Ratkó József ébresztése

A párhuzam megvonása lírai hangjuk, megragadó, látomásos költői képeik okán éppúgy kínálkozik, mint a személyes sorsukon végigvonuló kitaszítottság, szenvedés. Az 1936. augusztus 9-én az akkor még önálló kisvárosként létező Pestszenterzsébeten született költő vándorszínészből lakatossá lett apja alkoholista volt, rendszeresen verte varrónőként dolgozó feleségét és a gyerekeit is. „Nagyon félek az apámtól. Ha részeg, mindannyiunkat, anyámat is elveri. S hiába kiáltozunk olyankor, a szomszédok nem avatkoznak bele, mert nagyon erős ember az apám” – emlékezett 1966-ban megjelent Félelem nélkül című kötetében közölt önéletrajzában, amiből az is kiderül, hogy apja később elmegyógyintézetbe került.

A szétzilálódott családi viszonyok miatt Ratkó József 1948-49-ben „lelencgyerekként” idegen családoknál élt Erdőbényén, Miskolcon, Parasznyán, Putnokon. Mindössze tizenhárom éves volt, amikor elveszítette édesanyját, és a hajdúhadházi, majd a tiszadobi gyermekotthonba került. A középiskolát a nyíregyházi magasépítő technikumban kezdte, és a város Kossuth Lajosról elnevezett gimnáziumában folytatta. Tizenhat évesen ismerkedett meg József Attila verseivel, és ez meghatározta további sorsát. 1953-ban már közölte néhány versét a megyei Néplap, egy évvel később az Írószövetség lapjában, az Irodalmi Újságban is megjelent néhány költeménye. A traumatikus gyerekkorból a költészet jelentette számára a kiutat, izzó tehetsége egyre több elismerést kapott, 1956 nyarán egy debreceni kiadó elhatározta, hogy megjelenteti Ratkó József első verseskötetét, erre azonban a kiadó megszűnte miatt nem került sor.

Ratkó József 1956 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a szegedi egyetem magyar-történelem és magyar-olasz szakos hallgatójaként. Ekkor már nem csak a tehetséges ifjút felkaroló irodalmi mentorok, hanem a kommunista diktatúra is felfigyelt rá „A hatalomnak szeme van / mindent szemügyre vesz vele / a hatalomnak füle van / fülel és lefülel vele„ – írta Chanson a hatalomról című versében, amit később az egyszemélyes irodalomtörténeti intézmény, Dinnyés József daltulajdonos megzenésített.

Ratkó József reménykedve figyelte az 156-os fellángolást, a véres leveretés megrendítette. Levelekben tiltakozott a megtorló terror ellen, felolvasásokon vett részt, ezek egyikén, 1958 őszén hangzott el nyilvánosan négy évvel korábban írt Nagynéném, a miniszterasszony című keserűen gúnyos verse, melyben így rajzolta meg a hat elemis szövőnőből egészségügyi miniszterré lett Ratkó Anna jellemét: „Egyszer oszt’ meg is látogattam. / Ő volt a gazda, én a vendég. / Nem volt hiányom szép szavakban, / s a zsömlét is vastagra kenték; / sohse volt jobb dolgom, mint ott – / s mikor eljöttem – nem panaszlom -, / markomba nyomott húsz forintot / nagynéném, a miniszterasszony.”

---

Ezért és más, a korban hasonlóan bátor verseiért – mivel a hatalomnak nem csak szeme és füle van, hanem keze is, „és oszt vele és üt vele” – 1958 telén sajtókampány indult ellene, és ellehetetlenítették egyetemi tanulmányait. Ezért otthagyta Szegedet, és rövid battonyai kitérő után 1960-ban Budapestre költözött feleségével, akivel akkor már két éve házasok voltak. Itt nem talált állást, sem megfelelő lakhelyet, ezért a berkeszi gyermekotthonban helyezkedett el, majd a helyi általános iskolában tanított. Fia és lánya megszületése után, 1962-től szerencsével, irodalmi kapcsolatainak is köszönhetően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytathatta magyar szakos tanulmányait. Eközben újságírónak állt Nyíregyházán, majd 1964-ben a nagykállói könyvtár élére nevezték ki, az intézményt haláláig igazgatta.

Első verseskötete csak tízéves késéssel, 1966-ban jelenhetett meg Félelem nélkül címmel, ez irodalomértő körökben meghozta a vágyott és megérdemelt elismerést. Költeményei egyre népszerűbbé tették, és bár munkás származása ellenére sohasem volt a kommunista hatalom támogatottja, a tűrt kategóriában megvethette a lábát, sorra jelentek meg nagy visszhangot kiváltó kötetei. 1969-ben József Attila-díjat kapott, de ezzel nem lehetett lekenyerezni, Balczó Andrással, Kósa Ferenccel, Nagy Lászlóval és másokkal együtt elszántan kiállt a Béres-cseppet feltaláló Béres József mellett, akit a diktatúra meghurcolt, börtönnel fenyegetett nagyszerű találmányáért.

Munkássága a rendszerváltozásig ért, 1979-ben részt vett a Fiatal Írók Lakiteleki Találkozóján, amit Lezsák Sándor szervezett. 1984-ben jelent meg Segítsd a királyt! című drámája, Szent István történelmi tépelődéseinek megrendítő erejű művészi megjelenítése, mely negyven évvel ezelőtt éppúgy időszerű gondolatokat indíthatott el a közönségben, mint a ma emberében. A drámát 1985-ben a Móricz Zsigmond Színház állította színpadra. Mozgalmas év volt ez Ratkó József számára, 1985. október 22-én (nem véletlen a dátum!) Lakiteleken a Lezsák Sándor szervezte irodalmi esten elszavalta Fábry Zoltánnak címzett, Tánc című versét, mely így kezdődik: „Magyarország temetőföld, / posztumusz humusz. / Történelme soha el nem / évülő priusz.” Véletlen vagy sem, nem tudjuk, de e költemény az 1984-ben napvilágot látott Félkenyér csillag című kötetben jelent meg – ugyanabban az évben, amikor a tatabányai Új Forrás folyóiratban megjelent a költőtárs, az 1949-ben született Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse, melynek már a címe is félreérthetetlenül utal Nagy Imre és társai kivégzésére, és amely így végződik: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI.” Bizony, feltűnő a két költemény gondolati összecsengése.

Ratkó József 1985 decemberében nagy hatású beszédet mondott a Hazafias Népfront kongresszusán, amiben többek között a trianoni békediktátum által idegen államok uralma alá vetett magyarok sorsát tárta kendőzetlenül a mégoly szűk nyilvánosság elé. 1986 őszén jelent meg nyilvánvaló ’56-os áthallásokkal Antigoné-fordítása.

Ezek után természetes, hogy jelen volt ama nevezetes 1987. szeptember 27-i lakiteleki találkozón, egy évvel később ugyanott részt vett a Magyar Demokrata Fórum hivatalos megalapításában. Nagykállóban az ő vezetésével jött létre az akkor még mozgalomként működő MDF helyi szervezete.

1989 márciusában még felszólalt a Hazafias Népfront aktuális kongresszusán, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását sürgette. Nem sokkal ezután megbetegedett, és az év szeptember 13-án, alig 53 évesen meghalt – és vele sírba szállt az a friss, lendületes, kávéházi maníroktól, modorosságoktól mentes, tiszta, erőteljes, húsba vágóan egyenes magyar népi líra is, amelynek talán utolsó képviselője volt. Az utókor felelőssége és kötelessége, hogy újra fölfedezze és éltesse ezt az egyedülállóan igaz költői világot. Ennek jegyében, útravalóként hozzuk ide három, e sorok szerzője által leginkább irányadónak tartott, egyaránt az 1970-ben kiadott Egy kenyéren című kötetben megjelent költeményét.

Közülük az első nyilvánvalóan utalás József Attila azonos című örökérvényű remekművére.

Hazám

Édes sírású, szuszogó

csecsemő-nemzet

rugdalózva és boldogan

szívja hegyes kis melled.

Kibuggyannak a köd alól

szép emlőid: a Bükk, a Mátra.

E vassisakos Európa

hányszor, hányszor megmarkolászta.

Széles csípejű anyaföld,

kiáll fenyves medencecsontod.

Nagykendőbe, kifoszló szélbe

bugyolálod apró porontyod.

Lesoványodtál, megviselt

ez a nép, míg világra hoztad.

Mosolyogj mégis – kínjaid

lassan-lassan megcsillapodnak.

A következő vers az örök nemzeti összetartozás hitvallása.

Egy ágyon, egy kenyéren

Egy ágyon, egy kenyéren,

szemünkbe hulló fényben,

tétovázó sötétben,

szerelem fenyvesében,

egy földön, egy hazában,

égve egyforma lázban,

hidegben, nyári lángban,

egyforma szó a szánkban,

torkot fájdító perben

tanúként egymás ellen,

homlokod melegében,

homlokom melegében,

zárva eleven kőbe,

lélekben összenőve,

gyönyörű csecsemőnkre,

ráhajlunk az időre.

A harmadik kiválasztott vers látnoki erejű, hiszen akár az ellopott, eltérített, 2010-ig rendre kátyúba lökött rendszerváltozás sötét megjövendöléseként is felfogható.

Dal a jövőről

Rekedtre ordítom magam:

Vigyázz, ha jön a halál!

Sírt ásnak. Készül a jövő.

Tisztelgek lábainál.

Gyönyörűm, dobd le az inged –

a szüzeket most temetik.

Elcsábult eszméinket

a trógerek lepénzelik.

Bátrabban kellene élni,

ütni a rohadtakat,

parázzsal, forró füsttel

perzselni ágyékukat!

Nehogy már csecsemőként

jövőnk is ringyó legyen!

Húsodba falazva őrizd,

Dévavár, hű szerelmem.