2009-ben szomáliai kalózok térítettek el egy amerikai teherszállító hajót, majd túszul ejtették a kapitányt, és egy mentőcsónakban elmenekültek vele. Paul Greengrass új, dokustílusban forgatott alkotása két része osztható, az első egy óra az eltérítésre, míg a második a túszejtők és a túsz közötti kapcsolatra, valamint a Phillips kapitány megmentésére irányuló példátlan katonai összefogásra koncentrál. Tom Hanks címszereplőként évek óta legjobb alakítását nyújtja, a hitelesség érdekében pedig a hajó legénysége és a kalózokat játszó színészek az adott jelenetig nem is találkoztak egymással, így az egymás cselekvéseire adott reakciók sokkal őszintébbek lettek. Ennek is köszönhető talán, hogy a Phillips kapitány egy olyan történet, amelyet mindenkinek érdemes megnéznie: egy rendkívüli esemény rendkívüli feldolgozása, amely méltó helyet foglal el a rendező eddigi munkái sorában.

Pozsgai András Tamás

Phillips kapitány – amerikai dráma/thriller, 2013

ZENE – A bölcsesség ereje

A power metal színtér magyar kiválósága, a Wisdom zenekar a Rock The Nation koncertszervező irodának köszönhetően tavaly ősztől idén tavaszig a svéd Sabaton vendégeként 58 koncerten sikerrel hódította meg Európát, jelenleg pedig a német Powerwolf társaságában portyáznak a kontinensen. Ez ebben a műfajban egyedülálló magyar teljesítmény. Szeptember végén megjelent negyedik, Marching for liberty című albumuk 12, nagy ívű dallamokkal, epikus kórusokkal, feszes tempókkal operáló dala (melyeket a lemezborítón az egyetemes kultúrtörténet nagy szellemeitől, többek között Madách Imrétől mottóul vett idézetek vezetnek föl) a banda által felépített fantáziavilág főhőse, a sötét erők által tönkretett világban az ősi tudást őrző agg bölcs, Wiseman életéről szólnak, aki ezúttal bujdosó híveit összegyűjtve végső harcba indul az igazságért és a szabadságért, küzdve azért, hogy a bölcsesség uralkodjon a Földön.

Ágoston Balázs

Wisdom: Marching for liberty – Noise Art Records, 2013

KIÁLLÍTÁS – Barokk sztárparádé

Túlburjánzó, fennkölt, misztikus és monumentális: csupán néhány jelző a XVII–XVIII. századi Európa uralkodó stílusirányzatáról, a barokkról, amely a manierizmus, vagyis a reneszánsz lecsengésétől, majd a seicento kora barokkjától a barokk klasszicizmuson át a száz évvel későbbi velencei rokokóig, majd a settecento klasszicizmusának megjelenéséig tart. E két évszázad művészetének keresztmetszetét a legnagyobbakon keresztül idézi meg a tárlat, s ha a legnagyobbak, akkor természetesen Caravaggio: az ő stílusteremtő naturalizmusától – e korszakának híres alkotása, a Gyümölcskosaras fiú biztosítási értéke az egyik legmagasabb a tárlaton –, vallásos festészetének kibontakozásáig – például a Salome-téma két interpretációja –, nyomon követhető nemcsak a korabeli művészekre gyakorolt hatása, de a meglehetősen öntörvényű művész személyiségének változása is, párhuzamosan életének gyászos fordulataival. És persze nem csak az ő zsenije miatt érdemes megtekinteni a tárlatot, hanem a korszakban elterjedt és virágzó műfajok, például a csendélet, tájkép, zsánerportré, és a veduta – ez utóbbi városlátképet jelent, neves művelője Canaletto velencei festő – gyönyörű alkotásaiért is.

Szentei Anna

Caravaggiotól Canalettóig – Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei, Szépművészeti Múzeum. Megtekinthető: 2014 februárjáig

OPERA – Sztárpár

Egy negyed százada repertoáron lévő, megfáradt rendezés is lehet ünnepi előadás, ha két olyan nagyszerű művész lép főszerepben a színpadra, mint Rost Andrea (Violetta) és Alexandru Agache (Germont György). Kettejük második felvonásbeli nagyjelenete, az igaz szerelemmel először találkozó kurtizán és a vele élő fia, Alfréd (Balczó Péter) botrányos viszonyát mereven elutasító apa kettőse hiteles, akár napjainkban is lejátszódó szívszorító dráma. A két művész úgy alakította, élte a szerepét, mintha egy valóságban lejátszódó családi jelenetbe „csöppent volna be” akaratlanul a néző. A váratlanul jött szerelemről való lemondás fájdalmát megélő Violetta és a Germont név makulátlan tisztaságáért küzdő családfő szerepében a két nagyszerű művész felejthetetlen estével ajándékozta meg a közönséget. A katarzist a záró képben a szerelmes pár újbóli egymásra találása, a könyörtelen apa késői önvádja és a tüdőbeteg Violetta tragikus halála jelentette. Kovács János a tőle megszokott színvonalon vezényelte az előadást.

Spangel Péter

Verdi: Traviata – Magyar Állami Operaház; október 18.

KÖNYV – Vagyunk lakói

Két szál fut minduntalan össze Bereményi Géza regényében, az egyik a háború idején, a másik a bizonyos szempontból még reménytelenebb hetvenes években játszódik. Hogy melyik az erősebb, nehéz eldönteni: a „gyűlöletszerelemben” vergődő, öntörvényű Vadnai Éva (Bébi) és a későbbi életét is meghatározó férfiak története vagy a narrátor-írópalánta Dobrovics folytonosan nihilbe fulladó nyomozása sem elég egyenletes színvonalú ennek megítéléséhez. Az eseményeket a Kárpátiában söröző rendszerellenes törzstagok egyike, fedőnevén Doxa, köti össze – neki kellene egy apát keresni a múlt bombázós-menekülős, félhomályos ködéből. A végig egy másik Budapestről beszélő műben persze egész generációk vágynak valami hasonló fogódzóra, még akkor is, ha a játéknak kikiáltott életben csak egy bujkálásra alkalmas lakás, egy írásra való mosókonyha vagy egy otthonosnak érzett zárt osztály tűnik életbevágóan fontosnak. Bereményi pedig most is akkor a legjobb, amikor a túlságosan széttartó szálak közül kiszól a rá jellemző finom irónia, és a mellékesből egy-egy találó szóval, mondattöredékkel képesek megvillanni a pici életigazságok.

Farkas Anita

Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Magvető, 2013

ÉTTEREM – Friss és vibráló

Már a Street food fesztiválon felkaptuk a fejünket a Funky Pho nevű kiállító kulináris produkcióját ízlelgetve. A phót már rég meg akartuk kóstolni, így igencsak kapóra jött a névadó vietnami tésztás leves, amit kínáltak, nyári tekercset ettünk még ezen kívül, ami szintén ízletes, friss és vibráló volt. Másodszor a Dining Guide Street Food kiadványának riportja kapcsán győződhettünk meg arról, hogy érdemes figyelni e helyre, aminek hatására meg is látogattuk a tenyérnyi Mozsár utcai egységet. Igen kedves fogadtatásban volt részünk, talán nem véletlen, hogy ők kapták a nemrégiben bemutatott Gault Millau kalauz 2014-es kiadásának Street Food különdíját. A Funky Pho minőségben is jó választás volt erre a címre, ahogyan szintén örömteli, hogy egyre több hely van országszerte, de elsősorban a fővárosban, ahol frisset, jót, egészségeset, izgalmasat kapni ebben a szegmensben is, nemcsak rettenetes, ipari hulladékból készült művirslit hot-dogként, minősíthetetlen, azonosíthatatlan összetevőkből fabrikált mirelit húspép-pogácsás álhamburgert és „pulyka gyrost”. Ilyen például a Finomító Kantin a Széna tér közelben, a Montenegroi Gurman a Blaha mellett vagy a Kazinczy utcai Bors, amelyek egytől egyig hangulatos, nem drága helyek, az ételek ízletesek, hitelesek, és a kiszolgálás is kedves.

Dorozsmai Endre

Funky Pho, Mozsár utca 7.