A következő track a korong címadó dala, melynek verzéje enyhén elszállós irányba terelgeti a hallgatót, hogy aztán a refrénekben vissza-visszarángassa a pörgős hangulatba. A következő dal sem telik meglepetések nélkül, olyannyira, hogy hirtelen az ember azt sem tudja, hogy valamelyik kereskedelmi rádió rotációs popdala szólalt meg a hangfalakból, vagy tényleg Muse-t hallgat. De ne legyünk beszűkült látókörűek, mert attól, hogy rockosnak például egyáltalán nem lehet nevezni, még mint zenei alkotás nagyszerű! A továbbiakban még arról is meg kell bizonyosodnunk, hogy nem felejtettük-e a Queen-t a lejátszóban, vagy hogy az MK Ultrában hallható kezdő szinti dallam valóban annyira jól tud-e ütni gitártémaként, ahogy a zárásban hallhatjuk. Persze még számos kérdést rejt magában a Resistance, válaszokat pedig valószínűleg csak sokszori meghallgatás után kapunk.

Marosvölgyi Luca

Muse: The Resistance – Warner, 2009

FILM – Rasszizmus másképp

A dél-afrikai Neill Blomkamp 2005-ben csinálta meg a mindössze hatperces Alive in Joburgot, a YouTube-on meg lehet nézni. Hajótörött idegenek a Földön, nem jó nekik itt, mert mi alapból egy szemét faj vagyunk, meg mindenből csak a pénzt akarjuk kicsikarni. Most itt az egész estés verzió, A gyűrűk urával maradandót alkotó Peter Jackson nyúlt alá, így várható volt, hogy ütni fog. Aztán úgy is lett, mert az egész világ szerint jó a film. Az ál-dokumentumfilmes narratíva először hervasztó, aztán inkább már vicces, a manipulatív amerikai dokuk kifordítottja, bizonyos Wilkus utolsó ismert napjait mutatja meg, miközben felmerül egy tonna eldöntendő és eldönthetetlen kérdés. A District 9 teljesen új szempontból, ironikusan és egyben a dolgok középszere felett állva mutatja be, milyen is a gyűlölet, felülírva a mindennapok harsogó pofázását, miszerint mindig a másik oldal a rasszista.

Herbák Dóra

District 9 – amerikai sci-fi , 2009

KÖNYV – Csak mert magyarok

A Dunaszerdahely szlovák bajnoki rangadóira a magyar szurkolók már évek óta nem egyszerű focimeccsként, hanem a felvidéki magyarság melletti demonstrációként is tekintenek. Így volt ez a tavaly novemberi Slovan elleni összecsapáson is, melyre, s az ott történt szomorú eseményekre jól emlékszik mindenki. Mivel az újságírók nem tették meg, helyettük egy ismert nemzetirock-zenész vállalkozott a nap krónikájának pontos megörökítésére, az események hátterének megvilágítására. Interjúkötete a határon való vészjósló átkeléstől a stadionbeli gumibotozáson át az anyaországba való visszamenekülésig követi nyomon a fekete nap történéseit. A szemtanúk nyilatkozatai alig szerkesztettek, ezért sokszor átfedések vannak az elmesélt történésekben, de éppen ez az, ami hitelessé teszi a visszaemlékezéseket.

Tölgyesi Tibor

Sziva Balázs: Futballháború – Kárpátia, 2009

FILM – Régimódi képsorok

Teljességgel hiányzik életünkből a klasszikus magyar irodalom igényes, nagyvonalú, képeiben is szemet gyönyörködtető filmes feldolgozása. Az egynéhány Jókai, s az Egri csillagok, amit Várkonyi Zoltán megfilmesített, valószínűleg már minden időkben állni és élni fog. Ám még számtalan magyar prózából lehetne akár szuperprodukciót is forgatni, vagy éppen csak jó filmet, ahogy tette ezt Gárdos Péter, amikor vászonra vitte Kosztolányi Tréfáját. Szép, olykor ragyogó, régimódi képeket látunk, örömöt okoznak a szemnek, s megmaradnak az agyban. Eközben pedig a fiúiskola hallgatói elvesztik a kontrollt, kitör az embertelenség, a keménykezű Weigl atya szerepében pedig Lengyel Tamás úgy játszik, hogy arra még hónapok után is emlékezni lehet. A dramaturgia és a mondanivaló feszes, a novellának igen jól áll a film, ha az elkövetkező idők adaptációi legalább ennyit tudnak majd, akkor állunk elébe.

Herbák Dóra

Tréfa – magyar játékfilm, 2009

SZÍNHÁZ – Nyitány

Adott egy lepukkant tornaterem, számos bordásfallal és egy nehezen mozdítható szekrénnyel, na meg sok-sok tettre kész gyerekkel. Hozzáadunk még egy százéves újsághírt, nagy adag felháborodást és a gyermeki lélek kimeríthetetlen ötletgazdagságát. Ennyi kell ahhoz, hogy egy csapat lurkó birtokba vegye az operaházat, és a közönség bevonásával létrehozzák karácsonyi műsorukat: a kis kéményseprő történetének operaváltozatát. A gyerekdarab játék a játékban, ahol jelen és múlt egyszerre elevenedik meg, ám ez az összeolvadás hagy némi kívánnivalót maga után. Nyilvánvaló, hogy „modern korunk gyermekei” más nyelvezet használnak, mint száz évvel ezelőtt, ám mai, alpárinak mondott kifejezések elhangzása az Operában, egy gyerekdarabban (!) nagyon visszataszító. Ráadásul az előadás keretei nagyon elmosódtak, így a kezdet és a vég elég kaotikus, a játék nem befejeződik, hanem egyszerűen félbe szakad, ami az élmény rovására megy. A gyerekszereplők azonban egytől egyig kitettek magukért, magabiztosak, szép hangúak, és tapasztalt színészeket megszégyenítő módon nemcsak egymással, de felnőtt partnereikkel is végig szinkronban vannak. Kiemelendő a táncos szereplők munkája is, akik kortárs tánc és klasszikus balett jelenetekkel színesítik a darabot és hangulati többletet adnak. A Bata Rita rendezte előadás – minden hibája ellenére – figyelemre méltó és szükséges nyitás a friss generáció felé.

Szabó Krisztina

Benjamin Britten: A kis kéményseprő – Magyar Állami Operaház

ZENE – Mestermű

A tizenévesek egykori hőse, a melírozott hajú svéd Europe együttes új albuma dallamos hard rock. John Norum sokat merített példaképe, Gary Moore gitárjátékából, míg Joey Tempest hangjában David Coverdale (Whitesnake) típusú énekes jelentkezik. A keményebb vonalú számokat basszus riff erősíti, a lágyabbakat Mic Michaeli billentyűs hangszerei finomítják. Barokkos hangulatot is ez ad a lírikus New Love In Town bevezetőjének, amihez szimfonikus kíséret csatlakozik. Nem kevésbé érzelemdús az akusztikus gitárral induló és hátborzongatóan megkapó szólóval végződő, lemezzáró In My Time. A klasszikus felállást Ian Haugland dobos és John Leven basszusos egészíti ki. A zene világa túlzás nélkül szegényebb lenne az Europe eme mesterműve nélkül.

Szakács Gábor

Europe: Last Look At Eden – Warner Music, 2009