Hirdetés

Örömteli, hogy Budapesten a gasztro- és azon belül a street food forradalommal egy időben megjelentek az igényes pizzaszeletbárok, melyek kínálata felveszi a versenyt az eredeti olasz egységekkel. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Madách téren egy pöttöm kis beugróban nyitott „Igen” volt, ahol sorállás nélkül ritkán lehetett pizzához jutni. Le is vonta a hely mögött álló csapat a helyes következtetést, és nagyobb helyiséget bérelt a Margit körúton. A tágas, levegős új egység szombat délután ebéd és vacsora közötti idősávban is tele volt, alig kaptunk helyet, egy olyan asztalhoz ültettek, amelyet másfél órával későbbi időpontra már lefoglalt egy társaság. 

A választék egyszerű és nagyszerű. Remek, fatüzelésű kemencében sült nápolyi zsánerű pizza (tizenhétféle), felettébb korrekt olasz feltétekkel, továbbá három különleges desszert. Némi hezitálás után csípős szalámis pizzát kértünk, ami remek volt, továbbá Caprese tortát, ami szintén ízlett. 

A kiszolgálás udvarias, de meglehetősen hajszolt, olyannyira, hogy mosolyra, kedvességre, személyességre már nem jut energia. A pizzaárak meglehetősen magasak, 2200 forintnál kezdődnek (Mar­ghe­rita) és 3000-nél állnak meg (pármai sonkás, a Margherita DOP, burratás), ám ez, tekintve a minőséget, még belefér az értékarányosság kategóriájába. A kézműves sörök jó választéka viszont hiányzik: a pizza sört kíván, és méltatlan a prémium minőségű kézműves pizzához a legkommerszebb nagyipari sört inni.