Persze senki sem állítja, hogy könnyű lenne Goldie Hawn, Walter Matthau és Ingrid Bergman nyomába lépni, így nem csoda, hogy sem a két főszereplőnek, sem az eddig fehérneműmodellként ismert Brooklyn Deckernek sem sikerült. A történet pedig nem túl bonyolult: a plasztikai sebész Danny agglegény létére és a komoly kapcsolatoktól tartva jegygyűrűt visel, ám szembetalálkozva az igaz szerelemmel, saját csapdájába esik, így kénytelen beszervezni hűséges asszisztensét a válni készülő, galád nej szerepének eljátszására. A hol máshol, mint Hawaiin összegabalyodó sztori azonban valahogy a végére se romantikus, se vicces nem lesz, sőt, a túl steril karakterek és a szelíd külső alatti bikinis bombanők álomvilága sajnos még az általában tényleg jó Nicole Kidman epizódnyi villanását is bedarálja.

Farkas Anita

Kellékfeleség – színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 2010

ZENE – Csurgli-bugi

A világ egyik legmeghatározóbb gitárosa, a 66 esztendős Jeff Beck napjainkig nem felejtette el, amit Les Paultól hat évesen hallott. Tisztelete jeléül 2010. június 8-9-én (utóbbi Paul szülinapja) a csurgli-bugi műfaj 1950–60-as évekből származó klasszikusaiból válogatott koncertműsorral emlékezett az elhunyt zenészre, aki Gibson márkájú hangszerével a gitármegszólalást forradalmasította. A fellépésre meghívást kapott többek között Brian Setzer, a rockabilly műfajú Stray Cats gitárosa és Imelda May énekesnő. A húsz dal elsősorban a hatodik X-et taposó zenebarátoknak ismerős, így a The Train Kept A Rollin’ (Yardbirds), az Apache és a Sleep Walk (Shadows), de ma is megmozgatja a lábakat a New Orleans, míg a Walking In The Sand líraisága az összebújásra hajaz.

Szakács Gábor

Jeff Beck: Rock ’n’ Roll Party – Magneoton/Warner, 2011

KÖNYV – Moszkva-regény

Ljudmila Ulickaja minden bizonnyal a legnépszerűbb kortárs orosz író, akinek neve évek óta szerepel az irodalmi Nobel-díj várományosainak listáján. Az első regénye óta leginkább szoknyás Csehovként emlegetett kitűnő elbeszélő sikere nem véletlen: művei mindegyikében az áradó mesélőkedv ölelkezik össze a rendkívüli jellemeket feldaráló komor hétköznapisággal, miközben észrevétlenül rajzolódik ki előttünk Oroszország elmúlt évszázadának összes történelemalkotó mechanizmusa. Nincs ez másképp az írónő legújabb, válogatott elbeszéléseket tartalmazó kötetében sem, amelynek főszereplői szokásos módon a nők, akik a mindenkori túlélésre berendezkedve szeretnek és szenvednek, csalnak és megcsalatnak, gyermeket temetnek és operálnak, vagy éppen igyekeznek külföldi férjet fogni, hogy aztán messze a tengerentúlon vodkába fojthassák keserédes kudarcaikat. A három ciklusba (Szegény rokonok, Kislányok, Elsők és utolsók) rendezett elbeszélések pedig szép lassan egy különös atmoszférájú, többgenerációs Moszkva-regénnyé terebélyesednek, ahol végső soron mindenki egyforma, legyen bár templomi koldus vagy egy besurranó macskával ádáz harcot vívó özvegyasszony.

Farkas Anita

Ljudmila Ulickaja: Elsok és utolsók – Magvető, 2010

VERS+ZENE – A pillér már megvan

Az igaz magyar ember ma már megpróbál magához ragadni minden értéket, igyekszik elraktározni az összes olyan szellemi terméket, ami nemzeti. Ennek a gyűjteménynek az újabb darabja lehet Simó József és az Ismerős Arcok zenekar kiadványa. A DVD azoknak készült, akikben pislákol még egy kicsike reménység, egy csipetnyi vágyódás valami jobb és szebb után, valami után, amiben hinni lehet még. A lemezen megtekinthetjük a zenekar zenés-irodalmi estjéről készült fényképeiket, illetve egy kuriózumnak számító dokumentumot, Wass Albert saját kézzel írott, Simó Józsefnek szóló levelét is. A kiadvány tokjára és borítójára természetesen az együttestől megszokott igényesség jellemző, a lemezen magán például a Wass grófok címere található. Az író vitathatatlanul hidat épített a múlt és a jelen közé. „Ha az Úristen valakit valami nagyon nagy feladattal akar megbízni, akkor az igazság ügyét bízza reá, mert ennél nagyobb dolog nincsen is a világon” – szól a tőle vett idézet, amit olvasva megállapíthatjuk, Simó József és az Ismerős Arcok is jó úton halad egy hasonló küldetés teljesítése felé.

Szencz Dóra

Ismerős Arcok és Simó József: Építsünk hidat! – zenés-irodalmi est Wass Albert művei alapján – szerzői kiadás, 2010

SZÍNHÁZ – Lázadás

A fiatal házaspár, Aranka és Józsi jól elvannak saját nyomorukban, hiszen életük sajátos, de kiszámítható mederben zajlik, ahol a konfliktus egyetlen forrása a Himnusz eléneklése minden éjfélkor, amire reggel ugyan Józsi már nem emlékszik, de a lakók annál inkább. Öt fiatal színész mátrixfigurának öltözve képviseli a külvilágot, melyet a díszlet, mint egy vas pókháló választ el a házaspártól. A tudatlan, lélek nélküli segítség, az átgondolatlan felső irányítás a magát megvédeni képtelen családot megsemmisíti. Az első néhány percben még nevetünk Vasvári Emese és Kuna Károly ismétlődő mondatain és gesztusain, aztán összeszorul a gyomrunk. Bár Schwajda Himnusza a szocializmusban született, de mindenfajta izmustól függetlenül ma is érvényes kérdéseket feszeget, s újra bebizonyítja, hogy a viszonylagos jólétért túl nagy ár a szabadság.

Barta Boglárka

Schwajda György: Himnusz, rendezte: Árkosi Árpád – Gózon Gyula Kamaraszínház

ZENE – Kultúrák találkozása

Wynton Marsalis sokirányú tevékenysége jól ismert a hazai közönség körében is, de forró hangulatú budapesti koncertje óta még inkább odafigyelünk minden lemezére. A briliáns trombitás, aki egyben a New York-i Lincoln Center nagyzenekarának vezetője is, olyan kiemelkedő személyiség, akinek már életében megadatott, hogy akár évekkel korábbi felvételeit is sikerrel publikálják, ha azok előkerülnek. Ilyen a Vitoria szvit is, amelyet az észak-spanyol város jazzfesztiváljának 25. éves jubileumára komponált a zeneszerzőként is méltán világhírű művész. Marsalisnak sikerült két (ha nem három) kultúra szintézisét létrehoznia: az amerikai feketék bluesalapú jazzébe ötvözni a baszk népzenét és a flamenkót. Ahogyan kamaraegyüttessel nem lehet szimfóniát előadni, úgy a jazzben is vannak olyan hangzások, dinamikai különlegességek, amelyeket csak meghatározott hangszer-összeállítással lehet megszólaltatni. Nos, ilyen ez a tipikusan big band-re komponált, 12 tételes remekmű is. A nagynevű zenekarvezető önmagának is csak néhány szólót „engedélyez”, a hangsúly a nagyzenekari hangzás érvényesülésén van. Azért az ibériai hangulat érdekében Paco de Lucia gitárművészt is meghívta a sessionra, aki itt is megmutatja „oroszlánkörmeit”.

Márton Attila

Wynton Marsalis: Vitoria Suite – Emarcy-Universal, 2010