Hirdetés

Vannak emberek, akiknek elég csupán egyszer a figyelem középpontjába kerülniük, és attól kezdve minden cselekedetüket nagyítóval figyelik. Bon Jovi közéjük tartozik. A nemzetközi sajtó azt írta róla, hogy neki már semmit sem kell bizonyítania, és ez tökéletesen igaz. A nevét viselő zenekar első lemezük megjelenésének 40. évfordulójára jelentkezett új albummal. Bon Jovi soha nem kísérletezett új irányzatokkal, kezdettől ugyanazokat a versszak-refrén szerkezetű, dallamos pop/rock dalokat írja. Hangszalaggondjai miatt két éve csaknem végleg visszavonult, de szerencsére felépült, hogy aztán leányáról (Kiss The Bride), valamint első gitárjáról (My First Guitar) énekeljen. Többi szerzeménye szintén a tőle megszokott kiváló minőségű. Ez pedig már alighanem így is marad örökkön örökké.

Korábban írtuk