Recenzió 2009/41. szám
Mert éppúgy működik ez a történet is, mint minden, amit a dolgok szeretete és az elkötelezettség irányít. Julia Child – Meryl Streep mindent visz – az első amerikai nő volt, aki a híres Cordon Bleu iskolában tanulhatott, majd megírta Mastering the Art of French Cooking című könyvét, amelyet egy főzőshow követett, és Julia mindezzel az öntudatlan kajálás felől az étkezés rendes értelme felé terelte a terelhetőket. 50 év múlva az épp lelki válságban lévő Julie Powell végigfőzi Child mind az 524 darab receptjét, és blogot ír róluk. S mivel az étel és a főzés valahogy mindig ugyanott kering, ahol az élet legfontosabb dolgai, így Ephron filmje klasszikus hollywoodi báján túl is tele van lélekkel.
Herbák Dóra
Julie & Julia – Két nő, egy recept – amerikai filmdráma, 2009
ZENE – Reloaded
Layne Staley énekes 2002-es halála után kevesen hitték, hogy lesz még valaha Alice in Chains, s hiába jöttek sorba az utóbbi években az új lemezről szóló hírek, a legtöbben szkeptikusan fogadták azokat. Jerry Cantrell gitáros, a zenekar „agya”, Mike Inez basszusgitárossal és Sean Kinney dobossal karöltve azonban nem nyugodott bele az AIC végébe. Pedig nem lehetett könnyű döntés, miután Layne hangja és stílusa – ezt különösebb merészség nélkül kijelenthetjük – pótolhatatlan. A világ egyik legjobb énekese után egy ilyen népszerű zenekarban épp olyan nehéz lehet megfelelni, mint másik oldalról a megfelelni vágyást a helyén kezelni. William DuVall a létező legjobb módon állt helyt az őt érő megtiszteltetésben: hangja kiváló, természetesen nem ugyanaz, de az AIC-ben nagyon helye van a stílusának, a hangszínének. Egyszerűen passzol, még hasonló is, de mégis más. A Chains pedig maradt önmaga: úgy hozza a korábbi lemezek világát, hogy közben tud újat mutatni, nem kalandoztak mai trendeknek megfelelő irányba, és mégis aktuális. Kötelező tizenegy dal!
Marosvölgyi Luca
Alice In Chains: Black Gives Way To Blue – Virgin/EMI, 2009
KÖNYV – Kommentár nélkül
A könyv a különös szerzőpáros 1947-es Szovjetunióba tett útját örökíti meg, melynek célja volt egy őszinte, politikamentes beszámolót írni arról, hogy a háború után a szovjet kisemberek hogyan építenek a romokból egy új hazát, egy új életet. A riporterpáros munkájának páratlan tulajdonsága, hogy nem a fényképek illusztrálják a szöveget, hanem Steinbeck prózája igazodik egy-egy kép hangulatához. A Nobel-díjas író együttérző, mégis utánozhatatlan humorában, és Capa a benyomás summáját megörökítő képeiben egy Sztálin-terhes időszak néhány Orwell-féle Nagy Testvérszindrómás mozzanata is visszaköszön. Capa ugyanis nem eseményeket, hanem embereket fényképezett, az igazi tragédiák által megedzett munkások vaskemény arcáról, az apja sírját esténként látogató kisfiúról készültek legsikerültebb portréi. Steinbeck pedig ugyanolyan érzékenyen ragadja meg az egész ostromlott szovjet föld kálváriáját egy meghurcolt, tébolyodott lány mozdulataiban, mint egy parasztasszony néhány mondatában, amelyben teheneinek személyiségét ecseteli.
Molnár Edina
John Steinbeck: Orosz napló Robert Capa 70 fotójával – Park Könyvkiadó, 2009
KIÁLLÍTÁS – A földkerekség egy teremben
Itt az alkalom arra, hogy megismerjük azt, ami a világban zajlik, és utazást tegyünk oda, ahol valaki masinájával megörökítette nekünk a történelmet. A World Press Photo nyertes képeinek labirintusában csak kapkodjuk a fejünket, ámulunk a természet gyönyörűségein, de olykor a könnyünk is kicsordul a világ véres szerencsétlenségeit és az emberek szegénységét látva. Mosolyoghatunk Obamán, amint felesége a vállán szunyókál, tanúi lehetünk egy indiai vasútállomáson történt terrortámadásnak, láthatunk palesztin tüntetőket könnygázzal körülvéve, megfigyelhetjük a ritka himalájai hópárducot, s borzonghatunk a burmai vihar felvételein. A csúcs persze Anthony Suau díjnyertes fekete-fehér fotója, amely tökéletes példája a profizmusnak. A 196 fotó a „ma” történelmét, hétköznapjait, politikáját, sportját, művészetét, természeti változásait, tudományos eredményeit mutatja be, s azokat, akikre a XXI. század embere a leginkább kíváncsi.
Tabajdi Daniella
World Press Photo 2009 – Millenáris Park, megtekinthető: október 25-ig
ZENE – Elgondolkodtató
Nehéz helyzetben vannak az olyan zenekarok, amelyek egyéniségük ellenére is hírességekhez hasonlítanak. A második albumával jelentkező magyar October nemcsak stílusát kölcsönözte egyik példaképéről, még a nevét is a U2 második albumától vette és bár a Mélységi mámor cím is ismerősen cseng (Deep Purple: Rapture Of The Deep), ezzel ki is merült az összevethetőség. A mindvégig sejtelmes hangulatú, basszust hangsúlyozó felvételek a gitárok és dob mellett csellóval, dudával, billentyűsökkel, fuvolával teszik változatossá és sajátossá a lemezt. A Mindenen túl esetében még egzotikus, keleties részletek is előfordulnak női vokállal. A Cd füzet sötét árnyalatú fényképekkel erősíti a befelé forduló dalszövegek üzenetét.
Szakács Gábor
October: Mélységi mámor – Nail Records, 2009
KÖNYV – Elsők
A főemlősöknek ösztönösen kígyófóbiája van. Ez okozhatja, hogy legtöbbünk minden hüllőhöz és kétéltűhöz viszolyogva közelít, holott azok az evolúció csodálatos műalkotásai. A lovaggá ütött természettudós a maga tudományos, ugyanakkor olvasmányos stílusában, gyönyörű képekkel illusztrálva mutatja be ezen gerincesek életmódját, szokásait, fejlődéstörténetét a legkisebb hüllőtől, a madagaszkári törpe kaméleontól a hatvanötmillió évvel ezelőtt már dinoszauruszokra is vadászó, több mint hat méterre megnövő bordás krokodilokig. A kötet arra is felhívja a figyelmünket, hogy ezen állatok alkalmazkodó képességük révén még mindig vígan élik tovább életüket földünkön, mikor mi, emlősök, már rég letűntünk a természet színpadáról.
Tölgyesi Tibor
David Attenborough: Élet hidegvérrel – Kétéltűek és hüllők természetrajza – Kossuth Kiadó-BBC, 2009
KIÁLLÍTÁS – Ezüst a zöldben
A kortárs magyar ötvösművészet egyik legjelentősebb országos tárlatán a használható ékszerektől az absztrakt szobrokig, az antiktól a kortárs alkotásokig minden megtalálható. A művek sokfélesége nemcsak az anyaghasználatban, hanem az alkalmazott technikákban is megnyilvánul. Gondolunk itt Király Fanni ötvösművész japán üveggyöngyös ezüstgyűrűjére, amelynél a forma és a használhatóság harmóniája dominál. Persze akad olyan darab is, ahol csak a küllem érvényesül – Kurucz Erzsébet gyűrűje – és a funkció teljes mértékben háttérbe szorul. A tárlat a képzelet szabad áramlásáról szól, és olyan ízlésirányokról mutat képet, amely a változatosabb formaelemeket, a felkavaró érzést és a szenvedélyt pártolja. Egy-egy alkotás felborítja a köznapi gondolkodás logikáját, mint például Bohus Áron Múlt és jelen, vagy Egri Zoltán Maci méz-című munkája, ahol az alkotók a valóságtól elrugaszkodva egy fantáziavilágot tárnak elénk. A kiállítás elgondolkoztat, kérdéseket tesz fel és felébreszti az ember képzelőerejét.
Szabó Éva
VII. Ötvösművészeti Biennálé – Klebelsberg Kultúrkúria, megtekinthető: október 21-ig