a digitális térben folytatják kibontásukat, azért is különösen fontos, mert különböző olvasáskutatási felmérések szerint sajnos ma már nem a család az olvasóvá nevelés elsődleges közege, inkább az iskola.

Iránytű szerepben

– Nagyobb így ma a felelősségük a pedagógusoknak, akiknek viszont egyre kevesebb az idejük önmaguk fejlesztésére a rengeteg adminisztrációs kötelesség miatt. Ezért mi a Vadlazaccal kész programokat kínálunk nekik, amikért majd pontokat lehet kapni. Fő célunk a szemlélet hosszú távú formálása, miközben persze konkrét szerzőket, műveket is ajánlunk, legutóbb például a kortárs lovagregények és a lányos olvasmányok témáját jártuk körül. Azt szeretnénk elérni, hogy a tanítók, tanárok, könyvtárosok egy idő után önmaguk is képesek legyenek biztos kézzel kiválasztani a minőséget a sajnos rengeteg silány, sablonos, értéktelen, gyatra illusztrációjú műveket is árasztó gyerek- és ifjúságikönyv-kínálatból. És akkor talán néhány év múlva eljuthatunk a kötelező olvasmányok listájának merészebb kezeléséhez is – magyarázza Harmath Artemisz.

A gyerek- és ifjúsági irodalom hazai piaca a rendszerváltozás óta valóban folyamatosan bővül, a szakmai kritika, ami iránytű lehet a könyvet vásárló felnőtteknek, viszont csak néhány esztendeje kezdett mindehhez felzárkózni. A gyerek olvasását eddig főleg három szempont irányította: a kortárs közeg reklámja, a bevett szerzők kényelmességből való túlszerepeltetése és a kissé visszafogottabb, bátortalanabb, illedelmesebb magyar köz­ízlés.

– A didaktikusságnak, annak, hogy egy történet csakis akkor lehet jó, ha nagy részben oktat-nevel, régóta megvan a hagyománya a közoktatásunkban – támasztja mindezt alá Harmath Artemisz. – Ennek egyik oka, hogy sokáig az író volt a szentség, a kultúra fő képviselője, a megmondó, a bölcs. Ezt a szerepet az elmúlt egy-két évtizedben kezdtük kicsit lerombolni, jó értelemben persze, és a hangsúly lassan áttevődik magára a szövegre, illetve a befogadásra. A jó szöveg ismérve pedig, hogy az üzenete nem foglalható össze egy mondatban, hanem kibontásra érdemes, sokrétegű, akár egyszerre szól gyerekhez és felnőtthöz, és minden életkorban újat tud mondani az olvasónak. Számos klasszikus példa is akad erre, például a soha el nem évülő A Pál utcai fiúk vagy Weöres Sándor versei. És mivel az irodalom egyben esztétikai kérdés is, emiatt, különösen a gyerekeknek szánt kiadványok esetében, nagy szerepe van az illusztrációk minőségének abban, érdemes-e a forgatnunk egy könyvet. E téren szintén van mit behoznunk. Annak ellenére is, hogy számtalan nagyon jó magyar illusztrátor van, ahogyan azt nemrégiben a Budapesti Illusztrációs Fesztivál gyermekkönyv-illusztrációs kiállításán is láthattuk a Képzőművészeti Egyetemen. A Petőfi Irodalmi Ügynökség őket is megpróbálja segíteni azzal, hogy egy kiemelkedő színvonalú prospektust készített válogatott illusztrációs munkákból a globális piacra való kiajánláshoz.

Rétegzettebb szövegek

Hasonló a véleménye Both Gabinak is, aki az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum égisze alatt május elején elindult Mesecentrum blog főszerkesztője. A platform a kortárs magyar gyerekkönyvek mellett a fontos külföldi szerzők munkásságát is igyekszik követni naponta frissülő tartalmakkal, köztük könyv- és kulturális ajánlókkal, kritikákkal, interjúkkal.

– Rengeteg a színvonalas magyar kiadvány, nemzetközi szinten sem kell szégyenkeznünk. Meggyőződésem, hogy illusztrátoraink nagy része is bőven megállná a helyét bárhol a világban. Épp ezért az egyik célunk, hogy minél szélesebb körben tájékoztassuk a szülőket azokról a könyvekről, amelyek valóban megérdemlik a figyelmet, és nem csupán a marketingnek köszönhetik a népszerűségüket. Tennivaló akad, de a Mesecentrum tartalmai, illetve a hozzá kapcsolódó Meseterasz című videós könyv­ajánló-sorozatunk független szakértői és az adásban megszólaló célközönség, azaz a gyerekek is jól összefoglalják, hogy egy-egy könyvet miért érdemes elolvasni – mondja a számos mesekönyv szerzőjeként is ismert főszerkesztő.

A Mesecentrum felületén Both Gabi, szerkesztőtársa, Ayhan Gökhan, és az általuk felkért szakértők igyekeznek minden régi, új és izgalmas könyvvel értően, részrehajlás nélkül foglalkozni, ígéretes pályakezdőknek és befutott szerzőnek egyaránt felületet biztosítani. Ami a szemléletformálást illeti, Harmath Artemiszhez hasonlóan Ayhan Gökhan is azt gondolja, a magyar társadalom még mindig túlságosan konzervatív ahhoz, hogy a nyugat-európai országokban nagy népszerűségnek örvendő progresszívabb, az iróniát és a többértelmű humort bátran használó, a szokottól elrugaszkodó szövegeket befogadja.

– A kiskorúak elől a világ és annak sokszor romboló mechanizmusa, akármennyire szeretnénk is, de nem takarható el, hiszen a gyerek velünk, felnőttekkel együtt, ebben a közegben él. A tabutémákkal foglalkozó, az átlagnál merészebb mesekönyvek elterjedése hosszú távon térülhetne meg: tájékozott, a valósággal és az élettel járó krízisekkel tisztában levő, egészséges lelkületű és józan ítélőképességű társadalom kialakulásához vezethetne.

Jön az író!

Both Gabi viszont, főleg a pedagógusok hozzáállását látva, kifejezetten bizakodó ezzel kapcsolatban is.

– A többség nyitott és érdeklődő, ahogy a tudatosabb szülők is régóta belátták, milyen könnyen megnyílnak a gyerekek, ha a mese nyelvén szólítják meg őket. Mindenkinek sokkal könnyebb a dolga, ha valóban érdekli a gyerekeket az, amivel épp foglalkoznak otthon vagy az iskolában. A jó mesék jó eszközöket is kínálnak arra, hogy a szülő-gyerek, illetve a tanár-diák kapcsolat erősödhessen. A kerettantervet nyilván nem tudjuk átírni, de azt a minimális szabadságot, amelyet a szerzők terén kaphatnak a pedagógusok, szeretnénk minél nagyobb és értékesebb szerzőgárdával dúsítani. A már említett Vadlazac műhelyünk és a KRE BTK gyerekirodalmi szakával közös Ócskavas vagy kincs? elnevezésű képzésünk mellett ezért indult el a Jön az író címet kapott programunk is. Ennek lényege – a féléves tesztprogram már nagy sikerrel le is zajlott –, hogy író-moderátor párosok járják majd az országot, és az őket térítésmentesen „megrendelő” iskolákban, könyvtárakban interaktív órákat tartanak a gyerekeknek, majd megosztják a tapasztalataikat a pedagógusokkal is. Így élő kapcsolat jöhet létre szerzők és „fogyasztók” közt, ami azért különösen fontos, mert bár körülbelül egy tucat olyan hazai gyerek- és ifjúságikönyv-kiadó van, ahol tényleg magas színvonalon művelik a szakmát, az erőfeszítéseik gyakran nem tűnnek fel az óriási „zajban”.

– Pedig soha nem tudhatjuk, mennyi múlhat egy jól kiválasztott mesekönyvön, hogy milyen hatásokat válthat ki, indíthat el gyerekben és szülőben, pedagógusban egyaránt. És mint ahogy édességgel nem tömjük a gyereket, mert az köztudomásúan ártalmas, úgy a rossz mesekönyv sem javallott, hiszen a mentalitást végzetesen tönkreteszi – teszi hozzá mindehhez Ayhan Gökhan.

Az igazán jó mesekönyv ismérvei pedig szerinte nagyjából a következők: a minőségi kivitel mellett a szöveg is rendben van, vagyis az író nem esik abba a hibába, hogy a könnyű érthetőség kedvéért túlegyszerűsít, és együgyű, szakmailag értelmezhetetlen nyelvi alakzatok alkalmazásával akar hatást elérni.

– „A mese nem minden, ami egy gyerek hasznára válhat. Ám egyebünk sincsen”, írja Gianni Rodari. Továbbgondolva a megállapítást, a jó mese elhiteti, hogy nélkülözhetetlen, hogy szilárd fogódzó, a gonoszság ellen bevethető eszköz. És úgy teszi mindezt, hogy közben nem téveszt meg és nem csap be.