Örökös körforgás

Nem is az egyes epizódok, hanem a főcím, a zene, Szabó Gyula hangja és a filmek hangulata égett bele leginkább az emberek tudatába – mondja a legendás Magyar népmesék tervező-rendezője, Jankovics Marcell. A Mikulás Ferenc vezette kecskeméti stúdióban készült animációs sorozat most a legfiatalabb generációknak szerez örömet: az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ország 2841 óvodájába juttatja el az elkészített száz epizód díszdobozos kiadását és az ahhoz tartozó mesekönyveket.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió, mai nevén Kecskemétfilm Kft. vezetője, ha áttételesen is, de 1956 miatt került a rajzfilmek világához. Dunapatajon született, ahol a Tanácsköztársaság idején a település több mint hatvan lakóját gyilkolták meg. Az, hogy egy ilyen történelmi múltat megélt községben nevelkedett, különlegesen erős igazságérzetet és szabadságvágyat ébresztett benne, így a Kunszentmiklósi Református Gimnáziumban az 1956-os szabadságharc kitörésekor, a helyi forradalmi bizottság kérésére ő szavalta el a Nemzeti dalt. Néhány hónappal később elkezdte szervezni a „Márciusban újra kezdjük” mozgalmat is, a kettő együtt pedig végleg megpecsételte a sorsát: nemcsak a középiskolából, a városból is kitiltották. Kalocsán sikerült leérettségiznie, egyetemre nyilván nem mehetett, és a katonaságban is rögtön a politikailag megbízhatatlanok csoportjába osztották. A szolgálatban ismerkedett meg Wekerle Sándor művészetek iránt szintén fogékony unokájával, Biedermann Dénessel, tőle hallott először a Kecskeméten működő Bács-Kiskun Megyei Filmstúdióról. Már térképész-segédmunkásként kezdett bejárni az intézménybe, elsajátította a szakma alapjait, és amikor hallotta, hogy a Pannónia Filmstúdió műtermet tervez itt, munkára jelentkezett. Matolcsy H. György, a Pannónia Filmstúdió vezetője – a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi igazgatójának az édesapja – egy éven keresztül vizsgáztatta, míg végül megbízta a műhely megalapításával. Nulláról kezdték az építkezést, de ahogyan Mikulás Ferenc fogalmaz, mégis csodálatos időszak volt ez: „jelen lenni egy születésnél, legyen szó gyermekről, szerelemről vagy filmstúdióról, mindig gyönyörű élmény, nagyon hálás vagyok, hogy a kezdetektől végigkövethettem az intézmény elmúlt negyvennyolc évét.”

Mikulás Ferenc. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Archaikus szépség

Az 1977-ben indult Magyar népmesék sorozat ötlete is az ő fejéből pattant ki. Szeretett volna alkotni valamit, ami többet jelent puszta szórakoztatásnál. A 2012-ig száz részt megélt széria generációkon átívelő népszerűsége azóta is őt igazolja.

– A Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportját kerestem fel, hogy eredeti meséket, gyűjtéseket használjunk fel, és ne az írók által feldolgozott történeteket. Ezzel is törekedtünk arra, hogy megőrizzük a magyar nyelv archai­kus szépségét. Azt gondoltam, hogy a népmesék világához akkor vagyunk igazán hűek, ha népi mesemondóktól halljuk a történeteket. Ezért hívtam először nar­rátornak Kóka Rozáliát és a fiatal Hrotkó Károlyt, de hamar kiderült, hogy ők inkább közönség előtt tudnak igazán jól előadni. A foglalkoztatott színészek közül végül a harmadik évadtól kizárólagosan Szabó Gyula lett az igazi telitalálat szép magyar beszédével – mesél a kezdetekről a stúdióvezető.

Az első képes forgatókönyveket Kecskeméten még Hegedűs 2. László készítette, ő a népművészeti motívumokat képzőművészeti jelként használta. E rendezői koncepcióra épülő rajzokat azonban a televízió nem fogadta el, miként manapság mondanák, túlzottan városias volt a stílusuk. Lisziák Elek az első sorozatnál a hangrendezést vállalta fel, az ő ötlete nyomán kérték fel a Kaláka együttest a legendás főcímzene rögzítésére, és ekkor került képbe a Sisyphus, a Küzdők és a János vitéz című munkáival már nemzetközi hírnevet szerzett Jankovics Marcell is, aki végül a sorozat tervezője, rendezője, szakértője lett. Az indulás és az alkotói folyamat azonban nemcsak a személyi változások miatt nem volt mindig zökkenőmentes.

– Kovács Ágnes néprajzkutató felelt a történetek kiválogatásáért, de főként erdélyi mesékre esett a választása. A határon túli régióban azonban nem olyan változatos a népviselet, én pedig szerettem volna minél gazdagabb képi világot alkotni, a székely és a csángó hagyományok mellett bevonni a palócság, a Nyugat-Dunántúl, a Sárköz és egyéb területek kultúráját. Ezért elkezdtem kikeresni a történetek anyaországi változatait – emlékszik vissza Mikulás Ferenc. Majd hozzáteszi, olykor az is gondot okozott, hogy a kötött terjedelmű epizódok miatt két gépelt oldalnál többet nem lehetett kényelmes tempóban felolvasni, ezért a hosszabb mesék adaptálása csak rettenetes csonkítás árán volt lehetséges.

Jankovics Marcell

Méhek a vonaton

Az egyes részek különleges látványvilágát persze nemcsak a népviseletek határozták meg, az a mesék különleges szimbólumrendszeréből eredendően fakadt. Jankovics Marcell a terület kutatásával még a János vitéz készítése során kezdett el mélyebben foglalkozni, érdekelte, melyik jelképnek mi a története, később mintegy másfél tucat könyvet is írt a témában. Eleinte Vlagyimir Jakovlevics Propp második világháború alatt írt műve, A mese morfológiája jelentette számára a sorvezetőt, amelyben a szerző megállapítja, hogy az elbeszélésekben a különböző motívumok rendszert alkotnak. Majd rátalált Berze Nagy János tizenkét kötetes Magyar népmesekatalógusára, amelynek nagyon fontos kijelentése, hogy a népi kultúrákban az ősi hiedelmeket visszük tovább: a csillagvallást és a planétaistenhitet. Mielőtt ugyanis az ember megtalálta volna a vasat, amellyel elkezdte ásni a földet, addig az eget kémlelte. Olyan csillagvizsgálókat épített, mint Stonehenge, és rájött, hogy egy változatlan rendszerben élünk – az égitestek térben való mozgása az érzékszerveinkkel nyilván láthatatlan. Ez az örökös állandóság mások mellett a Szentírásban is helyet kapott. A földöntúlihoz való eme kötődést Jankovics Marcell A népmesék és a csillagos ég című könyvében úgy fogalmazta meg, hogy az ember felemelkedését az jelentette, amikor először két lábra állt, és felnézett az éjjeli égboltra. Megértette, hogy hol van, megtudta, mi az a pont és a geometria, és azon belül kialakult, hogy a kört 360 fokra osztjuk annak nyomán, hogy az év 365 és negyed napból áll.

A rajzfilmsorozat minderre épülő szimbolikája és vizuális nyelvezete olykor mégis szokatlannak vagy egyenesen megbotránkoztatónak tűnt más nemzetek számára. Arról nem is beszélve, hogy az eredetileg felnőtteknek szánt történetekben bizony bőven akadtak erotikus utalások, igaz, a lehető legízlésesebben feldolgozva. Romániában A Királykisasszony jegyei című epizódot ennek jegyében csak késő este lehetett vetíteni. Hiába takarta el a hold és a csillagok a kiskondást a nyakig felhúzott zubbonya alatt, a jelenet erotikus tartalomnak minősült, és meg is büntették a televíziót. A tömegek által nézett produkcióba a hazai politika is igyekezett belekontárkodni, azzal a kéréssel fordultak Mikulás Ferencékhez, hogy napjainkban is születnek mesék – ami természetesen nem volt igaz –, azok közül is válogathatnának. Így készült el a Méhek a vonaton című epizód, amelynek központi karaktere egy állomásfőnök, aki nem akarja továbbengedni a csípős rovarokkal megrakott vagont, büntetésül az állatok addig csipkedik, míg engedélyt nem kapnak az utazásuk folytatására. A kecskemétiek egyéb munkáit is hasonló vehemenciával figyelte a korabeli kultúrpolitika: a Mondák a magyar történelemből című rajzfilmsorozat után például „a valós történelmi eseményekre” koncentráló kerekasztal-beszélgetést közvetítettek a televízióban, nehogy véletlenül túlcsorduljon a nemzeti öntudat a tévé előtt ülő gyerekekben.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fehérlófia és heavy metal

A Magyar népmesék, majd a Mondák sikerét azonban semmivel nem lehetett megállítani, nemcsak itthon nőttek fel generációk a nagyjából hétperces részeken, világszerte is megtalálták a mai napig hűséges rajongóbázisukat. Bizonyíték rá, hogy mióta feltöltötték az internetre a teljes szériát, százhúsz országból több mint 67 millió megtekintést jegyeznek, nem véletlenül készült angol szinkron is a most megjelent DVD-változathoz.

– Nem is az egyes epizódok, hanem a főcím, a zene, Szabó Gyula hangja és a filmek hangulata égett bele leginkább az emberek tudatába – magyarázza a siker okát Jankovics Marcell rendező. Számára az egyik legmeghökkentőbb rajongói találkozás az volt, amikor a YouTube-on rátalált egy videóra, ahol egy perui fiatalember a Fehérlófia képsoraira illesztett heavy metal zenét, és ugyanennek a filmnek a rövidített változatát vágta össze egy belga rapegyüttes is. A rendező jót nevetett A kőleves, szintén a netes videómegosztón található átszinkronizált változatán, mindezek annak bizonyítékai, hogy a Magyar népmesék a mai napig képesek hatást gyakorolni.

– Nemkülönben a mai napig meghatározzák az én személyes életemet is. Bár rengetegen látták a többi, szerzői filmemet, legtöbben ezzel a sorozattal azonosítanak, noha óriási csapatmunkáról volt szó. A legfőbb érdememet szerintem a főcím megalkotása jelenti, amely azóta visszaköszön tetoválásokon, kávéházakon, tejfölösdobozokon. Sajnos, soha senki nem fizetett az utóbbiakért, pedig a jogdíjakból már milliárdosok lehetnénk – teszi hozzá mosolyogva.

Az alkotók ezért kénytelenek másfelé venné az irányt, pláne, mióta a 2012-ben bemutatott századik epizód után nem kaptak több állami támogatást a Magyar népmesék folytatására. A közel ötven­éves Kecskemétfilm stúdiójában természetesen ettől még nem állt meg az élet, ahogy Mikulás Ferenc fogalmaz, mindig is próbálta tartani a lépést a korral, és ahogy az aktuális éra engedte, nyitni a külföld felé is. Ebből a célból indította útjára 1985-ben a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, amelynek köszönhetően a magyar szakemberek és a közönség már a vasfüggöny innenső oldalán is tájékozódhatott az aktuális nemzetközi animációs trendekről. Emellett ösztöndíjprogramot is hirdettek Kecskeméten, így mások mellett Kanadából, Svájcból vagy éppen Izlandról érkeznek ide néhány hónapra diákok, illetve a technikai eszköztárukat is igyekeznek folyamatosan modernizálni, a mai igényeknek megfelelően.

– Mindig a nehéz időszakok kényszerítettek rá, hogy kreatív legyek – jegyzi meg az animációs stúdió igazgatója ezzel kapcsolatban. És hogy ennek a fajta előremenekülő kreativitásnak hosszú távon megterem a gyümölcse, bizonyság rá egy tavalyi világsiker: A vörös teknős című Oscar-jelölt francia–japán film egy része a kecskeméti műhely szakembereinek keze munkáját dicséri. Közülük néhányan jelenleg a jó eséllyel a világ fesztiváljait jövőre szintén meghódító, Szicíliában készülő Medvevilág című alkotásban is közreműködnek, míg itthon folytatódnak a magyar témák: a Cigánymesék sorozat következő részeinek elkészítése mellett egy új Toldi-adaptáción is munkálkodnak.