Fotó: ShutterStock/bahadir aydin
Hirdetés

Az észt kormány azzal vádolja a rockzenekar frontemberét, Fred Durstot, hogy „oroszbarát” megjegyzéseket tett – írja az Orosz Hírek, hozzátéve, hogy az amerikai zenekar május 31-ei tallinni fellépése váltotta ki a kormánytisztviselők ruszofób tiltakozását.

„Azok, akik igazolják Oroszország agresszióját és a szomszédos állam megszállását, nem szívesen látott vendégek Észtországban”

– mondta Margus Tsahkna külügyminiszter. A külügy szóvivője pedig arról beszélt, hogy azoknak, akik nem támogatják teljes mértékben Ukrajna területi integritását, „nincs helyük Észtországban, sem Észtország kulturális terében”.

A kulturális minisztérium felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, hogy tájékoztassa őket arról, „elfogadhatatlan”, hogy ilyen emberek fellépjenek Észtországban – közölte Liisi Rohtung szóvivő.

Az észt média által felsorolt állítólagos bűnök között Fred Durst korábbi kijelentései szerepelnek, miszerint

hiányoznak neki az orosz rajongói, és fontolóra veszi az orosz állampolgárság megszerzését. 2015-ös oroszországi turnéja során lefotózták, ahogy kibont egy rajongója által átadott transzparenst, amelyen az állt: „Oroszország = Krím. Üdvözöljük!”

Egyszer pedig úgy jellemezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, mint „egyértelmű erkölcsi elvekkel rendelkező embert”.