Egyre nagyobb nézettséget érnek el a YouTube-on a videobloggerek, rövidítve vloggerek. Az önjelölt megmondóemberek jellemzően közhelyes bölcsességekkel, rosszabb esetben botrányos viselkedés közvetítésével szórakoztatják az igénytelen tartalomra fogékony közönséget. A műfaj különösen veszélyes a csonka családokban élő vagy szüleik által elhanyagolt fiatalokra.

Egy átlagember véleménye az egészségügyről – osztotta meg a videót Face­bookon egy ismerősöm, azt a képet erősítve, hogy a hétköznapi figurák élményadagjai reprezentatívabb képet festenek, mint a szakmabeliek vagy a közszereplők véleménye. A linkre kattintva Czibók László You­Tube-csatornája nyílik meg – az ötvenéves férfiról annyi derül ki, hogy biztonsági őr, testépítő és az Éjjel-nappal Budapest című televíziós műsorban tűnt fel minimális ismertséget szerezve. És az is kiderül, hogy nagyon szeretne a megmondóember szerepében tetszelegni: szinte bármilyen témáról szívesen beszél. A kórházak helyzete mellett a mai fiatalságról, szerinte béna férfiakról és nőkről, örömmel ad randizási tanácsot is, de monologizál a testépítésről, a szteroidokról, valamint terítékre kerül egy csipetnyi Kádár-nosztalgia is, hiszen a rendszerváltás előtt kisebb különbségek húzódtak a társadalomban. Czibók Lászlónak széles vállain kívül az egyetlen erőssége, hogy képes akár húsz percen keresztül is összefüggően beszélni – a tartalom nem sok figyelmet érdemel, hasonló megállapításokat hallhatunk, mintha véletlenszerűen leszólítanánk egy járókelőt az utcán. Az eszmefuttatások alatt mégis sorakoznak a hozzászólások, a legtöbben dicsérik, mások pedig ötleteket javasolnak neki, miről hallgatnák még meg az állásfoglalását. Ilyenek például a táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos tévhitek, de akár az is, hogy mit érdemes a mai fiatalságnak tanulnia, milyen szakmával tud valaki elhelyezkedni Magyarországon. Vajon utóbbi hozzászóló tényleg nem talált egyetlen számára hiteles figurát sem a közvetlen környezetében, akivel ezt megvitathatná?

Czibók László sok szempontból Dopemanre emlékezet, bár utóbbinak jóval több a komplexusa, hiszen egyrészt annak ellenére, hogy a kilencvenes évek óta egyetlen vállalható dal nem fűződik a nevéhez, meggyőződése, akkora tehetség, hogy ha Amerikában születik, akkor már Kanye Westhez hasonló sztár lenne, és magánrepülőgéppel járna-kelne, másrészt azt gondolja, helye van a politikai palettán – ezt a tévképzetét a Hír TV is erősíti, amikor meghívják szerepelni a Heti Hetes-szerű Szabadfogás című közéleti műsorba. A hungarocell szobrokat rugdosó rapper előszeretettel veszi fel a gengszter szerepkört, miközben akkora maffiózó, hogy még a parkolódíjat sincs mersze elbliccelni. Az általános iskolában viszont tényleg nem tanították meg neki, hogy személynév elé nem teszünk névelőt, ezért amikor a miniszterelnököt szidja, akkor mindig úgy hivatkozik rá, hogy „az Orbán”. Ennek ellenére ő is kötelességének érzi saját YouTube-csatornáján mindenről állást foglalni – hatalmas közhelyeket, soha nem hallott életigazságként kommunikálva.

Felmerül a kérdés, hogy mi értelme ennek az egésznek? A videobloggerek részéről egyértelmű a válasz: egy sokat látogatott csatornáért akár havi kétszázezres bevételt is kínálhat a YouTube, még nagyobb siker esetén pedig a készítőt szponzorok is megkereshetik, amelyek szintén legalább ennyit fizetnek – de már nem havonta, hanem tartalmanként. A további motiváció pedig természetesen az ezzel megszerezhető figyelemben keresendő.

A kérdés másik fele, miszerint miért kíváncsiak rájuk tízezrek, már összetettebb. Pszichológiailag talán abban rejlik a magyarázat, hogy bár konzervatív országban élünk, mégis borzalmasak a házasságok, a szülőknek a napi robot mellett gyakran sem energiájuk, sem kellő intellektusuk nincsen a gyermekneveléshez, gyakoriak a válások, amelyek után szerencsés esetnek tekinthető, ha a férfi egyáltalán anyagilag támogatja a magára maradt családját. A mostani generáció kis általánosítással egy ap átlan nemzedék, amelynek ugyanakkor szüksége van az útbaigazításra – az ezáltal keletkező apakomplexust pedig a YouTube önjelölt megmondóemberei örömmel elégítik ki egyfajta pótapa szerepébe bújva. A legösszetettebb témákat teljesen leegyszerűsítve tálalják, és mivel sikerességüket egyedül az előadásmódjuknak és a józan paraszti észre felcsavart logikájuknak köszönhetik, fiatal nézőik kritika nélkül mindent elhisznek nekik.

A videómegosztó azonban pótapák mellett pótbarátokat is biztosít, olykor Dopemanhez hasonlóan levitézlett mé­dia­személyiségek formájában. Az egyik Való Világ-évadban feltűnt VV Somát legutóbb a Pumped Gabó című realityben láthattuk, mint a címszereplő legjobb cimborája – azonkívül, hogy celebkedjen, nyilvánvalóan nincsen egyébhez tehetsége. A celebkedés pedig annyit takar, hogy az illető egyszerűen csupán létezik: nem közöl valós, önmagán túlmutató tartalmakat, nincsen véleménye a világról, egyedül a fogyasztás érdekli – divatcikkek és lányok terén. Ennek maximalizálása érdekében viszont meg kell tartania az ismertséget minden áron. A saját csatornája is pont ezen a vágányon halad: egy tízperces videót forgatott arról, hogy a legnépszerűbb online társkeresőn, a Tinderen vajon egy hét alatt hány matchet gyűjt össze. Az alkalmazás arról szól, hogy a felhasználó feltölt magáról néhány képet, aztán a többieket jobbra vagy balra húzza aszerint, hogy tetszenek-e neki – ha kölcsönös a szimpátia, akkor jön a match. VV Soma fogja magát, felrak néhány félmeztelen, konditermes fotót, majd végigkövethetjük, miközben mindenkit a pozitív irányba húz, és izgatottan várhatjuk, hány potenciális randipartnert talál. A balkáni humor úgy jelenik meg indirekt módon, hogy a szolgáltatás ingyenes verziója csupán napi 50 tetszésnyilvánításra kínál lehetőséget tizenkét órán belül, VV Soma azonban ahhoz már sóher, hogy a videó érdekében kifizesse a korlátlan használatot biztosító pár ezer forintot, így a rövidfilmjének a dinamikája is elvész. A többi általa feltöltött videóban sem érdemes ennél magvasabb tartalmat keresni: olyan izgalmas felvételek követik egymást, hogy például összeállítja a világ legjobb tíz nőjének listáját, vagy nézhetjük, miként egy online oldalon található játékban megtippeli a korát egy adott lánynak a fényképe alapján.

Nem sok különbözőséget mutat például mások mellett Szabyest sem. A fiatalember néhány éve az ask.fm nevű alkalmazással vált ismerté – utóbbiról azt kell tudni, hogy profilkészítés után bárki anonim módon bármit kérdezhet tőlünk, ő pedig szorgalmasan több ezer üzenetre is válaszolt. Majd amikor az említett oldal népszerűsége lecsengett, átnyergelt a videómegosztóra, ahol az Iphone telefonját turmixgéppel darálja le, az Ipadjét pedig forró olajban süti ki. Ezeket a videókat állítólag azért készítette, hogy az okozott visszhanggal a zenei karrierjének hátszelet adjon: utóbbi tipikus Bravo-kompatibilis popdalocskákból áll, amelyek legfeljebb arra alkalmasak, hogy falunapokon vagy egy Tesco-parkolóban felléphessen velük.

De még ennél is van lejjebb! Pótapák és pótbarátok mellett ugyanis jelen vannak az általános iskolák tipikus lúzereinek pótverziói is. Molnár Krisztiánról első ránézésre azt feltételeznénk, hogy egy legfeljebb tizennégy éves, brutálisan elhízott és kerek szavak helyett csupán elnyújtott nyökögéssel kommunikáló szerencsétlen, akinek orvosi segítségre lenne szüksége. YouTube-os karrierje abból áll, hogy élő felvételeket készít, miközben otthon a szobájában alaposan betintázik, majd artikulálatlan hangon énekelget, ha pedig a rajongói fizetnek neki tízezer forintot, még alsógatyában is táncol hozzá. A képet árnyalja, hogy valójában 1989-ben született, és még mindig a szüleivel él, akik szívesen statisztálnak is a videóiban – az apja például pálinkázik vele, vagy éppen megvédi, miután minibotrány keveredett abból, hogy a srác az egyik ilyen nyilvános iszogatása alkalmával ájulásig adagolta a rövideket, az egyik néző pedig kihívta a rendőrséget.

Szokás mondani, hogy az internetnek demokratizáló hatása van, hiszen korábban el kellett helyezkedni egy újságnál ahhoz, hogy valaki nyilvánosan publikáljon, most azonban egy blog indításával mindenki előtt nyitva áll a pálya – az olvasottság és az igény pedig majd eldönti, van-e jogosultsága az illetőnek. És ugyanez igaz a videómegosztókra is: míg nem léteztek, csak a kiváltságosok szerepelhettek a televízióban, jelenleg azonban bárki tartalomszolgáltatóvá válhat. Ez az előnye a világhálónak a mai napig megvan, csupán magával hozta az ebből következő negatív hatást is: ha mindenki médiaszemélyiség lehet, akkor a szelekció hiánya miatt tolongani fognak az idióták, és több lesz az igénytelen, mint a valóban érdekes tartalom. Pedig vannak olyan vloggerek, akik egészen komoly szinten űzik a műfajt: az elsősorban film- és médiaparódiával foglalkozó Szirmai Gergely, Dancsó Péter vagy Radics Peti humora ugyan lehet kissé tenyérbemászó vagy fárasztó, de mögöttük legalább tényleges munka áll, és egyedi produktumot hoznak létre, Magyarósi Csaba, a mások mellett az Egy nap a városban blog alapítójának, valamint az I love Balaton főszerkesztőjének elsősorban utazással, technológiával és gasztronómiával foglalkozó videoblogja pedig kifejezetten szórakoztató és profi csatorna. Sajnos azonban ők jelentik a kisebbséget.

Német Dániel