Január 28-ig még látogatható Reigl Judit centenáriumi kiállítása
Reigl 100
Tavaly októberben nyílt és 2024. január 28-ig még látogatható a 100 évvel ezelőtt, 1923. május 1-jén született Reigl Judit Kossuth-díjas festőművész kiállítása a Műcsarnokban. A Reigl Judit 100 / Reigl Judit és a második párizsi iskola című tárlat a hét évtizedes alkotói életút minden korszakát bemutatja, sőt kontextusba is helyezi azt. A Kálmán Makláry Fine Arts Galériával közös centenáriumi bemutatkozáson így a több mint 80 Reigl-festmény mellett olyan kiemelkedő alkotóktól is láthatunk képeket, mint Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle vagy Jean Degottex.
A 97 éves korában, 2020. augusztus 6-án Franciaországban elhunyt Reigl Judit minden túlzás nélkül az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyar származású kortárs festőművész volt, akinek alkotásait a világ legnagyobb múzeumai, köztük a párizsi Pompidou Központ, a londoni Tate Modern és a New York-i Metropolitan őrzik. Képei sorra döntették meg az eladási rekordokat, halála előtt tíz éven keresztül vezette az élő magyar művészek hazai aukciós toplistáját. A Virág Judit Galéria 2018-as őszi árverésén például egy korai absztrakt festménye, „A semmi szétzúzása” (Broyage du vide) 65 millió forintos leütési áron kelt el, majd két hónappal később a Kieselbach Galéria aukcióján csaknem ugyanennyit fizettek ki a Robbanás sorozat egyik darabjáért.
Reigl Judit születésének centenáriumáról világszerte megemlékeztek, mások mellett a párizsi Galerie Kamell Mennour Galériában vagy a berlini Neue Nationalgalerie-ben. Mindeközben tavaly itthon is több kiállítással tisztelegtek a jubileum előtt, melyek közül jelentőségét, komplexitását és méretét tekintve kiemelkedik a Műcsarnok január 28-ig látogatható tárlata.
Makláry Kálmán volt Reigl Judit újra felfedezője, neki köszönhető, hogy a festő alkotásai a világ számos jelentős múzeumában helyet kaptak (Guggenheim Múzeum, MNG), és ugyancsak az ő nevéhez fűződik, hogy Magyarországon három alkalommal is nagyszabású tárlattal mutatták be Reigl művészetét. Nem véletlen tehát, hogy ő a centenáriumi kiállítás kurátora is. A tárlat egy 1944-es önarcképpel indul, majd a római ösztöndíjas évek alatt készült, eddig múzeumban nem látott alkotások után érkezünk el Párizsba, a kozmikus absztrakciók, illetve a Reigl Judit által kifejlesztett totális automatikus írás képeihez, melyek megalkotása után Judit kilépett a szürrealisták közül, szakított az első, 1954-es párizsi kiállítását szervező Andre Breton-nal is, hogy a saját útját keresve jusson el az absztrakcióig.
– 1956-ban kezdődött el Judit egyik legfontosabb alkotói periódusa, a Robbanás sorozat. Ekkoriban érthetően nagy volt benne a feszültség, hiszen alig néhány éve hagyta el Magyarországot, még friss volt a három hónapig tartó menekülés emléke, ráadásul időközben édesanyja is meghalt, akinek a temetésére nem tudott hazajönni – magyarázza Soós Éva, a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria művészeti vezetője és a kiállítás kurátorasszisztense. – Ezek együttesen valósággal kirobbantották belőle a Robbanás sorozatot, amelyet szinte önkívületi állapotban festett meg, machetével, függönykarnissal dolgozott, ecsetet soha nem használt. Ez az a széria, ami végül a legnagyobb művészek közé emelte, és amelynek egyes darabjait ma a legnagyobb nemzetközi múzeumok gyűjteménye őrzi.
A kiállításon természetesen a Dominancia-központ és a Tömbírás sorozatok egyes darabjai is láthatóak. Ez utóbbi egyik, 1966-ban készített képén tűnt fel Juditnak, hogy bár a szürrealizmussal együtt szakított a figurákkal is, ám a vászonra dobott festék sűrű rétegeiből – ha csak torzóként is, de – újra megjelent az ember. Még, ha a párizsi kritikusok, galeristák és a műgyűjtők el is fordultak emiatt tőle, ezek az antropomorf formák vele maradtak élete végéig, és az Ember című sorozatának fő motívumaivá váltak.
Művészettörténeti szempontból az egyik legizgalmasabb sorozata a Guanó széria, melyet kidobásra ítélt alkotásaira festett. Az általa elrontottnak tartott vásznait ugyanis szőnyegként terítette szét bérelt műtermének padlóján, így a Dominancia-központ és a Tömbírás sorozat egyes darabjaira az évek alatt újabb festékrétegek, és persze piszok, lábnyom és por rakódott. Judit ezeket a változásokat olyan izgalmasnak tartotta, hogy képeket idővel felszedte a padlóról, és megalkotta belőlük „elrontott vásznait”, melyeket József Attila A város peremén című versének ihletésére Guanóknak nevezett el.
Külön teremben láthatjuk az életmű leghosszabb ideig tartó periódusát, az 1974-től 1980-ig tartó Folyamat szériát, mely Reigl folyamatos kísérletezéséről tesz tanúbizonyságot, és az életmű bemutatásából természetesen nem hiányozhatnak a New Yorki-i tragédia ihlette Szeptember 11 című alkotások sem.
A centenáriumi tárlat egy különleges „kiállítás a kiállításban” szekcióval zárul, mely a második párizsi iskola művészeinek munkásságába enged bepillantást. 1945 és 1965 között ugyanis a francia fővárosban több mint 350 nonfiguratív művész élt és alkotott, akik közül a kiállítás Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Kolozsváry Zsigmond, Anton Prinner, Rozsda Endre, Szóbel Géza, Vajtó Ágota, Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex műveit mutatja be, melyeken keresztül a tárlat arra is rávilágít, hogy van még feladat bőven! Hiszen ezeket a fantasztikus kvalitású művészeket alig ismerjük, nincsenek kontextusba helyezve sem a magyar, sem pedig az egyetemes művészet történetében.
