Pesti Hamupipőke
A klasszikus köntösben színre vitt előadás egyszerre békebeli és ma is életszagú romantikus mese az boldogság keresésének örök emberi vágyáról.
„Molnár Ferenc összes története rólunk szól, veszedelmesen ismer minket, talán jobban is, mint szeretnénk. Nála a legkisebb szerep is egy teljes élet, öröm játszani minden színésznek” – mondta Huszti Péter rendező az Üvegcipő február 25-i bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón.
Szabó Irma titokban szerelmes az idősödő műbútorasztalosba, Sipos Imrébe. A fiatal cselédlány mindent elnéz a morózus öregúrnak, remélve, hogy a panziótulajdonos menyasszonya, Adél helyett végül mégis őt választja majd. Molnár Ferenc önéletrajzi ihletésű Üvegcipőjét február 25-én mutatja be a József Attila Színház, kísérő eseményként egy Molnár Ferenc fotóiból válogatott mini tárlat várja a nézőket a színház emeleti kiállítótermében. Az esemény beharangozójára a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban került sor Huszti Péter rendező és a darab szereplői, Fekete Réka Thália (Irma), Létay Dóra (Adél), Molnár Zsuzsa (Rodicsné) és Nemcsák Károly (Sipos Imre) jelenlétében. Az eseményre Budapestre érkezett az író Londonban élő unokája, Sárközi Mátyás József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, aki hamisítatlan molnári életkedvvel beszélt nemcsak az Üvegcipő történetéről, de a nagyapai örökség édes-nehéz terhéről is.
– Molnár megjegyzendő bölcsessége volt, hogy minden színművének, legyen az vígjáték vagy tragédia, egy célja van: a színházból hazafelé menet beszélgessenek egymással a barátok és házastársak, a józsefvárosi házmesternék ugyanúgy, mint a fővárosi illusztris társaság. Az Üvegcipő esetében például lehetett azon morfondírozni, hogy tényleg, lehetséges volna a valóságban is, hogy egy ilyen szép, fiatal lányka beleszeressen ebbe a középkorú pasiba? Molnár élete pedig maga volt rá a bizonyíték, Fedák Sárival való, hangos, veszekedésekkel, sőt tettlegességgel terhelt viszonya éppen egy fiatal színésznő, Darvas Lili megjelenésével ért véget. Ez a ma már talán megszokott, a korban inkább természetellenesnek tűnő felállás persze nem hagyta hidegen a kollégákat sem. Egyszer a Fészek Klubban mondta is valaki, hogy te, Ferikém, hogy gondolod ezzel a Lilivel, hát mégiscsak nagyon fiatal hozzád. Nagyapám erre frappánsan azt válaszolta, hogy ugyan már, ha Lili százhúsz éves lesz, én meg száznegyvennégy, a korkülönbség egyáltalán nem fog számítani.
Ennek fényében nem csoda, hogy némelyek rögtön fanyalogni kezdtek az Üvegcipő 1924-es bemutatóját követően. Sárközi Mátyás felidézte azt a másik, talán kevésbé közismert történetet, miszerint szintén a Fészek Klubban Molnár Ferenc összefutott egy, a darabról nem éppen hízelgően vélekedő kritikussal a vizeldében. A férfi persze rögtön szabadkozni kezdett, hogy másodszorra már egészen tetszett neki a történet, legszívesebben visszavonná azt a kellemetlen kis cikket. Molnár Ferenc pedig csak annyit válaszolt: rendben, de máskor inkább az újságban írd meg, mi volt a jó, és a pösöldében meséld, mi nem tetszett.
Számtalan hasonló vélt vagy valós legenda kering mai napig az íróról, aki, ahogyan Krúdy Gyula oly kifejezően lefestette Ady Endre éjszakái című zseniális cikksorozatában a Nyugatban, „a pesti éjszakában úgy húzta maga után a többieket, mint egy sziporkázó szellemmozdony a vasúti kocsikat”. Egy ilyen illusztris, társaság kedvence, ráadásul külföldön is sikeres őst Sárközi Mátyás szerint nem is igazán lehet felülmúlni, maximum csak megközelíteni, és az életörömét, életélvezetét valahogy átvinni a folyton panaszkodó mába.
– Én legalábbis erre törekszem. Ahogyan egyetlen gyermeke, édesanyám, a Budapest-szerte ismert Sárközi Györgyné Molnár Márta is erről volt híres: egy az egyben örökölte apja anekdotázó kedvét, beszélőkéjét, eszejárását. Az ötvenes években, a zugligeti szoba-konyhás lakásunkban vezetett vasárnapi szalonjában Szabó Lőrinc, Németh László, Illyés Gyula, Ferenczy Béni, Borsos Miklós, és még hosszan sorolhatnám az uzsonnavendégeinket, lábainál ülve pallérozódtam magam is. Bár e rettenetes kemény időket csak átvészelni lehetett, mindig szem előtt tartottam az anyámtól, és áttételesen a nagyapámtól tanultakat: csak egy életünk van, igyekezzünk hát benne a lehető legjobban érezni magunkat.
A sajtótájékoztatón előadott darabrészlet alapján, úgy tűnik, a József Attila Színház Üvegcipője éppen ehhez az elfeledett életfilozófiához igyekszik közelebb vinni a nézőket: a klasszikus köntösben színre vitt előadás egyszerre békebeli és ma is életszagú romantikus mese az boldogság keresésének örök emberi vágyáról.
farkas
