Példát mutatunk
Büszke vagyok az Ez itt a kérdés című műsorunkra, amelynek megújításával bebizonyítottuk, hogy a legvitatottabb, legátpolitizáltabb témákról is lehet úgy vitatkozni, hogy a gyilkos indulat helyett az érvek intelligens ütköztetése domináljon – mondta Bán János. A Bán Mór néven a nagy sikerű Hunyadi-regények írójaként is ismert médiaszakember július elseje óta vezeti a közmédia M5 kulturális csatornáját, a struktúraváltás eddigi eredményeiről kérdeztük.
– „Szeretném, ha eseménykövetőből kezdeményező, tematizáló csatornává alakulna az M5. És mivel a csatorna feladata egyben az ismeretterjesztés is, törekedni fogunk rá, hogy a magyar történelem fehér foltjait, vitatott korszakait, eseményeit, személyiségeit tudományos megalapozottsággal, érdekes, izgalmas formában bemutassuk, vagy akár értelmes, érveken alapuló vitákat kezdeményezzünk” – mondta a kinevezése alkalmából lapunknak adott nyári interjújában. Még csak néhány hónap telt el azóta, hogy érzi, sikerült?
– A közönség számára is észrevehetően azon a területen léptünk előre a legnagyobbat, amivel kapcsolatban korábban úgy fogalmaztam: kell hogy legyenek olyan műsoraink, ahol kultúráról, kultúrpolitikáról, identitáspolitikáról vagy akár más, napi, aktuális ügyekről vitatkoznak értelmes emberek értelmes, előrevivő módon. Ennek a gondolatnak a zászlóshajója az Ez itt a kérdés című műsor, amit a korábbi időszak adásainál még élesebbé, izgalmasabbá tudtunk tenni.
– Mit ért ezalatt?
– Előszeretettel hívunk meg egymástól eltérő gondolkodású, világnézetű, esetenként teljesen más eszmei táborhoz tartozó embereket, fórumot teremtve arra, hogy bármely kényes kérdésben, a Színművészeti ügyétől a keresztény jelképek elleni támadásokig nyílt színen ütköztethessék az érveiket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell félni hasonló kísérletektől, hiszen e viták résztvevői szinte kivétel nélkül nagyon intelligens és a sokszor kemény megfogalmazás ellenére is normális hangvételű eszmecseréket folytatnak. Büszke vagyok erre a műsorra, talán még hasonló sem akad a mai magyar médiában. Inkább a belterjes dohogás a jellemző, vagyis hogy ugyanazok az emberek mondják el hétről hétre ugyanazt, teljes egyetértésben. Az Ez itt a kérdésben elhangzó beszélgetések ezért szerintem pozitív mintát is mutatnak: a legkeményebb, akár kultúr-, akár identitáspolitikai témákról is lehet úgy vitatkozni, hogy ne a gyilkos indulat, a fröcsögés domináljon. Hogy mindez az M5-ön létrejöhetett, nagy szerepe van benne a műsort vezető Gulyás István kollégámnak. Ő nyugodt, mégis határozott személyiségével és rendkívüli felkészültségével önmagában is kiegyensúlyozó tényező.
– Valóban nagyon érdekes párok jönnek össze egy-egy adásban. Valószínűleg senki nem gondolta volna például, hogy valaha egy asztal körül látja majd ülni Bencsik Andrást, Vágvölgyi Gergely politológust, Réz András filmesztétát és Pityinger László Dopemant, ahogyan a mindig hét aktuális eseményeire reagáló pénteki Ez itt a kérdésben beszélgetnek. Mindenki szó nélkül elfogadja az önök meghívását?
– Meglepően kevés visszautasítást kapunk, az elmúlt hónapokban tényleg csak néhányan válaszolták azt a meghívni szándékozott vendégeink közül, hogy „köszönöm szépen, de a köztévébe én ugyan be nem teszem a lábam”. Talán azért alakulhatott ez így, mert az M5 a magyar kultúrát-tudományt szeretné minél jobban bemutatni, annak vitatott vonatkozásait is beleértve persze. A másik ok az lehet, hogy hamar bebizonyosodott, nálunk valóban mindenki bátran elmondhatja a saját álláspontját, senki nem fogja ezért megbélyegezni, vagy ferdén nézni rá. Hiszek benne, hogy a nézők döntő többsége ugyancsak szívesen veszi, ha a túlzások helyett végre normalitást, meg nem alkuvó, éles, de mindig intelligens és kulturált vitákat lát. És ha már ennyit beszéltünk az Ez itt a kérdésről, nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy ebben a műsorban nem csak kultúrpolitikai ütközéseket láthatnak a nézők, hiszen a tudomány különböző újításairól, fejleményeiről is rendre beszámolunk. Az elmúlt néhány hétben szó esett például a digitális biztonságról, a gyermekeink ezzel kapcsolatos problémáiról, a média fejlődéséről, vitatott történelmi témákról.
– Hogy az M5 csatorna fóruma és népszerűsítője is legyen a normális hangvételű vitakultúra megteremtésének, tehát jó, előremutató eleme az átalakulásnak. Mire számíthatnak még a nézők az új évben?
– Zajlanak az új típusú ismeretterjesztő, különösen történelmi jellegű ismeretterjesztő műsoraink előkészületei. Ezek mind arra irányulnak, hogy a jövő év egy adott pontján új, állandó elemekkel, akár naponta friss tartalommal jelentkezhessünk e területeken. Ugyanez igaz az olyan nagy projektekre is, amelyek révén a kultúra egyes szegmenseire szeretnénk majd jobban rávilágítani. Ha a vírushelyzet is engedi, nagyjából tavasz környékén új arculattal és üzenettel lépünk majd elő.
– A fiatalok elérhetők, megszólíthatók ilyen módon, vagy az online tartalomfogyasztás miatt ők végleg elvesztek bármely televízió számára?
– Ez stratégiai kérdés, különösen a miénkhez hasonló csatornák esetében: a kulturális tévéadók a világon mindenhol egy szűk réteghez szólnak. De itt van például a Librettó című kulturális magazinműsorunk, ahol erőteljesen nyitottunk olyan műfajokra, témákra, amelyekről azt feltételezzük, hogy akár még a negyvenes, harmincas, sőt a húszas korosztályt is érdekelhetik. Nemrégiben volt például egy nagyszerű összeállítás Rejtő Jenő hagyatékáról, arról, hogyan élnek tovább az ő történetei a filmekben vagy a színpadon, és a képregényekkel, sorozatokkal, aktuális mozifilmekkel vagy a társasjátékokkal is egyre többet foglalkozunk. Egyrészt mert minket is érdekel mindez, másrészt mert abban reménykedünk, hogy e területek a fiatalok média- és kultúrafogyasztásához is közelebb állnak. Fontos természetesen a balett vagy az opera is, de muszáj messzire tekinteni az elefántcsonttoronyból, színesíteni témáinkat, nagyobb választékot megjelentetni. Különben ezek a generációk valóban teljesen elvesznek a számunkra.
– Csatornaigazgatóként tehát van bőven feladata, az írásra is marad azért ideje?
– Kevés. Nemrégiben jelent meg a Naphegy kiadónál A csillagösvény lovasai című kötetem. Ez az Ezer rege könyve sorozat első része, szerencsére még az M5-ös felkérés előtt sikerült a kéziratot elkészítenem. A kezdeti elgondolás az volt, hogy az ismert hun–magyar mondákat dolgozom majd fel közérthető módon. Engem viszont jobban érdekelt, hogyan tudom a sok évszázada elveszett ősi mese-, monda- és regekincset valamilyen módon rekonstruálni. Hiszen a kereszténység terjedése miatt a pogánynak tartott hagyományok a rovásírással és a regösök énekével együtt szinte teljesen elpusztultak, csak a motívumainkban őrizzük a nyomaikat. Mindezt kiterjesztettem a szkíta népek mesekincsére, a keleti és a nyugati hun birodalmak történetére is. Ezzel egy olyan könyvsorozatot indítottam el, amelyben benne vannak és lesznek a kezdetek, így Nimród király vagy Hunor és Magor története, archaikus elemekkel kiegészítve, a szkíta népek és a nyelvünk finnugor rétegeit alkotó nemzetek monda- és mesekincse, majd Attila király birodalmán keresztül eljutunk a Hunyadiak koráig és a végvárak legendáiig. A célom ugyanaz, mint a Hunyadi-regényeim esetében vagy akár az M5 élén: élvezhető, átélhető, sőt szórakoztató módon átadni azokat az információkat, élményeket, amelyek fontosak, és amelyeket emberként és magyarként is érdemes ismernünk, megélnünk.
