Éppen ezért üdítő, amikor a Cinema Paradiso rendezője, ha nem is túlzottan gyakran, de előjön egy olyan produkcióval, amely nem akar mást, mint elmesélni egy remek történetet. A magának való és féktelenül sznob művészeti árverésvezetőt egy titokzatos lány keresi fel, hogy mérje fel szülei hagyatékát. Az idős úr eleinte vonakodik a feladattól, de végül kötélnek áll: bár személyesen nem találkozhat vele, az antiszociális férfi figyelmét felkelti a fiatal nő, miután a család komornyikjától megtudja, tizenöt éves kora óta ki sem mozdult a szobájából és nem érintkezett emberekkel. Tornatore ezúttal is a beteljesülhetetlen szerelemről mesél, a tőle megszokottnál kevesebb humorral és több keserűséggel. A mellékszereplők (Jim Sturgess, Donald Sutherland) kitűnőek, Sylvia Hoeks szépsége átélhetővé teszi a bontakozó tragédiát, Geoffrey Rush pedig ezúttal is mindenkit lejátszik a színről.

Német Dániel

Senki többet – színes, feliratos, olasz romantikus dráma, 2013

ZENE – Az év visszatérése

Öt év szünet után jelentkezett negyedik albumával Dido. Ahogy eddig, a brit dalszerző-énekesnő munkáját most is bátyja, Rollo Armstrong producer segítette. Dido-rajongóknak aligha okoz csalódást a 11 dalból álló új korong. Elődeihez hasonlóan a Girl Who Got Away igényes és időtlen popzene, melynél értékes, már-már filozofikus szövegekkel kíséri a gondosan megkomponált dallamokat. A hallgatóban dalról dalra erősödik az érzés, hogy Dido nem változott, csak fejlődött: a 41 éves énekesnő a védjegyének számító borús-bús hangulatot könnyed-szomorkás stílusra váltotta, és a korábbinál bátrabban nyúl az elektromos megoldásokhoz. A bársonyos dallamok lassú folyását olykor pörgősebb elektronikus részek, illetve rapbetét szakítja meg, a változások ellenére is változatlan hangulattal varázsolva el rajongókat. Noha decemberig még hosszú az idő, a Girl Who Got Away jó eséllyel pályázik az év visszatérő albuma címére.

Sayfo Omar

Dido: Girl Who Got Away, Sony Music, 2013

KIÁLLÍTÁS – Napilaprajz

A nyomtatott sajtóban, különösen a napilapokban manapság már igen kevés képi igényességű grafikát látni. Üde kivétel a Magyar Nemzet, amelyben minden nap megjelenik egy-egy olyan rajz, mely jelzi e műfaj értékét, fontosságát. Így van ez immár évek óta Szabó János munkáival, aki festőművészként – de a vizuális művészetek sok ágazatában működő alkotóként is – folyamatosan jelen van a lap hasábjain igényes, vonalas tollrajzaival. A művész nem illusztrál, hiszen nem is tudja, hogy adott rajza milyen írások közegében fog megjelenni, de a lap jó szerkesztése folytán az egyes írások atmoszférája, mondandója egybecseng a művész éppen közölt rajzával. Szabó János most a lapban az utóbbi években közölt munkáiból rendezett egy igen elgondolkoztató, meditációra sarkalló kiállítást. Grafikáiban az amúgy is kontemplatív, filozofikus művész érzékeny szimbólumokkal dolgozik, képzettársításai – néha álomszerűségük – emelkedettséget sugároznak, máskor érezzük kritikai attitűdjét vagy épp poézisét. A művész rajzai a „lapból kilépve” is éreztetik minőségüket, meggyőzik a nézőt arról, hogy méltók önálló kiállításra.

Feledy Balázs

Szabó János kiállítása, Café Dorottya, V., Dorottya utca 1., megtekinthető július 20-ig

KÖNYV – Kárhozat vagy üdvösség?

Jezsó Ákost korábban elmélyült, jó vitákra is késztető hitéleti cikkek, újabban kiváló modern mesék szerzőjeként ismertük. Most az összegzés igényével készült el legújabb, misztikus, filozofikus történelmi regénye. A cím és a dekoratív címlapkép – Szelényi Károly fotója nyomán – elárulja, hogy Szent Koronánk áll az események középpontjában. A regény víziója szerint a Szent Koronát és a vele azonosan egyenlő Szent Grált ott őrizték a világmegváltó küldetésre rendelt pálosok, az egyetlen magyar szerzetesrend alapítói, ahol a Föld szíve, mágneses erőközpontja, csakrája dobog: a Pilis völgyében, Dobogókon. A regény két idősíkon játszódik: a mohácsi vész alatt, illetve a második világháború végnapjaiban. Történelmi szereplői egyrészt az angelusi, másrészt a sátáni erők követői. A jók többek között a pálosok, a Szent Háromság lovagjai: Rozsnyói Emánuel, Gyöngyösi Gergely, Tomori Pál érsek és a halálában megdicsőült II. Lajos király. De a feneketlenül gonoszok közismert történelmi személyiségek, Szulejmán, Hitler, Himmler, Sztálin, Berija és a többi kommunista és fasiszta sátánkövető, de megjelenik először Ariman az Antikrisztus és maga a Megváltó is. S van egy ingadozó főhős, akit a kiválasztottak közül ragad el a sátán, de végül megmenekül a kárhozattól. Ahogy egyelőre a világ is. Mert ahogy a fehér szerzetesek és a fekete mágusok metafizikus és történelmi szinten küzdenek a Magyar Szent Korona birtoklásáért, úgy jelentkezik a műben az örök fausti kérdés: mi végre születtünk a világra? Kárhozatra? Vagy üdvösségre?

Kadmon Ádám

Jezsó Ákos: A világ koronája, regény, Graal Könyvek, 2013

KÖNYV – Ilyen a boksz

Családregény történelmi kulisszák között, egy fiú felnőtté válásának krónikája, tenger, Szicília, sötét múlt és még sötétebbe hajló jelen – íme az olasz Davide Enia regényének fő összetevői. És persze boksz mindenekfölött, hiszen a látszólag főszereplő David vagy ringbeli becenevén Költő küzd benne az országos bajnoki címért, amit sem apjának, sem nagybátyjának nem sikerült elnyernie. A fiú történetében azonban egész Palermo, sőt, Dél-Olaszország története sűrűsödik össze, háborúval, halállal, pusztulással a nyomában. A sajátos időkezelésű műben össze-öszszecsúsznak az idősíkok, hol a nagyapa szemén keresztül látjuk a második világháborús afrikai hadszíntér poklát, hol a nagybácsi vezet át minket a lebombázott városon és élete összes magához emelt utcalányán. Ebben az erősen férfias és ennek megfelelően kőkeményen igazságos világban a boksz nemcsak kitörési pont, de az élet esszenciája is egyben: a kiszámított mozdulatok, a fej és a szív egysége már-már művészetté emelődve tartják meg a gerincet egy igaztalanul széthullni látszó létezésben. A finom szerelmi szálak, a mély férfibarátságok, a többféle mester és tanítvány viszony érzékeny ábrázolásai pedig megmentik az olvasót attól, hogy az emberi természet sötét oldala egy jobbegyenessel a földre küldje – még a menet végét jelző gong előtt.

Farkas Anita

Davide Enia: Úgy a földön is, Libri, 2013

CIRKUSZ – Biztos kezdetek

Mint minden évben, a végzős artistáknak közönség előtt kellett számot adniuk tudásukról: a három részre tagolt előadáson először a torinói és a madridi cirkusziskola növendékei léptek fel, a kortárs cirkusz felől közelítve a minimal jegyében, hiszen egy eszközzel – labda vagy egy létra –, ötletes koreográfiával, és persze magas szintű technikai felkészültséggel kifejezetten érdekes produkciók születhetnek, vagy sem. A spanyol flamencót idéző műsorszámban például igazán nem ártott volna, ha a táncos lányok produkálnak némi ritmust, a koreográfus pedig némi mondanivalót a történethez. Az artistaképzősök ehhez képest – már csak a hazai pálya miatt is – előnyben voltak: a Makám muzsikájával jó érzékkel összefésült produkciók, és persze az élőzene varázsa nagyot lendített a színvonalon, amelyre itt már nem lehetett panasz. A zsonglőrtrióban, az egykerekű biciklis akrobatákban vagy a függönyakrobatikát bemutató duóban ott van a későbbi siker lehetősége. A vizsgaelőadás tökéletesen mutatta: komoly, elhivatott munka folyik az artistaképzőben, amely kezd kilépni a hagyományos cirkusz árnyékából, az izgalmasabb, kortárs megnyilvánulások felé fordulva.

Szentei Anna

Ugye szeretsz? A Baross Imre Artistaképző vizsgaelőadása, Fővárosi Nagycirkusz, június 29.