– Miért etNoé?

– Sokat tűnődtünk azon, mi lenne az a kifejező név, ami magában rejti az etNoé muzsikájának lényegét, azt a gondolatot, hogy a népdalt az eredeti közegéből egy modern zenei környezetbe ültetve olyan formában megőrizhessük és átmenthessük, hogy az minél több XXI. századi ember számára szerethető legyen. Olyasvalakik számára is, akik nem ismerik, esetleg nem kifejezetten szeretik a népdalokat. Ezek a szövegek, dallamok gyönyörűek, örök érvényűek, az etNoé kifejezés pedig magában foglalja a műfaj megjelölése mellett Noé bárkájának vizuális képét is: ez egy szép szimbóluma annak, hogy más csapatokkal együtt mi is próbáljuk átmenteni e kulturális hagyomány értékeit.

– A lemez minden apró részletében igényes és kidolgozott, érződik rajta, hogy hosszú, alapos munkán vagytok túl.

– A csapat két és fél évvel ezelőtt debütált a Müpában, a zenei anyag jó része már akkor készen volt, ám sokáig a koncerteken érlelgettük, az album felvételekor pedig tovább finomodtak a részletek. Időközben megszülettek az ikreim, így az utómunkához a szokásosnál jóval több időre volt szükségünk, amit egyáltalán nem bántunk meg. Az albumra egy minden ízében összetett, aprólékosan kidolgozott zenei anyag került, ahol nagyon fontosak a részletek, minden megszólalásnak, effektnek, apró díszítő motívumnak helye van. Dalötleteimre párom, Zoli (Kovács Zoltán) szerzi a zenét, a csapat így viszonylag kevés alkotói szabadságot kap, hiszen ezek pontosan és komolyan megírt zenei kompozíciók. Viszont nagy feladat ezeket úgy megszólaltatni, ahogyan a zeneszerző elképzeléseiben megszületettek – ebben pedig zenésztársainkat illeti köszönet.

– Mi alapján választottad ki a dalokat?

– Vannak kedvenceim, például az archaikus, középkori dallamot őrző, mindig ismétlődő szokásdallam, a Virágok vetélkedése, ami Búzaszép címmel került fel az albumra. Mikor összeállítunk egy zenei anyagot, általában kutakodok újabb, kevésbé ismert dallamok után, újra meghallgatom, lapozgatom a gyűjteményeimet. Így bukkantam rá egy régi Lükő Gábor-gyűjtésben az itt Ileana címmel szereplő moldvai csángó énekre. Ezt eddig egyáltalán nem ismertem, pedig már jó néhány éve foglalkozom a tájegység népzenéjével. Tervben van, hogy az Ileanának elkészítsük egy rövidebb verzióját, mivel a rádiók a háromperces szerzeményeket játsszák szívesen.

– Az etNoé muzsikáját nem lehet beerőltetni a könnyűzenei fősodorba: nehéz bekerülni egy ilyen értékes, igényes, ám korántsem populáris zenei anyaggal a rádiókhoz?

– Nehéz, mert ez egy ördögi kör: akkor kapok megkeresést, ha megjelenik a lemezem, illetve ha jelen vagyok a zenekarommal a legkülönbözőbb fesztiválokon. A koncert- és fesztiválszervezők viszont azt nézik, milyen széles a zenekarom közönségbázisa és mekkora a hallgatottsága. A rádióba való bekerülés dobbantódeszkája, ha az ember kihoz egy lemezt – minden zenésznek boldogság, mikor munkájának kézzelfogható eredménye van –, ami finoman szólva sem rentábilis. Egy lemez nagykereskedelmi ára ma semmi mást nem takar, mint a zenészek nem túl magas tiszteletdíját, a gyártási folyamatot, a hangmérnöki és zeneszerzői munkának díjazására pedig igen csekély összeg marad. Marad a koncertezés mint bevételi forrás. De nem panaszkodom, rengeteg munkánk, felkérésünk van. A jövő viszont a digitális terjesztésé, pedig én imádom a grafikusunk, Mandula Évi munkáit, gyönyörű borítót tervezett most is az album számára.

– Hagyományos énekstílust és előadásmódot képviselsz akkor is, mikor középkori himnuszt, világzenét vagy éppen autentikus népdalt énekelsz. Miért tartod ezt fontosnak?

– Ez egyfelől értékmentés, mivel úgy gondolom, a népdalok jó része örök érvényű, sőt, lehet önkifejező ma is, miközben értékes, és egészen másfajta megszólalás, mint a pop, a jazz vagy a rock. Mikor azt éneklem, hogy „szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, miért nem termettél volt, minden fa tetején” – ez éppen úgy érthető, mint száz évvel ezelőtt. Mindig arra törekszem, hogy olyan szövegeket válasszak, amelyek emészthetőbbek, populárisabbak és jobban illeszkednek a mai nyelvezethez. Persze ennek ellenére előfordul, hogy nem tudok kilépni a tájszólás kötelező érvénye alól. Én elsősorban népdalénekes vagyok, annak eszköztárából dolgozom, ami egészen eltérő hangképzési technikát feltételez, mint mondjuk a jazz vagy a rock: a népzenében mások a frazírok, a stiláris elemek és a gesztusrendszer is. Mivel a népzene alapvetően nem színpadi műfaj, én, aki nem ebben a tradicionális közegben nőttem fel, és előadóként működöm, valamilyen szinten nyilván stilizálom a dalokat, már használok olyan eszközöket, amit egy falusi énekes még nem feltétlenül. Azt gyorsan hozzáteszem, a hagyományos kulturális közegben is voltak olyan tehetséges nótafák, extrovertált emberek, akik a mai értelemben vett színpadias elemeket beemelték az előadásmódjukba,tisztában voltak azzal, mi is az attraktív előadásmód, amivel kiemelkedhetnek a közösségen belül. Az éneklésnek és előadásnak ezt a módját fontos megőrizni.

– Az utóbbi tíz-húsz évben itthon is egyre nagyobb közönsége van ennek a műfajnak, egyre több népzenész nyit ebbe az irányba, ám mindez óhatatlanul magával hozza a műfaj felhígulását.

– A világzene divat lett, és nyilván akadnak olyanok, akik kisebb háttértudással nyúlnak hozzá, olyan zenei produkciókat kreálva, amelyek távol állnak ettől a világtól. Éppen ezért fontos megismerni, e daloknak mi volt az eredeti funkciójuk. Aki még életében nem hallott eredetiben falusi adatközlőt énekelni, az nehezen érezhet kellő tiszteletet a népzene iránt, márpedig enélkül, illetve szakmai ismeretek híján nehéz jó feldolgozásokat írni. Az viszont kétségtelen, a modern zenei közegbe átemelt népzenei motívumoknak óriási hatása van, amit nem szabad alábecsülni. Alig voltam húszéves, mikor az újkígyósi népzenei táborban moldvai énekesekkel muzsikáltunk, énekeltünk együtt. A helyi vendéglőben beszédbe elegyedtünk a pincérfiúkkal, egyszer csak megszólalt a rádióból az Anima Sound System egyik száma, az én egyik kedves énekestársnőm pedig felkiáltott, hogy ebben a Szilvi énekel! Szegény Kóka Rozi néni kezében megállt a kanál, nem hitt a fülének. Egy napig nem tudott hova tenni, nem értette, hogyan vehetek részt egy ilyen produkcióban. A fiúk viszont megkértek arra, hogy énekeljünk nekik valamit, sőt, a dalolászás végén megígérték, hogy nem fogják elkapcsolni a rádiót, ha legközelebb népzenét hallanak. Én ezt tartom igazi eredménynek.

– Miért a Fonót választottátok koncerthelyszínnek?

– Idén lett nagykorú a Fonó, a koncertünk pedig az évforduló alkalmából rendezett ünnepi koncertsorozat része. Ezen az estén tulajdonképpen kettős koncert lesz, mivel utánunk fellép Nikola Parov, Herczku Ági és a Banda. Az etNoénak egyébként érdekes élmény lett volna az A38-on vagy akár a Gödörben koncertezni egy egészen más zenei közegben, de nem vagyunk jártasak a pesti klubéletben, ráadásul e helyeken nincs kiépített közönségünk. A Fonó viszont kötődik a népzenéhez, világzenéhez is, egyre inkább bővülő zenei palettával. Olyan kultikus hely, ahol érdemes és fontos megjelenni.

Szentei Anna