Herzog Mór bankár a két világháború között Magyarország legnagyobb műgyűjtője volt. 1934-ben bekövetkezett halálakor családjára mintegy kétezer-ötszáz döbbenetesen nagy értékű alkotást hagyott. Amikor 1943–44-ben elkezdődött a zsidóüldözés, más érintettekhez hasonlóan ők is megpróbálták elrejteni a műkincseiket, főleg a Budafoki Laborban, ahol a nyilasok megtalálták. A festmények ettől kezdve kalandos utat jártak be, mielőtt közvetlenül a háború után ismét Magyarországra kerültek.

Ugorjunk a mába, amikor a The New York Times 2010. július 27-i száma arról cikkezett, hogy a „világ legnagyobb, még megoldatlan holokauszt kártérítési ügyében Herzog Mór Los Angelesben élő dédunokája, Csepel Dávid százmillió dolláros keresetet nyújtott be a magyar állam ellen a családi örökségnek számító műkincsekkel kapcsolatban”.

A keresetben arra hivatkozik, hogy negyvennégy műalkotás a magyarországi zsidóüldözések idején rekvirálással került a magyar állam tulajdonába, egyben idézi az akkor hatályos jogszabályokat. A hírt olvasóban óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy bármily kegyetlen is volt az adott korszak, vajon meddig folytathatók a holokausztra hivatkozó kártérítésiigények, hiszen a világ államaiban majd minden évre jutott eddig is valamilyen kártalanítás.

A mostani kereset sajnálatos módon nem említi az 1945 márciusában megjelent első olyan miniszterelnöki rendeletet, amely a korábbi zsidóüldözésekkel és rekvirálásokkal kapcsolatos összes rendeletet megsemmisíti, s azt sem, hogy 1946 májusában bizottságot is felállítottak a magyar állampolgárok külföldre hurcolt javainak felkutatására. Ennek elnökét ugyan a pénzügyminiszter nevezte ki, de a Magyar Izraeliták Országos Irodája és a Magyar Autonóm Ortodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája jelölte. Létrejött az elhagyott javak visszaszolgáltatását célzó miniszteri biztosság, 1946 novemberében pedig megszületett a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről szóló törvény.

Az újabb kedvezőtlen politikai változás, a szocializmus előszelét érezve sokan visszakapott vagyontárgyaikat múzeumokban helyezték letétbe, hiszen így azok nem kerülnek a letéteményes tulajdonába. Óvatosságuk nem volt hiábavaló. Már 1946-ban rendelet született, amely származásra való tekintet nélkül az összes ékszerész vagyonát elvonta, majd gőzerővel beindult az államosítás. Ennek azonban nemcsak a Herzog család esett áldozatul, hanem minden magyar, akinek a hivatalosan meghatározotton felüli vagyona volt. Például azok is, akiket mindenüktől megfosztva kitelepítettek vagy elhurcoltak.

Bencze Izabella, a már megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) volt vezérigazgató- helyettese szerint itt szűnik meg a holokausztra való hivatkozás jogalapja, hiszen a zsidóüldözés alatt elvett vagyontárgyak visszaszolgáltatásáról az állam rendelkezett, azt megvalósította, majd megtörtént az államosítás és egyéb vagyonelvonás. Az ugyanakkor természetes, hogy a követelt képek sorsát egyenként kell majd megvizsgálni.

A háborús károkért járó kártalanítás egyik következő jelentős állomása 1973. Ennek előzménye az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződés, amely a háborúban vesztes Magyarországot kártételre kötelezte, kiemelten a zsidóüldözés során okozott károkért. A nyertes államokkal, így az USA-val még kétoldalú szerződést is kellett kötnünk. Ez kimondta, hogy a vagyonjogi megállapodás keretében az amerikai állampolgároknak államosítással, kisajátítással, egyéb elvétellel okozott károkat a magyar állam megtéríti, de amilyen vagyontárgyért ebből részesültek, arra nézve újabb igényekkel már nem állhatnak elő.

Magyarország akkori értéken 18,9 millió dollárt fizetett húsz részletben az USA-nak, az pedig ebből véglegesen rendezte állampolgárai kártalanítását. Így jutott Herzog Mór leánya, Erzsébet is több mint kétszázezer dollárhoz. Ezzel együtt a magyar állam még a szocializmus idején sem zárkózott el a bizonyíthatóan letéti vagyontárgyak visszaadásától, így 1989-ben a Szépművészeti Múzeum nyolc képet juttatott vissza a Herzog családnak.

Az örökösök 1997-ben jelentkeztek ismét, ezúttal Magyar Bálint miniszternél, aki az akkor igényelt harminc festmény tulajdonviszonyainak kivizsgálására bizottságot hozott létre. Bár ez megállapította Herzogék tulajdonjogát, utalást tett arra, hogy a kiadás nem lesz egyszerű. Erzsébet leánya, Martha Nierenberg már az Orbán Viktor vezette polgári kormány idején, 1999 októberében beperelte a magyar államot és a Szépművészeti Múzeumot. A periratban szereplő tizenkét festmény egyikéről még az első tárgyalás előtt kiderült, hogy letét, ezért azt visszaadták.

A per több fokozatot megjárt és bár először az örökösök sikerét hozta, a megismételt eljárás másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla mind a tizenegy képről kimondta, hogy a magyar állam tulajdona. (Az ítélet 2008. január 10-én jogerőre emelkedett, indoklásának egyes elemeire keretes anyagunk utal.)

Már említettük, hogy az 1946 utáni államosításnak és egyéb elvételnek több millió magyar állampolgár esett áldozatul. Őket 1991–92-ben a rendszerváltó kormány próbálta meg kártalanítani a kárpótlási eljárás keretében. A két kárpótlási törvény tételesen felsorolta azokat a jogszabályokat, amelyek megalapozták a vagyonelvonást, egyben kizárta azokat a vagyontárgyakat, amelyekért más országokban, így az USA-ban már kárpótolták a tulajdonosokat. Mivel a zsidóüldözéssel kapcsolatos jogszabályok – a mostani keresetben ezekre többször is hivatkoznak – szerepelnek a kárpótlási törvényekben, semmi nem akadályozta a Herzog-örökösöket, hogy ilyen címen is jelentkezzenek Magyarországon kárpótlásért.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint „a kárpótlás megfelelő kártalanítást jelent azoknak is, akiknek a tulajdonát zsidó származásuk vagy izraelita vallásuk miatt vonták el.”

Herzog Erzsébet, a csepeli Weiss Manfred Művek tulajdonosának feleségeként a cég kárpótlásáért jelentkezett is, s azt megkapta. Tisztességére legyen azonban mondva, soha sehol nem hivatkozott a zsidóüldözésből származó vagyonvesztésre a műkincsek kapcsán. Nem így leszármazottai, mint leánya, Martha Nierenberg fia, Csepel Dávid. Ő arra a jogszabályra hivatkozik, amelyhez kapcsolódóan az Alkotmánybíróság kimondta: „az 1600/44 Miniszterelnöki Rendelettel elvett vagyontárgyakkal kapcsolatos igények kárpótlással történő rendezése sem az Alkotmányt, sem a nemzetközi szerződésekben foglaltakat nem sérti.”

Bencze Izabella az állami intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon sok nem zsidó származású egykori magyar nemes, nagypolgár vagy kulák vagyonát elvonták, akik jelentkeztek kárpótlásért, de sohasem perelték a magyar államot. Tudomásul vették a borzasztó történelmi tényeket.

– Megdöbbentő, hogy Herzogék még azokat a képeket is perelik, amelyek jogerős bírói ítélettel a magyar állam tulajdonába kerültek. Ezzel kétségbe vonják az EU tagjaként is funkcionáló magyar állam joghatóságát. Vajon pernyertesség esetén is ez lenne a véleményük?

A felperesek – ha már így belejöttek – azt is követelik, hogy Magyarország keresse meg azokat a műkincseket is, amelyekre jelenleg nem nyújtották be igényüket, holott csak Mrávik László nyilvántartását kellene megnézniük, hiszen abban majdnem minden vagyontárgy feltalálási helye szerepel. Az is furcsa, hogy Magyar Bálinton még csak harminc képet kerestek, most pedig már negyvennégyet.

A mostani kereset időzítése egyébként félelmetesen hasonlít az 1998-as esethez, amikor a polgári kormány hatalomra kerülését követően indítottak pert. Herzog-ügyben egyébként még Hillary Clinton és Edward Kennedy szenátor is kiállt a követelés mellett és személyével próbált nyomást gyakorolni a magyar kormányra, ahogyan 2002-ben a Zsidó Világkongresszus elnöke, Charles Goldstein a KVI-re. Business is business, mondja az angol: miközben nyilatkozataiban Csepel Dávid a műkincsekhez kapcsolódó érzelmi kötődését emlegeti, a Németországból visszakapottak közül három festményt azonnal a londoni Christie cég árverésén értékesített.

Szakács Gábor

A követelt képek jegyzéke

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

1. IDŐSEBB BARTHEL BRUYN, Petrus von Clapis jogtudós, polgármester arcképe

2. ALONSO CANO, Don Balthasar Carlos infáns arcképe

3. CAMILLE COROT, Női képmás (Margarétás nő)

4. GUSTAVE COURBET, A Blonayi (Nyoni) kastély látképe

5. GUSTAVE COURBET, A forrás

6. IDŐSEBB LUCAS CRANACH, Az angyal híradása a pásztorokhoz költözött Joachimnak

7. DOMENIKOS THEOTOPOULOS, EL GRECO, Szent András apostol

8. DOMENIKOS THEOTOPOULOS, EL GRECO, Krisztust megfosztják ruháitól (El Espolio)

9. DOMENIKOS THEOTOPOULOS, EL GRECO, Krisztus az olajfák hegyén

10. PIER FRANCESCO FIORENTINO, Mária gyermekével, angyalokkal és Alexandriai Szent Katalinnal

11. DOMENIKOS THEOTOPOULOS, EL GRECO, A szent család Szent Annával

12. POLIDORO DA LANCIANO, Krisztus és a házasságtörő nő

13. JOHN OPIE, Női képmás

14. EUGENIO LUCAS PADILLA (EUGENIO VELAZQUEZ), Forradalmi jelenet (1808. május 8.)

15. GIOVANNI PEDRINI (GIAMPIETRO), Krisztus a kereszttel

16. BERNARDINO LICINIO DA PORDENONE, Női képmás

17. AUGUSTIN THEODULE RIBOT, Csendélet

18. GIOVANNI SANTI, Misericordia Domini

19. SIR ANTHONY VAN DYCK, Lotharingiai Margit hercegnő képmása

20. ALVISE VIVARINI/GIOVANNI BATTISTA DA UDINE, Mária gyermekével és két szenttel

21. FRANCISCO DE ZURBARÁN, Szent András apostol

22. JACOPO DELLA QUERCIA, A bölcsesség

23. ITÁLIAI SZOBRÁSZ, XV. század, Gyermekét imádó Mária

24. SCHWARZWALDI SZOBRÁSZ, Szent Ágnes

25. NÉMET SZOBRÁSZ, XVI. század eleje, Alexandriai Szent Katalin

26. NÉMET SZOBRÁSZ, XVI. század eleje, Szent Borbála

27. OSZTRÁK SZOBRÁSZ, c. 1400, A Szűz egy angyali üdvözlet kompozícióból

28. DÉLNÉMET SZOBRÁSZ, 1500 körül (valószínűleg Erasmus Grasser műhelyéből), Próféta mellképe

29. FIRENZEI SZOBRÁSZ, 1540 körül, Mária gyermekével

30. ISMERETLEN SZOBRÁSZ, (Itália?), XIV. század, Jézus születése

31. ATHÉNI GÖRÖG SZOBRÁSZ, i.e. IV. század, Halotti lakoma

32. 177 DB ÓKORI ARANY ÉKSZER ÉS ÉRME

33. 4 DB ÓKORI EGYIPTOMI SZOBOR, SZTÉLÉ (feliratos kő)

34. BORSOS JÓZSEF, Lányok virágfüzérrel (A három grácia)

35. 4 DB ÓKORI EZÜST ÉRME

36. 78 DB ÓKORI CAMEO ÉS INTAGLIO, VALAMINT EGYÉB VÉSETT FÉLDRÁGAKŐ

A NEMZETI GALÉRIÁBAN

37. BORSOS JÓZSEF, Zitterbarth Mátyás építész arcképe

38. BROCKY KÁROLY, Alvó bacchánsnő

39. MUNKÁCSY MIHÁLY, A délutáni látogatás (La visite)

40. MUNKÁCSY MIHÁLY, Műteremben

41. DEÁK ÉBNER LAJOS, A szolnoki vásár

AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

42. „MEURON Á PARIS” JELZÉSSEL, XVIII. század, Konzolasztalon álló óra

43. SEBASTIANUS HANN, Nyolckaréjos ékszertálka, SH mesterjeggyel

A MŰSZAKI EGYETEMEN

44. FERENCZY KÁROLY, Táj kerítéssel (Fernezely házak és karám)