Öt évszázad viselete

Talán egyetlen kiállítás megvalósulását sem kísérte soha olyan közösségi és társadalmi összefogás, mint a Magyar menyasszonyét. A kurátor, Simonovics Ildikó divattörténész, szakmuzeológus fejében már több mint egy évtizede megszületett egy olyan tárlat ötlete, amely ötszáz évre visszamenően női szemszögből mutatja be a női szerepeket és az esküvőhöz, a házassághoz fűződő viszony térbeli és időbeli változását. Hogy az álomból valóság legyen, a múzeummal közösen Facebook-csoportot, Instagram-oldalt, honlapot és online adatbázist hoztak létre, blog- és podcastsorozatot indítottak, de esküvői témájú gyerekrajzpályázatot is hirdettek. Ennek köszönhetően megmozdult az ország, és az online felületekre százával érkeztek az esküvői fotók, a hozzájuk kapcsolódó személyes történetek és a különböző felajánlások. A december közepén megnyílt Magyar menyasszony kiállításon így a múzeum saját gyűjteményi anyaga mellett az eddig otthon őrzött legkülönlegesebb emlékek is helyet kaptak.

Birodalmak sorsa

A házasságkötés ma a szerelem ünnepe, az ünnep főszereplője pedig egyértelműen a menyasszony. De ami ma természetes, ötszáz évvel ezelőtt korántsem volt az. A középkorban, de tulajdonképpen egészen a XIX. századig a házasság sokkal inkább politikai és gazdasági ügynek számított, alapvetően két család, uralkodók esetében pedig a dinasztiák és a birodalmak szövetsége volt. Olyannyira, hogy mivel a házastársak sokszor csak az oltár előtt találkoztak először, szerelemről szó sem lehetett! A házasság intézménye felett az egyház teljhatalmat gyakorolt, korhatárát a lányoknál általában 12, a fiúknál 14 évben határozták meg. És, mivel Isten – a Biblia tanítása szerint – Évát Ádám oldalbordájából teremtette, a házasságkötést követően a középkori asszony teljes engedelmességgel tartozott férjének, lényegében a tulajdonává vált. Kivételek és kivételes szerelmek persze ebben az időben is akadtak! Ilyen volt például II. Lajos magyar király és Habsburg Mária 1522-es házasságkötése, amely azon ritka elrendezett frigyek egyike volt, amelyben a központi szerepet a szerelem játszotta. Így talán nem véletlen, hogy az öt évszázad ötven női sorsát bemutató kiállítás Habsburg Máriával kezdődik, aki férje korai halála után minden kérőjét visszautasította, soha többé nem ment férjhez, helyette élete végéig gyászolta a mohácsi csatatéren elesett urát. A német reneszánsz ízlésvilágát tükröző zöld selyemdamaszt menyasszonyi ruháját, ami nemzetközi viszonylatban is jelentős értéket képvisel, a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteménye őrzi, így most a tárlaton is megnézhetjük.

Színes vagy fehér?

Menyasszonyi ruhákból persze nincs hiány a tárlaton. A múzeumokban fellelhető különleges ruhaköltemények mellett számos féltett családi darab is megjelenik a kiállítótermekben, mint ahogy külön vitrint kaptak a színes menyasszonyi és a menyecskeruhák is. Mert bár a ruha elsősorban viselője ízlését tükrözi, mégis árulkodik arról a korról, amelyben megszületett. Míg Habsburg Mária királyné esküvőjén zöldbe öltözött, addig az 1600-as évek közepén Esterházy Pál első felesége, Esterházy Orsolya, majd valószínűleg második felesége, Thököly Éva is ugyanazt a koralldíszes, eredetileg sötétkék, ám mára zöldre fakult bársonyruhát viselte a nagy napon. Vagyis az ártatlanságot és a tisztaságot szimbolizáló fehér menyasszonyi ruha csak jóval később, valamikor a XIX. század közepén – elsősorban az egyre szélesebb körben hozzáférhető sajtónak, női és irodalmi lapokat kísérő divatmellékleteknek köszönhetően – terjedt el és vált népszerűvé. Divatjához persze nem kis mértékben hozzájárult az is, hogy Viktória brit királynő Szász-Coburg-Gothai Albert herceggel 1840-ben kötött esküvőjén fehér selyematlasz menyasszonyi ruhát viselt, amit fátyollal és narancsvirág-koszorúval egészített ki. Jóllehet színválasztásában valószínűleg az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a fehér emelte ki a legjobban azt a finom csipkét, amelyből a ruha készült, ez mit sem von le annak a ténynek a jelentőségéből, hogy a fehér esküvői ruha Viktória és Albert házasságkötésének napján indult el világhódító útjára.

Valami új, valami régi

Ha elvesztünk, majd újra magunkra találtunk a különböző stílusú és fazonú esküvői ruhacsodák között, érdemes hosszabb időt eltölteni az aranyra színezett emlékek fala előtt, amin 77, ikonszerűen keretbe foglalt menyasszonyi koszorút nézhetünk meg közelebbről. A koszorú – a pártához hasonlóan – a fiatal ara szüzességét és érintetlenségét jelképezte, levétele az asszonnyá válás szimbolikus kifejezésére is szolgált. Jelentőségét mutatja, hogy a koszorút gyakran a vőlegény bokrétájával és a pár esküvői fotójával együtt egy üvegajtós szekrénykében helyezték el, és a tisztaszoba falára – mintegy házi oltárként – a családi fényképek és szentképek közé akasztották.

A tökéletes esküvőhöz a menyasszonyi ruha mellett elmaradhatatlanok az olyan kiegészítő kellékek, mint az ékszerek, kesztyűk, cipők, harisnyák és egyéb alsóneműk, meg persze „valami kék, valami régi, valami kölcsönkapott és valami új is”. A tárlat ezekből is mutat be szép számmal drága és különleges darabokat, de házilag készített csecsebecséket is. Ez utóbbiak közé tartozik Lilla csokra, öve és fejdísze, amit 2015-ös házasságkötésekor viselt. Lilla és Robi esküvőjével pedig tulajdonképpen el is jutottunk a mába, abba a korba, amikor az ötszáz évvel korábbi családi kupaktanácsok helyét az internet és az olyan társkereső alkalmazások, mint a Tinder vették át.

A Magyar menyasszony ugyanakkor nem egyszerűen több száz év házasságtörténetét mutatja be, hanem jóval több ennél: közös gondolkodásra hív bennünket a nők társadalomban betöltött múltbéli és jelenkori szerepéről úgy, hogy mindenkit megszólít, és ezzel mindenki a kiállítás részesévé is válhat.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 / 19