Orfeusz a Ligetben

– A japán sztárépítész, Fudzsimoto Szószuke (Sou Fujimoto) által tervezett Magyar Zene Háza épületét számos nemzetközi díjjal ismerték el, legutóbb, 2020-ban Music Cities Awardsban részesült mint a világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése. Mitől ilyen különleges?

– A Magyar Zene Háza koncepcióját az eredeti és rendhagyó tartalomért és annak komplexitásáért jutalmazták. A múzeumi funkció mellett fontos, hogy megjelenhessenek itt a legkülönbözőbb műfajok, hangsúlyos szerepet szánunk a zene népszerűsítésének, a zenepedagógiának is, élő közösségi térként pedig a magyar zenei élet meghatározó helyeként működünk majd. Magyarországon ilyen még nincs, és a világban is csak néhány, némileg hasonló tematikájú ház működik. Személy szerint azt gondolom, ehhez hasonló intézményt csak olyan országban érdemes létrehozni, ahol ennyire gazdag a zenekultúra, mint nálunk.

– Hogyan jelennek meg a programokban a különböző zenei műfajok?

– A komolyzene körülbelül egynegyed arányban, de a műfajok közötti átmenet is izgat minket: fontos szerepet kap például a népzene és annak különböző formái, mint a revival vagy a „global music”, ami a világzene kissé körmönfontabb megfogalmazása. És persze a fúziós, amely a különböző kultúrák keveredésével a zene sokféleségét, csodáját, a különböző társadalmak tradícióiban betöltött szerepét képes megmutatni. Mindezt szórakoztató formában tárjuk a látogató elé, hiszen a Magyar Zene Háza barátságos és nyitott szellemű intézmény, amit az épület összefüggő, külső-belső terei és hatalmas üvegfelületei is szimbolizálnak. Ez a befogadó-beavató szemlélet a teljes működésben is tetten érhető, hiszen interaktív programok sorát tervezzük, köztük rengeteg vezetett műsort, beszélgetéseket a legkülönbözőbb műfajokban alkotó művészekkel. Mindebből egyedi, csak a Magyar Zene Házára jellemző miliő áll össze. És nem csak mi várjuk a megnyitót: az amerikai CNN hírcsatorna ebben az évben a világ legjobban várt épületei közé sorolta a Magyar Zene Házát.

– Melyik az a néhány hasonló külföldi intézmény, amit említett?

– A párizsi Cité de la musique vagy a bécsi Haus der Musik emlékeztethet a magyar koncepció egyes elemeire. Ezekben is inspiratív a kiállítási anyag, igaz, jóval szűkebb a merítés, mint nálunk, és a didaktikai programjaik is kevéssé hangsúlyosak. A teljességet, a holisztikus megközelítést nemigen érzékeltem. Léteznek azonban nagy, nem zenei tárgyú kiállítások, mindenekelőtt a washingtoni Smithsonian múzeumegyüttesének ismeretterjesztő koncepciójára gondolok. Abból sokat tanulhatunk.

– A zenét lehetetlen múzeumi tárgyként kezelni; az interaktív programok, az okoseszközök, a már-már futurisztikus megoldások ezt az ellentmondást igyekeznek feloldani?

– Valóban, az európai zenetörténettel foglalkozó állandó tárlatunk rendhagyó megoldásokat kívánt. Mivel négy évtizedet töltöttem zenetörténészként a Zeneakadémia katedráján, az ott szerzett tapasztalataimat vettem alapul. Hét éven át gyúrtuk, alakítottuk az európai zenetörténet gigantikus ismeretanyagát, amely mostanra nagyon izgalmas esszenciává kristályosodott.

– Mire számítson a látogató: lineáris sétára az időben?

– Az ezer négyzetméteres teret szinte szétfeszíti a tartalom. A zenetörténeti kalandozás az ősember mágikus cselekményeitől, vagyis a zene születésének pillanatától a népzenén, majd a zenei írásbeliség, a gregorián megjelenésén át a többszólamúság kialakulásáig ível, aztán elérkezünk az emberi szenvedély megjelenítéséhez az opera műfajában. Tevékeny részesévé válunk a kottanyomtatásnak, majd bekopogtathatunk a XVIII. század legnagyobb mestereihez, Haydn­hoz, Bachhoz, Mozarthoz. Szó lesz a himnuszunkról, a magyar operajátszásról, megidézzük Liszt Ferencet, és persze bepillanthatunk a Kékszakállú herceg várába is, de kiderül majd az is, hogyan lesz az eredeti népdalból bartóki muzsika. Benézünk az XX. századi avantgárd zenei kísérletek laboratóriumába, és kirándulást teszünk a popkultúrák világába is. A tárlat különleges labirintusán ha csak végigsétál a látogató, erőteljes benyomásokkal gazdagodhat. A legalsó traktusban – kicsit szimbolikus is, hogy éppen az alapoknál – kap helyet az említett zenetörténeti kiállítás, valamint az időszaki kiállítótér, ami mindig egy speciális témával foglalkozik majd. Első tárlatunk a könnyűzene ellentmondásoktól sem mentes harminc évét, a magyar beat legendás korszakát járja körbe.

– Itt kapott helyet a hangdóm is. Ezt hogyan kell elképzelni?

– Olyan, mint egy dóm kupolája, amire 360 fokban lehet vetíteni, miközben több mint harminc hangszóróból hallani a hangokat. A látvány és a hanghatások együtt adják majd az itt vetített kisfilmek – vagy inkább hang- és képfantáziák – szuggesztív élményét. Az első film a Kárpát-medence hangjai címet kapta: a természeti és épített örökségi helyszíneken speciális kamerával forgatott filmetűdök középpontjában a néző áll, az ő szemszögéből látszik minden. A hangdóm ugyanakkor kísérleti helyszín, ahol mesterséges hangokat is elő lehet állítani. Néhány felsőoktatási intézmény már meg is keresett minket, hogy szeretnének itt kísérleteket folytatni, ráadásul ez a helyszín az ismeretterjesztésben és az új szellemű zenepedagógiában is fontos szerepet játszhat.

– Önnek, aki évek óta a nagy sikerű Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor zsűrijében ül, különösen fontos lehet a tehetséggondozás. Megjelenik-e valamilyen módon a programokban a tehetséges fiatalok segítése?

– A tehetséggondozás a tehetség felfedezésével kezdődik, amit a Virtuózok évek óta felvállal. A tehetség gondozása azonban egy másik terület, és örök dilemma, hogy a különleges talentumokat mikor és hogyan lehet kivinni a közönség elé. A Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán ezért indul majd egy programsorozat, amely előzetes egyeztetés alapján lehetőséget nyújt a fiatal zenészeknek a megmutatkozásra. Ez persze kétirányú is, hiszen a fellépő fiatalok maguk is népszerűsíthetik az általuk képviselt műfajt. Ebben különbözünk leginkább a nagy koncerttermektől, amelyek a fiatal és kevéssé ismert művészeknek nem igazán adnak esélyt, hiszen a profik között is nagyon sok a kiváló muzsikus; ráadásul számukra létfontosságú a nagy nézőszám, amihez pedig ismert nevek kellenek. Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával egyeztettünk erről a témáról, és abban állapodtunk meg, hogy az általunk felfedezett fiatalok lehetőséget kaphatnak majd a Müpa koncerttereiben is. Vagyis egyfajta hídszerepet is betölthet a Magyar Zene Háza.

– Végső soron a zene megismertetése, megszerettetése a cél?

– Természetesen. A zeneiskolásokat játszani hívjuk, több értelemben is, ám azokat még inkább ide várjuk, akiknek az életéből kimaradt a hangszertanulás, és nem járnak komolyzenei koncertekre sem. Jól tudjuk, az ének-zene meglehetősen elhanyagolt területe a közoktatásnak, nincs elegendő óraszám, az iskolai tantervből pedig sokszor kilóg ez a tárgy. Persze az iskolát nem pótolja semmi, ám azt reméljük, hogy az óravázlatokhoz hasonlóan kidolgozott programjainkkal ötleteket adhatunk a hozzánk látogató osztályoknak, pedagógusoknak. A Zene Háza orfeuszi intézmény. Orfeusz, a görög mitológia ismert alakja sok mindent elért a muzsikájával: képes volt átlépni az alvilág küszöbén, zenéjével lecsillapította a vadállatokat, megállásra bírta a folyókat. Mi éppen ezt valljuk: a zene csodákra képes. És ezt a csodát szeretnék közelebb vinni a fiatalokhoz.