Rajzoljunk álmokat!
Bár Cipő halála megosztotta a közönségünket, egyre többen találnak vissza hozzánk – mondja Boros Csaba, a Republic alapító tagja, basszusgitárosa és most már énekese. Az együttes jövőre ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, a születésnapi koncertnek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont 2020. március 14-én.– Miért pont a basszusgitár lett a hangszere?
– Véletlenül. Orgonista szerettem volna lenni, csodálattal néztem és hallgattam a Hammond-orgonista Deep Purple-ös Jon Lordot. Győrben anyukámmal bemenetünk a sport-, játék- és hangszeráruházba, kiválasztottam egy szürke orgonát, mire Robi bácsi, az eladó felvilágosított, hogy az egy keletnémet harmónium, orgona itt nincs. De ha már itt vagyunk, biztatott, válasszak nyugodtan egy másik hangszert. Legjobban a hosszabb nyakú gitár tetszett, így karácsonyra kaptam is egy bolgár gyártmányú Orfeusz basszusgitárt. Borzasztó volt, a nyaka mint a baltanyél, semmit nem lehetett beállítani rajta. Később jöttek a csehszlovák gitárok, a Jolanák, a keletnémet Musima, végül eljutottam egy olyan basszusgitárhoz, amelyen a szintén Deep Purple-tag Roger Glover is játszott, majd egy Rickenbacker 4001-hez. Utóbbi a mai napig szent és sérthetetlen, szegény Som Lajos is ilyet használt.
– Első komolyabb zenekara a győri Citrom együttes volt, majd következett a Kenguru Szigeti Ferenccel, mikor csatlakozott a Republichoz?
– Bódi László, azaz Cipő írta a Kenguru dalszövegeit, és mivel akkor már az öcsémmel együtt Budapestre költöztünk, közösen ismerkedtünk a fővárossal is. Én egy banknál dolgoztam, Cipő a postán, rendszeresen lejárt a zenekari próbákra. Mondta, hogy lesz egy együttese, és számítana rám, akár vendégként is. 1989 végén a Kenguruval két hónapos turnéra indultunk, hazatérve pedig a testvéremmel együtt kiléptünk a formációból. Így történt, hogy végül 1990. február 23-án, péntek este megalakult a Republic. Cipő lakásán találkoztak a leendő tagok, rajta kívül akkor még nem ismertem senkit.
– És ezzel egy mai napig tartó sikertörténet vette kezdetét, a zenekarnak összesen 34 lemeze jelent meg, köztük a Tiszta udvar, rendes ház vagy a Hahó öcsi!!! Utóbbiról azt mondta, a legjobban sikerült albumuk, miért?
– A Hahó, öcsi! gyerekkorunk filmje volt, emlékeztünk rá, ezért lett ez a negyedik CD-nk címe, bár ilyen szám nem szerepelt rajta. A Tisza-parti Gergelyiugornyán írtuk a dalokat, miközben horgásztunk és pingpongoztunk. Akkor egy kicsit kísérleti anyagnak hittük az egészet, de a megjelenés után rájöttünk, milyen érdekesen hangzanak a pop és a punk ötvözésével készült dalok. A Tiszta udvar, rendes ház pedig egy kis fricska volt, és az akkori általános magyar viszonyokat akartuk érzékeltetni vele.
– A Republic legismertebb tagja, ha úgy tetszik, arca 2013-as haláláig egyértelműen Cipő volt. Hogyan gondol vissza ma rá?
– Bármi történjék is, Cipő énekesi, dalszövegírói, előadó-művészi munkássága mindig is a magyar pop-rock történet meghatározó része marad. Hihetetlen vibráló pasas volt, zseniális alkotó, az átlagember számára helyenként nehezen érthető gondolatokkal, igen komoly elfojtásokkal a lelkében – talán ez is hatással volt rá, hogy ilyen hamar elment közülünk. Mintha belül érezte volna, hogy ebben az új világban neki már nincs helye, egyre nehezebben érti. Nagyon megroppantotta az édesapja halála is, őt imádta, gyakran hordta például Laci bácsi munkásőrzakóját.
– „Rohad a világ. Már az autóknál meg kellett volna állni” – ezt mondta az együttes huszadik évfordulójára készült interjúkötetben is…
– Talán sok mindennél meg kellett volna állni, ki tudja. Abban igaza volt Cipőnek, hogy rohad a világ, hiszen öles léptekkel száguldunk az öngyilkosság felé. Mi, emberek kaptunk egy csodákkal teli földet, mégis folyamatosan pusztítjuk magunkat és a környezetünket háborúkkal, atombombákkal, mindenféle ideggázokkal, az állatfajták eltüntetésével, a természet és az esőerdők megállás nélküli irtásával. Közben látjuk, érzékeljük, hogy olvad a jég, nő az átlaghőmérséklet, a világ egyik fele megdöbbentő szegénységben, kis része pazarló gazdagságban él, mégsem teszünk semmit. Nemrégiben voltam például a feleségemmel az Egyesült Államokban, döbbenetes, mennyire hiányzik ott a környezettudatos magatartás, hozzájuk képest mi Európában még aránylag visszafogottan élünk. Jobban belegondolva, talán már a biciklinél meg kellett volna állnunk.
– Miközben az élet mégiscsak megy tovább, ahogyan a Republic sem szűnt meg Cipő halálával. A 2015-ben kiadott Rajzoljunk álmokat! című lemezük stílusát lakossági beatként határozták meg. Ez mit jelent pontosan?
– Az eltelt néhány esztendőben Magyarország a fesztiválok országa lett. Őri Ferenc, a Tankcsapda egykori menedzsere mondta nemrégiben, hogy a Republic azért nem mehet el jó néhány fesztiválra, mert mi „lakossági zenekar” vagyunk. Vagyis azok az együttesek, amelyek fellépnek a különböző városi vagy falunapokon, mint például rajtunk kívül a Hooligans is, nem valók a nagy fesztiválokra.
– Hogyan érinti ez önöket?
– Egyáltalán nem bánjuk, hogy például a ma már inkább külföldieknek szóló Szigetre nem hívnak minket. A hagymafesztiváltól a halászléfesztiválig számtalan egyéb rockzenei rendezvény van még szerte az országban, ahol óriási a bulihangulat. Nemrégiben Tiszafüreden léptünk fel a halasnapokon, két hatalmas színpad volt gigantikus technikával, az egyiken a Budapest Bár játszott, a másikon mi. Mindennek megvan idehaza a helye, más kérdés, hogy Budapesten van egy általam csak Deák térinek nevezett szubkultúra, amelynek a tagjai keményen összezárnak. Mi viszont mindig is a vidék zenekara voltunk, és csak egy célunk van: elérni, hogy a közönségünk önfeledten szórakozzon és táncoljon. Túltettük magunkat mindenféle hiúságon, mert pontosan tudjuk, mik a valódi értékek. Örülünk minden egyes koncertnek, és annak is, hogy bár Cipő halála megosztotta a közönségünket, egyre többen találnak vissza hozzánk.
– Hogy ünneplik jövőre a zenekar harmincadik évfordulóját?
– 2020. március 14-én tíz év után újra a Budapest Sportarénában lépünk fel, ott tarjuk a születésnapi koncertet. Amikor Cipő angyallá vált, és felrepült az égbe, akkor csak álmodni tudtunk arról, hogy újra ezreknek fogunk játszani. A Rajzoljunk álmokat! című dalunk szövege, amely sok más mellett ezt a vágyunkat is kifejezi, úgy tűnik, kezd valóra válni.