Ősvilági helyszínelők
Tanknak is beillő növényevő dinoszauruszok, sárkányra emlékeztető repülő gyíkok, félelmetes állkapcsú folyami hüllők népesítették be a késő kréta korban a majdani Bakony területét. E szubtrópusi, burjánzó vegetációjú világ évezredei tárultak fel a két évtizedes fennállását ünneplő iharkúti lelőhelyen, amely a világ öt páncélosdinoszaurusz-maradványokban leggazdagabb ásatási helyszíne közé tartozik.
Sokáig nem került elő hazánkban jelentősebb számú szárazföldigerinces-maradvány a földtörténeti középkorból, a majdani Kárpát-medence nagy részén ekkortájt ugyanis tenger ringatózott. A ritkaságszámba menő őskori lelőhelyekről előbukkanó maradványok már csak ezért is kisebb szenzációnak számítottak. Ilyenek voltak például a paleontológia hajnalán, 1901-ben a veszprémi Jeruzsálem-hegy felső triász rétegeiben megbújt, a kavicsfogú álteknősfélék rendjébe tartozó Placochelys placodonta csontjai, amikre Laczkó Dezső tanár talált rá. A szárazföldi dinoszauruszok lábnyomaira Wein György geológus bukkant a hatvanas években a mecseki szénbányák területén. Bő másfél évtizeddel később, további lábnyomok százai alapján Kordos László pedig arra következtetett, hogy a jura idején a Komlosaurus carbonis trappolhatott végig az erre húzódó mocsaras vidéken: a lábnyomok alapján leírt faj csontjait azonban nem sikerült megtalálni.
Árulkodó pollenszemcsék
Az ezredfordulóig tehát nem volt ismert gazdag kontinentális gerinceslelőhely a mezozoikumból. A felső kréta időszaki folyóvízi üledékeket kutatva a tudósok érdeklődése a bakonyi Iharkút felé fordult.
– Az egykori bauxitbánya külfejtésének északi részén, hét-nyolc méter mélyen húzódó kőzetrétegben találtuk az első maradványokat. Egy évvel később a bánya déli területén harminc centiméter vastag szürkés kőzetrétegből, az eredeti felszínnél 15-20 méterrel mélyebben még gazdagabb lelőhelyre bukkantunk. Azóta is ezrével kerülnek elő innen a leletek, ezek alapján harminc különböző gerinces állatfajt, többek közt halakat, kétéltűeket, gyíkokat, krokodilokat, dinoszauruszokat, pteroszauruszokat azonosítottunk. A leletek egy-két százaléka tudományos szempontból igen különleges – mondja Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára és a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának önkéntes kutatója.
A növényi és a gerinctelen élővilágról is sok információt gyűjtöttek: kagylók, csigák, levélnyomatok, magvak, pollenszemcsék mesélnek a 85 millió évvel ezelőtti folyó menti élővilágról. A kormeghatározás egyébként épp e kőzetrétegben talált pollenszemcséknek volt köszönhető, hiszen a növényi maradványok segítségével azonosítani lehetett az időintervallumot: a késő kréta kort.
Hungarosaurus tormai
– Az Ankylosauriák alrendjébe tartozó növényevő dinoszaurusz maradványai jelentették az első olyan leletet, ami bizonyítottan egy egyedtől származott – a faj a Hungarosaurus tormai nevet kapta. Mindez azért érdekes, mert az Iharkúton fellelt maradványok több mint kilencven százaléka nem kapcsolódik össze, az üledékes kőzetrétegben pedig össze van keveredve számtalan faj mindenféle csontja – magyarázza Ősi Attila. Hozzátéve: a Hungarosaurus négy méter hosszú, négy lábon járó, növényevő páncélos dinoszaurusz volt, súlya 650 kilogrammot nyomott, csontozata alapján viszonylag mozgékony lehetett, noha testét a fejétől a farkáig különböző formájú és méretű páncélelemek borították.
Persze nemcsak a fosszíliák – megkövesedett csontok – szolgálnak információval az egykor itt élő állatokról, a kőzetrétegben fellelt maradványok helyzete az egykori növényevők szociális viselkedéséről is mesél.
– Különösnek tartottuk, hogy ilyen szokatlan mennyiségben botlunk páncélosdinoszaurusz-maradványokba az iharkúti kőzetrétegben. Valószínű, hogy ezek az állatok pusztulásuk pillanatában egymás közelében voltak a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíz idején. A megáradt folyó a tetemeket és a korábban kimúlt, szanaszét heverő állatok csontjait egy mélyedésbe sodorta, ahol betemetődtek – mesél az őskori katasztrófa lehetséges mozzanatairól Botfalvai Gábor paleontológus, a Magyar Természettudományi Múzeumnak és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének a munkatársa. Mindebből az is kiderülhet, tudjuk meg, hogy az Ankylosauriák nem éltek magányosan, mint ahogy eddig gondolták.
– Egy adott területen az élelem nem áll korlátlanul rendelkezésre, csordában pedig nagyobb a fertőzésveszély, ezért az állatok jobbára magányosan szeretnek élni. A ragadozók nyomása azonban olyan ok, ami csordába terelheti a növényevőket. A páncélos dinoszauruszok csontkinövéseiknek, tüskéiknek köszönhetően meg tudták magukat védeni, ám az iharkúti Ankylosauriákat az evolúció csekélyebb fizikai védelemmel ruházta fel, így vélhetően jobban rászorultak fajtársaik közelségére – magyarázza Botfalvai Gábor.
Repülő sárkányok, húsevő szörnyetegek
Az iharkúti ásatás újabb szenzációja egy 2003-ban fellelt, harminc centiméter hosszú csont, ami a területről újonnan leírt Bakonydraco repülő őshüllő alsó állkapocsmaradványának bizonyult.
– Szinte a csodával határos, hogy ilyen finom, lemezvékonyságú csontdarab megmaradjon a viszonylag durva kőzetrétegben – mesél Ősi Attila a különleges fosszíliáról. Iharkúton e pteroszauruszlelet mellett előbukkant több száz apróbb csőrszerű képlet, ami alapján arra következtethetünk, hogy egyedszám tekintetében ez a repülő hüllő a listavezető: tömegesen élhettek, talán fészkelhettek is itt.
Az iharkúti ásatások során egyre több mindent tudtak meg a korabeli éghajlatról és a növénytakaró jellegéről is: a napos, szárazabb időszakok és intenzív esőzések jellemezte szubtropikus éghajlatnak köszönhetően burjánzott a vegetáció, sűrű aljnövényzet és magas fák tarkították a vidéket. A szárazulatokon többek közt páncélos növényevő dinoszauruszok, valamint ellenségeik, a három méter hosszú, két lábon járó Theropoda ragadozók éltek, a folyókban krokodilok, halak, teknősök nyüzsögtek, és persze a Pannoniasaurus, amelynek megtalált maradványai rácáfoltak arra, hogy a moszaszaurusz-félék, azaz a mai gyíkokkal rokonságban álló ragadozó vízi őshüllők kizárólag tengervízben vadásztak volna. A Pannoniasaurus alkalmazkodott az édesvízi környezethez, ez a tény pedig annyira meglepte a kutatókat, hogy az iharkúti példány a Pannoniasaurus inexpectatus, vagyis a „váratlan pannon gyík” nevet kapta.
Dudorok, szarvak, taréjok
A Hungarosaurus életmódjára az iharkúti koponyatöredékekből is lehet következtetni, ami azért fontos, mert paleobiológiai kérdéseket nagyon ritkán árnyalnak a földből előkerülő leletanyagok.
– A dinoszauruszok számos csoportjánál taréjok, tülkök, tüskék, gallérok vagy piramis alakú kidudorodások díszíthetik a koponyát, mint például a Triceratopsnál, amin egy méter átmérőjű, nyakat védő csontpajzs előterében három, támadásra és védekezésre egyaránt alkalmas csontos szarv meredt előre. Bár a koponyadíszítettségben az egyik legmarkánsabb csoport a páncélos dinoszauruszoké, e kinövések eredetét alig vizsgálták idáig – mondja Ősi Attila. Magyar János és Rosta Károly, az Őslénytani Tanszék munkatársai a koponyák egyes darabjairól háromdimenziós rekonstrukciót készítettek, amelyen össze tudták vetni azok kiterjedését és alakját a kutatók. Matthew Vickaryous, a Guelphi Egyetem professzora és Ősi Attila hasonlították össze az Észak-Amerikából ismert Euoplocephalus-koponya díszítettségét a hazai leletekkel.
– Az észak-amerikai rokon formánál a koponya díszítettségét részben az okozta, hogy az állat egyedfejlődése során csontelemek forrtak hozzá a koponyacsontokhoz, és tették őket dudorossá, tüskéssé. A Hungarosaurus esetében ennek nyomát sem találtuk. Utóbbinál a koponyacsontok vastagodtak meg és váltak díszítetté, ami tarajok, dudorok formájában nyilvánult meg – magyarázza a kutató. Vagyis bizonyították, hogy a mai hüllőknél tapasztalható módon a páncélos dinoszauruszoknál sem egyetlen folyamathoz kötődött a koponyadíszítettség kialakulása: e csontdudorok és taréjok – a Hungarosaurus esetében a szemüreg fölött – a még ki nem fejlett egyedeknél is erőteljesek voltak. Ám hogy e csontképleteknek mi lehetett a funkciójuk, arra nincs egyértelmű válasz.
– Sokkal inkább a saját fajtársak felismerésében, és nem annyira a nemek közti különbség hangsúlyozásában lehetett szerepük. E kérdés bővebb tisztázásához azonban sokkal teljesebb leletanyagra lenne szükség – teszi hozzá a szakember.
Leletek Erdélyben is
A tudomány és a technika fejlődésével egyre több értékes információ nyerhető a gerinceskövületekből: a csontok és fogak kémiai összetételének vizsgálatával például meghatározhatók a fosszilizációs folyamatok. Ez utóbbit alkalmazta Botfalvai Gábor, akinek a Magyar Természettudományi Múzeum raktárában porosodó csontleletek keltették fel a figyelmét.
– A múzeumban akad olyan századfordulóról származó gyűjteményi anyag, aminek eredete nem egyértelmű. Ilyen esetekben a csontok geokémiai összetételének vizsgálata segíthet. A csontok kövesedése során az azokat alkotó szerves anyagok lebomlanak, helyükre pedig a környezetből – talajvízből, kőzetekből – nyomelemek kerülnek, amiket geokémiai műszerekkel meg tudunk mérni. Ha az ily módon megvizsgált csontok geokémiai adatait összehasonlítjuk a terepen kiásottakkal, kiderülhet, hogy egyazon lelőhelyről valók-e. Hasonló ez az orvosi halottkémek munkájához, akik ilyen mérésekkel derítik ki, hogy a holttestet elszállították-e a tett helyszínéről, vagy sem – fejtegeti Botfalvai Gábor, milyen módszerrel azonosították a múzeum száz éve leltározott őskori fosszíliáinak egy részét.
– Kadić Ottokár geológus az I. világháború előtt kapta a feladatot, hogy térképezze fel az erdélyi Hátszegi-medence nyersanyagkészletét. Kadić ásványkincs helyett dinoszauruszmaradványokat talált, amik a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) Gyűjteményébe kerültek. Az elsőként itt megtalált dinoszaurusz neve – Magyarosaurus dacus – utal a történelmi helyzetre is. Aztán elcsatolták Erdélyt, zavaros időszakok váltogatták egymást, a leletanyagot egyik intézményből a másikba pakolták, mígnem elveszett mellőle sok információ. Mivel értékes fosszilis leletről van szó, nyomozni kezdtünk, és az MBFSZ térképtárában megtaláltuk a Kadićét, bejelölve rajta a száztíz évvel ezelőtti ásatások pontos helyszíneit. Mivel a terep változott, a helyszínen néhány árulkodó jel – utak, templomtorony, híd – alapján összevetettük Kadić térképét a maival, így rátaláltunk az iharkúti mellett a második leggazdagabb dinoszauruszmaradványokat rejtő Kárpát-medencei lelőhelyre – meséli Botfalvai Gábor. Aki úgy tervezi, hogy a koronavírus-járvány elvonultával azonnal folytatja Erdélyben a sokat ígérő ásatásokat.
