Pszichopaták kora
A Baranyi Krisztina (csak névrokona Budapest IX. kerülete balliberális polgármesterének) vezette Időjel Kiadó idei első könyve valódi szenzáció, természetesen szigorúan a szó bulvármentes értelmében. A közel 750 oldalas mű a rettegett szovjet állambiztonsági vezető, Ivan Alekszandrovics Szerov 1939 és 1964 között írt titkos naplójának első magyar kiadása. Mondanunk sem kell, a Szerov által évtizedeken át gondosan rejtegetett, a sztálini időkben életbiztosításnak semmiképp sem nevezhető feljegyzések még a közeg és a szerző személyének ismeretében fokozottan indokolt forráskritika mellett is fontos kordokumentumok.
A titkos napló regénybe illő körülmények között került elő 2012-ben. Szerov unokája, Vera Vlagyimirovna Szerovna nagyapja egykori rubljovkai házát tataroztatta, amikor a garázs bontásakor senki által nem sejtett rejtekhelyre bukkantak a falban. Két bőröndöt találtak benne, dugig tömve iratokkal – a naplóval.
Az abban foglaltak a kommunizmus bűneivel átlagosan tisztában lévő olvasót is megdöbbentik. Nem csak azért, mert az 1905-ben született Szerov a szovjet bolsevizmus legfőbb bűnösei közé tartozott, az NKVD egyik magas rangú vezetőjeként, majd a KGB első elnökeként közvetve százezrek vére tapad a kezéhez. Nehéz szabadulni az olvasottaktól, a naplójegyzetekből ugyanis egy érzelemmentes és cinikus, vagyis pszichopata személyiség rajzoldik ki. Szerov emberek tőrbe csalását, meggyilkolását, a volgai németek, a krími tatárok, a kalmükök, a csecsenek, az ingusok deportálását sikerrel elvégzett szakmai feladatként tálalja, több esetben egyenesen kedélyesen anekdotázó hangvételben. Kételynek, lelkiismeret-furdalásnak, megbánásnak, vagyis emberi érzésnek nyoma sincs Szerov naplójában.
Épp ettől értékes történelmi forrás. A rettegett bolsevik állambiztonsági vezető meg sem kísérli szépíteni, kisebbíteni, mentegetni tetteit, nem próbál a „parancsra cselekedtem” önfelmentésével kedvezőbb színben feltűnni az utókor előtt. Csak szenvtelenül leírja emlékeit.
Hogy kétségtelenül eredményesen végezte gonosz munkáját, azt bizonyítja, hogy túlélte a legsötétebb sztalinista évtizedek cselszövéseit, sőt, 1954-ben Hruscsov nevezte ki a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága mellett működő Állambiztonsági Bizottság, a rettegett KGB első elnökévé.
Ebbéli minőségében az 1956-os magyar felkelés és szabadságharc vérbe fojtásának egyik főbűnöse volt. Ezen időszakból származó feljegyzései értékes adalékokkal szolgálnak a kor jobb megértéséhez. Kiderül például, hogy Hruscsov hajlott a szovjet csapatok kivonására, és maga az október 23-án Magyarországra küldött Szerov is hazatérésre kapott parancsot október 31-én. De ezután – írja a KGB-vezető – Nagy Imre „aktív áruló tevékenységet fejtett ki”, ezért mégis beavatkoztak. Ebben főszerepe volt Münnich Ferencnek és Kádár Jánosnak, utóbbi november 2-án készséggel vállalta a küldetést, mindössze annyit kért, hogy hadd intézze a dolgokat a maga ítélete szerint. „Nem akarok marionett lenni” – idézi Kádárt Szerov, aki néhány nappal később öt napon át „instruálta” a belügyminiszternek kinevezett Biszku Bélát. „Mindent gyorsan felfogott”, írja elégedetten a KGB első embere.
Kádár pedig valóban nem lett marionett, de ez nem menti, ellenkezőleg, még megvetendőbbé teszi személyiségét. Szerov ugyanis leírja, hogy „Nagy további sorsáról a magyar vezetők döntöttek”, olyannyira, hogy Hruscsov hiába győzködte többször is Kádárt a kegyelem érdekében, a magyarországi diktátor nem engedett, és külső kényszer nélkül, sőt, szovjet kérés ellenére felakasztatta pártbéli riválisát.
Szerov arról is beszámol naplójegyzeteiben, hogy a KGB el akarta rabolni Mindszenty József bíboros-hercegprímást az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéről, de végül letettek a tervről, miután az USA szovjet érdekszférának ismerte el hazánkat, és szabad kezet adott a megszállóknak.
A KGB-vezér tehát bolsevista szempontból Sztálin halála után is remekül végezte feladatát. Talán túlságosan is jól – 1961-ben nem választották be újra a Központi Bizottságba, 1963-ban „politikai ébersége elvesztése” miatt lefokozták, 1965-ben a Pártellenőrzési Bizottság kezdeményezésére kizárták a Szovjetunió Kommunista Pártjából, három évvel később kitüntetéseitől is megfosztották. 1985-ben azért még érdemrendet tűztek a mellére a második világháborús győzelem 40. évfordulója alkalmából. 1990-ben végezte be dicstelen földi pályafutását.
A bőrönd titkai – a KGB első elnökének titkos naplója és feljegyzései című kötetet több mint 110 fotó illusztrálja, köztük sohasem publikált felvételek, amelyeken a véreskezű szovjet állambiztonsági vezető – a feljegyzésekben megrajzolt, rettegésre, bizalmatlanságra, életveszélyes intrikákra, kíméletlenségre épülő, hajnalig tartó féktelen, gyakran vodkagőzös zabálásoktól kísért diktatúra bizarr kontrasztjaként – vadászik, sízik, teniszezik, kertet locsol, kutyát simogat. A könyvből, melynek magyar előszavát dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja jegyzi – a magyarországi rendszerváltozás egy kevéssé ismert, de annál jellemzőbb epizódjára is fény vetül. Az 1989-1990-től szélsőségesen magyarellenes liberális orgánummá vált Magyar Hírlap akkori tulajdonosáról, a Kárpátalján Ján Ludvík Benjamin Hoch néven született brit állampolgárságú sajtómágnásról, az 1991 novemberében titokzatos körülmények között elhunyt Robert Maxwellről azt írja Szerov, hogy „régóta kapcsolatban állt velünk” – mármint a KGB-vel. Ez sok mindent megmagyaráz.
Az Időjel Kiadó impozáns kötete erősen ajánlott olvasmány mindazoknak, akiket komolyan, mélységében érdekel a XX. századi történelem. A Szerov-naplóból nem csupán események, személyek, viszonyok tárulnak fel, hanem a szovjet bolsevista diktatúra mélyszerkezete, működési mechanizmusa válik közérthetővé.
