Provokatív

Császi Ádámot nem éppen a habkönnyű témák vonzzák: debütáló alkotása, a Viharsarok egy homoszexuális férfi tragikus sorsát mutatta be Kelet-Magyarországon, új nagyjátékfilmje pedig a cigányság helyzetére koncentrál. A történetben egy színházi rendező öt nehéz sorsú roma fiatal főszereplésével készít darabot, az előadásban a szereplők a saját életüket mesélik el, a produkciót pedig egy rangos német fesztiválon is bemutatják. A film kétélű fegyverrel támad, miközben végigkövetjük a munkafolyamatot és a színpadra állítást, a hétköznapi rasszizmus kérdését boncolgatja, azt vizsgálva, hogy az előítéletek önbeteljesítő gondolatként milyen mértékben determinálják a valóságot. De nem kíméli a film a magukat rendkívül progresszívnak tartó, „jóemberkedő” értelmiségieket sem, akik a saját lelkiismeretüket egy-egy hasonló előadás megtekintetésével, valamint magasztos cikkek megírásával nyugtatgatják, miközben legbelül úgyszintén sztereotípiák szerint gondolkodnak. A velős állításokat a Háromezer számozott darab extravagáns, nem éppen közönségbarát formában fogalmazza meg, mindettől azonban sajnos nem vagány vagy punkos lesz, hanem feleslegesen megnehezíti a befogadást, és csaknem ellehetetleníti az érzelmi viszonyulást.