Hayao Miyazaki a Toldi moziban

Augusztus 23. és 26. között hét filmet mutatnak be a japán rajzfilm nagymesterétől a Toldi moziban, majd az alkotások a hónap végétől DVD-n is megvásárolhatók lesznek négy olyan alkotással együtt, amelyek a Miyazaki és társa, Takahata által alapított Ghibli Stúdióban készültek. A japán Walt Disney-ként emlegetett művész rajongóinak régi álma valósul meg a programsorozattal, hiszen hazánkban jobbára csak az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban és az utána készült A vándorló palota című mesefilmeket vetítették. Ezúttal láthatók lesznek korábbi művei is, a Laputa – Az égi palota, a Nausicaa – A szelek völgye, a Totoro – A varázserdő titka, a Porco Rosso – A mesterpilóta és a Kiki – A boszorkányfutár.

A japán Walt Disney-ként is emlegetik a New York Times által a világ legnagyobb élő rajzfilmkészítőjének kikiáltott mestert – találó kifejezés, amennyiben a japán szó nemcsak származást jelöl. Művei nagymértékben táplálkoznak európai és keleti hagyományokból is, de a legszembetűnőbb és egyben legalapvetőbb eltérés a nyugati mesefilmektől az, hogy Miyazaki művei nem a gonosz méltó megbüntetésével érnek véget.

Az ő összetéveszthetetlen világában nincs helye a fekete-fehér értelmezésnek, a hagyományos jó-rossz ellentétpárnak, a jogos bosszúnak. Itt a jóknak is vannak elítélhető tulajdonságaik, a rosszak pedig igen ambivalens karakterek. A boszorkányokról gyakorta kiderül, hogy valójában szánandó, kétségbeesett nénik, akiknek segíteni kell, míg a „jó” a legtöbbször kamasz főhős, aki gyakran önző, hiú, csúnya hisztériás rohamokban tör ki – ami egyfajta társadalomkritika a mai elkényeztett, egyke, japán gyerekekre és szüleikre nézve. Alakjainak személyisége az újabb megvilágítások során összetetté válik és változik – akárcsak fizikai valójuk -, a filmek a folyamatos metamorfózisra épülnek, de a jó és a rossz tulajdonságok azért végig elhatárolhatók maradnak. A végén a jó győzedelmeskedik, a gonosz pedig egy sajnálatra méltó, riadt, általában megmenteni való, ártatlan valaki lesz. „Az a koncepció, hogy bemutatjuk a gonoszt, aztán elpusztítjuk, téves. Reménytelen az elképzelés, főleg a politika világában, miszerint ha valami rossz történik valakivel, az megtorolható. (…) Az emberi természetet nem lehet egyszerűen megmagyarázni vagy megítélni” – nyilatkozta egy interjújában a japán rendező.

Miyazaki filmjeiben hihetetlen mennyiségű kedvesség, szeretet és mesélőkedv koncentrálódik. A nyugati rajzfilmcsatornákat elözönlő, erőszakos animek (japán képregények, vagyis a mangák alapján készült mozgóképek) következtében sokan előítéletekkel tekintenek e műfajra, mert a békésebb variációk nem érik el olyan hadjáratban az európai embert. De ahogy a mangáknak, ezeknek is ezerféle műfajuk van, sci-fi, krimi, horror, mese, történelmi vagy éppenséggel pornó, sőt van például főzős-anime háziasszonyoknak. A manga kultusza európai aggyal felmérhetetlen, a műfaj a japán írott média körülbelül negyven százalékát teszi ki.

Miyazaki meséiben hatalmas adag szeretet mozog, s ez nemcsak a történetben, a jellemrajzban és a hihetetlenül aprólékos és gondos képi megvalósításban jelenik meg, hanem érezni a rendező munkáján is, a rajzban történő mesélés határtalan öncélúságában. Mintha a rendező a film készítése közben egyszer csak elfelejtkezne az elindult történetről, hagyná szárnyalni fantáziáját és elveszne a részletekben rejlő hatalmas lehetőségek kibontásában. Sokszor kedvünk van megállítani a filmet, hogy legyen idő megfigyelni a gazdag háttereket vagy a festői természeti képeket, miközben egy-egy elbűvölő pillanatban – csak úgy – feltűnnek teljesen felesleges, ám rendkívül aranyos, humoros vagy fura, szürreális figurák is, e csodálni való képzelet bizonyítékai, amelyek eközben újabb kitérőket is jelentenek a filmben. Már a néző is réges-rég elfelejti a történetet, némelykor nem is tudja követni a szálakat, csak elmerül a varázslatban, az újabb, feltáruló világokban és sorsokban, amikor a rendezőnek eszébe jut, hogy haladni is kéne. Ezért válnak kibogozhatatlan szövevénnyé ezek az egyébként lassú, békés tempójú, finom humorú, bájos alkotások, amelyek egyébként a Porco Rossót kivéve gyerekeknek készültek, de szerte a világon a felnőttek is imádják őket. Általában fejlődésregények, legtöbbször egy kamaszlány felnőtté válásáról szólnak, ami egy mondatban elmesélhető lenne – ha nem történne annyi minden közben.

Már a bevezetőben említett filmcímek is sejtetik, hogy Myazaki világában alapvető fontossággal bír a természet és a varázslat, továbbá gyakorta megjelenő motívum a repülés is – a rajzfilmes eredetileg repülőgép-tervező szeretett volna lenni. A vadon hercegnője az iparosodás elleni harcról szól, a Nausicaa egy ökológiai katasztrófára figyelmeztet, míg például a Chihiro szellemországban fürdőházában egy folyamistent kell megszabadítani a benne lerakódott mindenféle piszoktól, többek között rozsdás biciklitől, olajoshordóktól és egyéb ócskavasaktól. A háborúellenesség is visszatérő motívum a filmjeiben: A vándorló palota az iraki háború alatt készült, az égen vonuló vadászgépek apokaliptikus látványa által keltett félelem pedig szinte a székhez szögezi a nézőt.

Filmjei nagy részét saját maga írta, leszámítva az imént említett, egy angol regény alapján készült alkotást és A boszorkányfutárt, ám ezek is tökéletesen illenek eddigi életművébe, csak az angol regény esetében a történet érezhetően jóval egyszerűbb. A helyszínek és az időpont itt is meghatározhatatlan, filmjei erősen érzékeltetik a valóság egy-egy jellemző darabját, de attól mégis erősen eltérő, elképzelt világot jelenítenek meg, gyakorta láthatóan XIX. századi európai városokban járnak a szereplők, ahol mindenféle furcsa gőzgépek működnek főleg közlekedési eszközként, míg a vadászgépek a huszadik századot idézik. Ugyanakkor a technika a varázslattal keveredik, a vándorló palotát a mágia működteti, méghozzá egy tűzdémon, Calcifer, akit a romos szerkezetet igazi otthonná varázsoló Sophie megszelídít – igen metaforikus helyzet.

Az sem véletlen, hogy Miyazaki legtöbb filmjében egy fiatal vagy kamaszlány a főhősnő, akinek le kell győznie az életét megváltoztató – például gonosz varázslatot kimondó – felnőtt boszorkányt, zsarnoknőt, mintegy önmaga rossz oldalát, s ezen út során csodás lényekkel, veszedelmes vagy jóságos teremtményekkel találkozik, a maga oldalára állítja őket, így fontos és hasznos tapasztalatok birtokában, éretten, önálló személyiségként tér haza, megszabadulva önmaga démonaitól és félelmeitől. Korábbi alkotásaiban fiatal hercegnők vagy különleges varázsképességekkel bíró lányok jelentek meg, akik a világ megmentéséért küzdöttek, míg a későbbiekben inkább csak önmagukra, szűkebb környezetükre ható bakfis lányok, hasonlók bármelyikhez a világon. Ám ez utóbbiak is a varázslatok világába kerülnek, és ott kiemelkednek a többi, átokverte társuk közül, határozottabbak. A filmek alapvető szituációja a kötelességtudó helytállás, szembenézés a sorssal, egy nagy, lehetetlennek tűnő feladattal. A vándorló palota Sophie-ja olyan lány, aki mintha nem viselkedne a korának megfelelően, nem tart társaival, majd rontás áldozatául esik, egy irigy boszorkány öregasszonnyá változtatja, így szegődik a fiatal és jóképű mágus házába, a vándorló palotába, míg végül megismeri és megérti önmagát. Másik legismertebb hősnője, Chihiro az elkényeztett, követelőző kislány pedig úgy kaphatja vissza mohóságuk folytán disznóvá változtatott szüleit, hogy munkát vállal a gonosz boszorkány, Yubaba által vezetett fürdőházban, ahová a Szellemország lakói, ősi istenek és más csodalények érkeznek megtisztulni. Általában megjelenik a szerelem motívuma is, a főhősnők által választott, náluk felnőttebbnek, érettebbnek tűnő, okos fiúk igen ambivalens karakterek, akik – e két filmben – repülő lénnyé, madárrá, illetve sárkánnyá változnak, s lényegében a főhősnők mentik meg őket. Az állatok végig metaforikus szereppel bírnak, leginkább a disznó, amely mindig az ember karikatúrája: okos, önző, mohó és agresszív, míg a pandamackók, mosómedvék, vagy a hozzájuk hasonló, úgynevezett totorók pedig a természet, az ökológiai egyensúly őrei. Miyazaki filmjeinek fontos motívuma továbbá a mágikus vagy csodálatos világ, fontos üzenete, hogy a fantázia világa gazdagítja az embert, de nem borulhat fel az egyensúly a valóságos és képzeletbeli lét között, mert ha ez megtörténik, az utóbbi börtönné válhat. A Chihiro szellemországban erre figyelmeztet.

Fehérváry Krisztina

A japán Walt Disney

Az 1941-ben született Hayao Miyazaki a hatvanas években kezdte pályafutását tévés rajzfilmekkel, az első általa írt és rendezett, 1984-es, igen sok ökológiai vonatkozással bíró mozifilm Nausicaa-ról, a szelek völgyének hercegnőjéről szólt. Hatalmas sikerének köszönhetően alapíthatta meg társával, Takahatával a mára Japán legrangosabb animációs stúdiójává vált Ghiblit (Szaharai szél), később pedig egyedül a Butayát (Disznóól). A nyolcvanas években rendkívül sok nagyfilmje született, így a Laputa, amelyben egy árva és egy égből pottyant lány szeretné megtalálni a mesés, repülő palotát, ám a gonosz, világuralomra törő Muska a nyomukba ered, ezért Sheeta, a fiatal hercegnő kénytelen felvenni vele a harcot (a Muska itt többek szerint Moszkvára utal, a rendező itt számol le korábbi, marxista elméleteivel, a Nausicaa pedig azt mondja ki, sem a természet, sem az emberi társadalom nem váltható meg eszmékkel). Ekkor keletkezett a Kiki – A boszorkányfutár, amelynek 13 éves hősnője a hagyomány szerint egy évig családjától távol kell boldoguljon, így Jiji nevű macskájával együtt egy mediterrán városba költözik, ahol még nem él másik boszorkány, és mivel csak a repüléshez ért, kézbesítőként kezd dolgozni. A Totoróban pedig két lány költözik apjával új vidékre, egy csodálatos, japán tájra, ahol erdei szellemek lakoznak, köztük Totoro, egy barátságos szőrmók. 1992-es már a felnőtteknek szóló Porco Rosso, amely az első világháború után, az Adrián játszódik, de szintén egy elképzelt valóságban, ahol nyüzsögnek a légikalózok, és utasszállító hajókat fosztogatnak. Főhőse valaha az olasz légierő mesterpilótája volt, de miután végignézte társai tragikus halálát, disznóvá változott: Vörös Disznóvá. 1998-as filmjét, a nagyipar terjeszkedésével szemben harcoló A vadon hercegnőjét már hazánkban is játszották, ezt az akkor ötvenhét éves rendező búcsúmunkájának tekintette nyugdíjba vonulása előtt. (Ebben használt először számítógépes technikát, de kikötötte, hogy a CGI-képek aránya nem lehet több tíz százaléknál egy filmjében sem, az is csak indokolt esetben, elsősorban a kameramozgások és a háttértextúrák, mint a hullámzó vízfelszín érzékletesebbé tételéhez.) Szerencsére azonban nem így történt, és 2001-ben megszületett a Chihiro szellemországban, amelyért Miyazaki az Oscar-díj mellett megkapta a berlini filmfesztivál Arany Medvéjét, amit először nyert el animációs film. Ezután kezdték a japán Walt Disney-ként emlegetni, s felkérték Diana Wynne Jones regényének megfilmesítésére. Azóta több rövidfilmet készített, nemrégiben újra egy nagy műbe kezdett Ponyo on the Cliff (Ponyo a sziklán) munkacímmel, egy aranyhal-hercegnőről, aki emberré szeretne válni. A Disney nemhiába vásárolta meg már régen Miyazakitól filmjei amerikai forgalmazásának jogát. A bemutatóra 2008 nyaráig kell várni.