Petrás Mária üzent a Demokrata olvasóinak
Petrás Mária Kossuth-díjas magyar népdalénekes, keramikussal tartottunk a Lengyelországba tartó IX. Fekete Madonna Zarándokvonaton.
Petrás Máriának ez az első zarándoklata Czestochowába. Most a szervezők meghívásának eleget téve zenei áhítatot tart a helyi Bazilikában.

A zarándoklatra három unokája is elkísérte. A Demokrata olvasói számára üzente, hogy „ideje, hogy visszatérjenek a régi szokások, az útkeresés módszerei, ugyanis nagy szükségünk lesz rá”.
„Nagy a bőség, nem is tudjuk megtalálni azt az ösvényt, ami oda visz, ahová menni kellene. A gyerekek szét vannak cincálva a mai világban. Én megpróbálom az unokáimat saját szellemem szerint terelni. Szeretettel, erőltetés nélkül, mert az sosem működött”
– mondta Petrás Mária.
Hajnalban útnak indult a IX. Fekete Madonna Zarándokvonat Czestochowába. Közel 600 zarándok, határon innen és túlról. A zarándoklaton részt vevő újságírónk által készített képeket az alábbi galériában gyűjtöttük össze:
