Április 11-én indul a Márai-emlékév
Öngyilkos lett a magyar szívű világpolgár
Születésének 125. évfordulóján, április 11-én veszi kezdetét az író életműve előtt tisztelgő Márai-emlékév. A jubileum alkalmából szervezett események célja, hogy fókuszba állítsák Márai példaértékű életművét, amely következetes kiállás a diktatórikus rendszerek elnyomása ellen, a tisztesség, a szabad gondolkodás és a kultúrába vetett hit védelmében.
A XX. század egyik legjelentősebb írójának életművét 1948-as emigrációját követően tudatosan tette feketelistára a kommunista kultúrpolitika. 1989-ben bekövetkezett halála előtt néhány évvel már történtek kísérletek könyveinek magyar nyelvű kiadására, de Márai mindaddig nem járult hozzá műveinek hazai megjelentetéséhez, amíg idegen haderő tartózkodik az országban. Az orosz csapatok várva-várt kivonulását és a demokratikus választások megtartását azonban már nem érhette meg a magyar szívű világpolgár, aki amerikai otthonában önkezével vetett véget életének.
A kassai nagypolgári családból származó, sokrétű, színvonalas nevelésben részesült művelt, világlátott fiatalember tehetsége már korán, gimnáziumi évei alatt megmutatkozott. 18 éves korában megjelent Emlékkönyv című első verseskötetét Kosztolányi Dezső méltatta a Pesti Naplóban.
A tanácsköztársaság bukását követően néhány éves német-, valamint franciaországi tartózkodás után 1928-ban költözött vissza Budapestre, ahol több mint egy évtizedig a Krisztinavárosban élt feleségével.
1948-as emigrálásáig próza- és drámaíróként, valamint lírikusként egyaránt hatalmas népszerűségre tett szert. Az 1930 és 1942 közé tehető legtermékenyebb írói korszakában születtek legfontosabb prózai művei, köztük az önéletrajzi ihletésű Egy polgár vallomásai, a Gyertyák csonkig égnek és a Szindbád hazamegy, de rendszeresen publikált a Nyugat és a Pesti Hírlap című lapba is.
A háború kitörését tragédiaként élte meg, de az írással a nehéz körülmények ellenére sem hagyott fel. Budapest 1944-es bombázása során krisztinavárosi lakása szinte teljesen elpusztult.
A világháború után kialakuló erkölcsi válság mélyen érintette, a szovjetek uralta új Magyarországban nem tudott hinni. Csalódottságának a naplójában adott hangot: „…elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.”
Hosszú tépelődés után 1948. augusztus 31-én hagyta el végleg Magyarországot. Egyre erősödő honvágyát a külföldön töltött évek alatt nem sikerült leküzdenie.
Az 1956-os események hírére Európába utazott, de a forradalom leverése miatt érzett csalódottsága okán lemondott arról a szándékáról, hogy hazatérjen. Bár a ’60-as, ’70-es években ismét az öreg kontinensen élt, magyar földre soha többé nem lépett…
41 évet töltött száműzetésben. Vándorlásai során először Svájc, majd Olaszország és az USA következett. Európai íróként hazája és az anyanyelvi közeg híján nem érezte magát otthon Amerikában. Utolsó naplói meglehetősen depresszív hangulatot árasztanak. Testvérei, felesége és fogadott fia halálát követően szinte remeteként élt az óceán túlpartján.
1989. február 21-én pisztolylövéssel vetett véget életének.
Könyveinek újrakiadása 1990-ben, halála után egy évvel indult el. Ebben az esztendőben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták. Népszerűsége azóta is töretlen.
A Márai-emlékév kapcsán újabb darabokkal, levelekkel, bútorokkal, fényképekkel gazdagodik a MNMPIM gyűjteménye. A krisztinavárosi MáraiKult pedig egy éven át változatos kulturális eseményekkel tiszteleg a XX. század egyik legjelentősebb írói életműve előtt.
