Recenzió 2013/17.
Az Eleven testek is egyértelműen e megüresedett helyre igyekszik pozícionálni magát, vámpírfiú-tinilány párosítás helyett zombifiú-tinilány kombóval támadva. Egy élőhalottak uralta poszt-apokaliptikus világban az emberek elszigetelten élnek és csupán gyógyszerek és élelmiszerek után portyázva járnak ki a lakhatatlanná vált területekre. A fiatal Julie (Teresa Palmer bizonyosan Kristen Stewarttól vett szájtartásórákat) csapdába kerül, a szorult helyzetből pedig egy magát R-nek hívó zombifiú (Nicholas Hoult) menti ki, aki hamar szerelmes is lesz a lányba. Ahogy nőnek az érzelmek, úgy indulnak fejlődésnek a kezdetben csak dünnyögő, makogó srác kommunikációs képességei – hamar rájönnek, ez lehet a megoldás a világvége kezelésére. Bár jó ízlésű ember eleinte kézzel-lábbal tiltakozik már az alapkoncepció hallatán is, Jonathan Levine (Fifti-fifti) annyira tehetséges rendező, hogy a játékidő második felére képes elnyernie a néző szimpátiáját, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy drukkolunk a hősöknek. Ügyes.
Német Dániel
Eleven testek – színes, feliratos, amerikai horror-vígjáték, 98 perc, 2013
ZENE – Műfaji gazdagság
Már többször temették a postpunk időszak vezető szintipop együttesét, az 1980-ban alakult Depeche Mode-ot, mindössze néhány hete megjelent Delta Machine lemezét mégsem ez a bizonytalanság röpítette tucatnyi országban a listák élére. Bár egyesek a német techno, mások az electro-blues irányzatát méltatják, sokkal inkább műfaji gazdagságát kell kiemelni. A szintetizátorok gépies zaja (My Little Universe) vegyül a dallamos, szinte lírai részletekkel. Ez utóbbi a Heaven esetében igazán lefülelhető, hiszen bevezető akkordmenete a George Harrison szerzette While My Guitar Gently Weeps (Beatles) nóta hasonmása, Dave Gahan szólóénekét pedig vokálkórus erősíti. Az Alone szinte szimfonikus jellegű kíséretet kapott, ami náluk eddig szinte elképzelhetetlen volt.
Szakács Gábor
Depeche Mode: Delta Machine – Sony Music, 2013
KIÁLLÍTÁS – Áthatások
Kivételes kiállítótér a jezsuiták Párbeszéd Házának volt templomtere, s ha folyamatosan igényesek lesznek az itt rendezett tárlatok, a főváros egyik képzőművészeti központjává is válhat. Miként az lett a legutóbbi nyitáskor, amikor Vértesaljai László atya köszöntő- és egybefoglaló szavaival, barokk, élő zenébe ágyazottan nyílt meg Pirk László – néhány napig szerencsére még látható – átszellemített kiállítása. Valóban ég és föld áthatása volt érzékelhető, különös organikus, valóságból kiemelt, de abból áttranszponált formakultúrában megvalósítottan. A festő lerázza a szakrális ábrázolás konvencióit, s igen személyes, szinte posztmodern látásmóddal újítja meg a szent dolgok, helyzetek megjelenítését. A tér központi helyére függesztett Angyali üdvözlete, mint triptichon, érzékletesen jelzi Gábriel és Mária találkozását. Pirk meditatív személyiségéhez jól illik borongós színépítkezése, mely egybefogja a hozzá közel álló motívumokat, az őselemeket, a lépcsőket, a labirintust. Kétségeit – melyek vannak – legyőzi hitének belülről fakadó, valóságos festőiséggel manifesztált volta.
Feledy Balázs
Pirk László festőművész Ég-Föld áthatásai c. kiállítása a Párbeszéd Házában, Bp. VIII. Horánszky utca 20., megtekinthető április 27-ig
KÖNYV – Semmiből semmibe
Észak-Korea, bár a világ legelszigeteltebb állama, egyre gyakrabban kerül a hírek középpontjába. No, nem a világra való nyitás miatt: a most éppen atomháborúval fenyegetőző diktatúra továbbra is a múltban ragadt, mint a személyi kultusz és a legsötétebb sztálinizmus utolsó hirdetője. Az az ország, amelyben a mai napig több százezer rabot tartanak fogva, embertelen körülmények között, kényszermunkatáborokban. Blaine Harden megdöbbentő, gyomorforgató riportkönyve egy ilyen táborban született és onnan megszökött fiatalemberről, Szin Donghjokról szól. Amellett hogy a szerző saját kutatásain alapuló, részletes leírást ad Észak-Korea társadalmáról, e férfi szemén keresztül mutatja be azt a kegyetlen életet, amely ma ott a politikai elítélteknek jut. Azt is megismerhetjük ugyanakkor, milyen nehézségekkel kell megküzdeni azoknak a keveseknek, akiknek sikerült megszökniük egy-egy táborból, hogy beilleszkedjenek a nyugati életbe. A könyvet éppen a felfoghatatlan kegyetlenség miatt nem lehet letenni, és mire a végére érünk, megfogalmazódik bennünk a kérdés: miként lehet mindezt egyáltalán túlélni?
Pozsgai András Tamás
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból, HVG könyvek, 2013
KONCERT – Zenei szimbiózis
Az új helyre költözött fővárosi jazzfórumban ezúttal már tizedszer jöttek össze a műfaj kedvelői. A kellemes környezetben a kamarajazz két hazai képviselője nyújtott színvonalas kikapcsolódást. Szaniszló Richárd a nálunk meglehetősen ritka hangszer, a vibrafon és a marimba avatott mestere, aki sokkal modernebb felfogásban játszik elődeinél. Emellett komponistaként is kiemelkedő, koncertjén minden számot ő jegyzett. Partnere, a nem kevésbé egyedi stílust képviselő zongoraművész, Nagy János volt, aki számos saját formációjával vonta magára a figyelmet. Nagyon szép, meditatív muzsikát játszottak, és bár nem a szvinges hangulat dominált, mégis nagy sikert arattak. Az igazán tájékozott jazzbarátokban őket hallgatva a Gary Burton–Chick Corea duó intellektuális játéka sejlik fel, de szó sincs szolgai másolásról. A leleményes dallamvilág, a remek improvizációk (Édesanyám mosolya, Vihar és szivárvány, Mars, valamint a nagy mesterek előtt tisztelgő Keith (Jarrett) himnusza, Waltz for Chick) még a kevésbé „vájtfülű” hallgatókat is lenyűgözték. Reméljük, hamarosan lemezre kerül ez a kiemelkedő értékű projekt!
Márton Attila
Szaniszló Richárd–Nagy János duó, Háló Jazz Klub, Loyola Café, Budapest, VIII. Horánszky u. 20., április 9.
ÉTTEREM – Ínyencek otthona
Mindig szomorú, ha egy jó étterem bezár, de enyhíti a veszteséget, ha egy másik jó vendéglő nyílik a helyén, mint ahogy a Stand bisztró helyén folytatta a Borkonyha, vagy Lou Lou helyén a Mák. E sorba illeszkedik a Pesti Lámpás helyén nyílott Egykettő borbisztró is, ahol az Olimpiát és a Café Manuel Spaziot megjárt séfek, Giczi Andor és Nagy Szabolcs biztosítékot jelentenek arra, hogy az ínyencek itt otthonra találnak. A korábbi beltér konzervativizmusa közelebb állt hozzám, mint a mai dizájn fiatalos vagánysága, de a koncepció összességében nagyon vonzó és megnyerő. Délben zavarba ejtően kedvező árú menü (1500 Ft három fogás), egész nap korrekt áron izgalmas étkek: a csicsókával és gesztenyével körített kacsamelltől a rókagombával és feketegyökérrel kísért vaddisznótarjáig, melyekből jellemzően fél adag is rendelhető. Remek borokat tartanak kimérve, akár fél decire is, továbbá kitűnő tételeket a csak palackra rendelhetők között. Külön sörsöntést is üzemeltetnek izgalmas sörkorcsolyákkal, több jó magyar kézműves sört tartanak csapon, beleértve e sorok írójának kedvencét, a Keserű mézet a fóti sörfőzdétől, de impozáns a palackos magyar kézműves sörválaszték is. Rendeltünk a déli menü keretében fácánlevest daragaluskával, kecskekörözöttet, libamájas derelyét lilakáposzta-veloutéval, kacsasültet krokettel, fekete kagylót paradicsomos rizottóval, kávés pohárkrémet, valamint az étlapról csokoládészulfét passiógyümölccsel. Ételeink mind ütötték a mércét, ár-érték arányban pedig egyenesen verhetetlen, amit az Egykettő nyújt.
Dorozsmai Endre
Egykettő borbisztró, sörsöntés és fröccsliget – Budapest, V., Károlyi utca 12.