A LOL – mint a címe is mutatja (a betűszó az internetes szlengben a roppant mókás dolgokat jelzi) – az életüket a különböző közösségi oldalakon élő fiatalokat igyekszik megszólítani: a problémát csupán az jelenti, hogy a forgatókönyvet mintha egy tizennégy éves serdülő lány írta volna, akit gyermekkorában valamelyik zenecsatorna előtt felejtettek a szülei, és csak most jutott eszükbe. A gimnazista Lola kiábrándul bunkó pasijából és beleszeret egy korábban csak barátként kezelt, érzékeny lelkületű, szentimentális fiúba. A történet csúcspontjait a szüzesség elvesztése, családi perpatvarok és hisztik alkotják. A film érzelmi mélységei megegyeznek a Hannah Montana-slágerek szintjével, éppen ezért volt szerencsés választás Miley Cyrus főszereplőként. A szebb napokat megért Demi Moore mellékszerepében próbál jó képet vágni ehhez a celluloid szörnyűséghez, de a tekintetében mégis meg-megcsillan a kín. A szülőket pedig csak biztatni tudjuk: imádkozzanak, hogy tizenéves lányuk miatt ne kelljen végigszenvedniük ezt a másfél órás emészthetetlen gumimaszlagot.

Német Dániel

LOL – színes, feliratos amerikai romantikus film, 2012, 12 éven aluliak számára nem ajánlott

ZENE – Jazz album

Az egykori kanadai gitártanár Pat Metheny 1980 óta első ízben szerződtetett zenekarába tenor szaxofonost Chris Potter személyében. A dobok mögött régi társa, Antonio Sanchez, valamint az időszakosan beálló bőgős Ben Williams segítségével az elmúlt évek változatos zenei irányzatai után ismét hamisítatlan jazzalbumot készített. Ezzel együtt többségükben erős érzelmi hangsúlyt kaptak a tételek, míg a Breakdealer jazzrock töltésű. Saját gitárja mellett a főnök a kilenc új téma kibontására elegendő játékidőt biztosított Potter és Williams számára, akik éltek is a lehetőséggel. A 66 perc során nem ritka a hat-hét perces szerzemény, amelyeket a tizenegy perces Signals (Orchestrion Sketch) címet viselő, avantgardba hajló vonallal fejelnek meg.

Szakács Gábor

Pat Metheny: Unity Band – Magneoton/Warner, 2012

KIÁLLÍTÁS – Vissza a feledésből

A művészet története, folyamatai tudnak méltatlanul bánni alkotókkal. Így van ez Pártay István festőművész életművével is, aki ugyan már több mint harminc éve halott, mégis ritkán találkozunk képeivel. Leánya, Pártay Lilla szívós, kitartó munkával most megszervezett, megrendezett egy emlékkiállítást, mintegy nyolcvan munkából, mely reveláció, illetve annak kellene lennie. A valahai Csók István-tanítvány folytatta mestere életörömből, természetszeretetből töltekező festészetét, s nagy ívű életművet hozott létre. Kitűnő Balaton-festő, sajátos kolorittal, melyben egyéni a szerepe a krapplakk, lila árnyalatoknak. Expresszív átéltsége néha-néha már átlendíti őt az absztrakcióba. Felkészült, érzékletes pasztellek készítője, s invenciózus rajzoló, akinek szénrajzai elsőrangú figuraábrázolások. Pártay István munkáiban mindig erős érzelmek dominálnak, melyeket ő személyes képpé csendesít. Egy hónap múlva felesége Pártayné Éber Anna kiállítása látható majd ugyanezen a helyszínen. Azt is várjuk.

Feledy Balázs

Pártay István (1906-1979ƒ) emlékkiállítása, V. ker. Aranykéz u. 2., megtekinthető augusztus 25-ig

KÖNYV – Vadiúj Vadnyugat

Hahner Péter történész legújabb könyve a 83. Ünnepi Könyvhét alkalmával került a nagyközönség elé, s máris igen nagy érdeklődésre tart számot. Nemcsak azért, mert a szerző követi előző sikerköteteinek (100 történelmi tévhit és Újabb 100 történelmi tévhit) humoros, olvasmányos, kedélyes hangvételét, hanem mert olyan témát ragadott meg, ami western-rajongók, történelemkedvelők és laikusok számára egyaránt izgalmas olvasnivalót kínál. Az elkönyvelt igazságok megcáfolása, a hősök leleplezése és a gazemberek rehabilitálása mellett ugyanis átfogó, mégis könnyen emészthető körképet nyújt arról a Vadnyugatról, ami valóban létezett. „Bölénykatonák”, törvényen kívüli fenegyerekek, elnökök és indiánok, vadászok, felfedezők, hittérítő – húsz hős és húsz talány, melyek a kiváló történésznek köszönhetően most alakot öltenek/váltanak előttünk. Buffalo Bill, Pocahontas, Andrew Jackson és Ülő Bika: megannyi izgalmas sors, eddig tévesen értelmezett „tény”, melyek a szerző gondos kutatómunkájának köszönhetően immár fonákjukról is láthatók lettek. A Vadnyugat, kronológiai kiegészítéssel, fogalomtárral és egy remek filmajánlóval a függelékben, méltán tarthat igényt mindazok figyelmére, akik a legendák makacs ködén túl igazán szeretnék felfedezni e lebilincselően más világot.

Szabó Krisztina

Hahner Péter: A Vadnyugat – 20 hős, 20 talány, Animus Kiadó, 2012

KÖNYV – Kamaszkori én

Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick legjobb szépirodalmi műve, és az egyetlen, ami még életében megjelent. (Most ne feszegessük azt a tényt, hogy a science-fiction éppúgy szépirodalom, mint a történelmi vagy esszéregény, s hogy egy mű titulusa nem a tematika, hanem a minőség függvénye. Törődjünk bele, hogy a kritikusok hülyék.) Zaklatott írás – bár ez voltaképp az alkotó minden korábbi és későbbi művére is igaz -, melynek hátterét az ötvenes évek kisvárosi Amerikája adja. Dick a fellobbanó új szerelem hevületében vetette papírra, nem csoda hát, hogy a regény a férfilélekről szól, mely nem tud megbízni a nőkben és ezáltal szenved. A szereplők – elsősorban a főszereplő, Jack Isidore, aki az író kamaszkori énjének felnőtt változata – zömmel élhetetlen, fantaszta, életképtelen figurák, akikkel ennek megfelelően mindenféle szerencsétlen és baljós dolgok történnek, feleségük, szeretőjük, húguk vagy annak férje viselkedése következtében. (Mint az íróval is, akit felesége szétköltözésük előtt szabályszerűen felpofozott.) Mindebből egy jóval élvezhetőbb könyv született, mint például a Valis, ám Dick nagy műveihez természetesen ez sem mérhető.

Pozsonyi Ádám

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai, Agave, 2012

ZENE – Búcsú

A művésznevén ismert ifjú jazz-guru amerikai tanulmányútja előtt még újabb remek lemezalbummal örvendeztette meg rajongótáborát. Az egyik legtermékenyebb hazai jazzművész előző öt(!) CD-jén különféle kisegyüttesekkel mutatta be a műfaj amerikai mestereinek repertoárdarabjait Benny Goodman-től Jimmy Giuffre-ig. Legújabb albumán is folytatja a standardeknek a nagy elődök iránti tisztelettel történő megújítását. Ezúttal főleg Gershwin-, Ellington- és Parker-kompozíciók kerültek „terítékre”, mégpedig trió formációval. A fülbemászó dallamokat világszínvonalon interpretáló zenészek tehát: Joe klarinéton, Szeverényi Mátyás gitáron és Radics József nagybőgőn. Mindhárman mesterei hangszerüknek és birtokában vannak annak a – nehezen definiálható – jazz-feelingnek, amivel sokszor még a legnagyobb virtuózok sem rendelkeznek. A dob nélküli felállás nagyon intim hangulatot teremt, ez a muzsika még azok számára is élvezhető, akik csak most ismerkednek a szvinges zenével vagy éppen nem is jazzkedvelők. Biztosan elbűvöli őket a meleg tónusú klarinét hangja, a briliáns gitárszólók és a vérbő basszus. Fritz Józsi pedig ahogyan minden CD-jén, itt is legalább egy saját szerzeményt is eljátszik: ezúttal egy „dögös” blues-zal zárja a lemezt.

Márton Attila

Joe Fritz Trio, Magánkiadás, 2012