Rejtett kincs

Egy hetvenéves özvegyasszony magányosan tengeti mindennapjait, csupán a barátnőivel jár össze alkalmanként, miközben gyermekével és unokájával leginkább telefonon keresztül érintkezik. Mikor aztán belefárad az egyedüllétbe és elkezd ismerkedni, egy váratlan találkozás megváltoztatja az életét. Az idei Berlinalén debütáló alkotás igazi csoda: noha részben szociodráma, mégsem kizárólag a fullasztó nyomorúságra fókuszál, sőt, olykor életigenlő mentalitással és fanyar humorral ábrázolja a társadalmi problémákat. Végtelenül érzelmes, de egy percig sem giccses, rendkívül melankolikus, viszont egyben felemelő is; tanítani lehetne, hogy ezek a széles spektrumon mozgó érzelmek miként kerülnek kiváló arányérzékkel tökéletes összhangba. A Teheránban játszódó történet pedig olyannyira hétköznapi és emberi, hogy a földrajzi távolság, a kulturális különbségek és az eltérő politikai berendezkedés ellenére is teljes mértékben átérezhető, egy forgatókönyvírónak biztosan nem kellene sokat szöszölnie ahhoz, hogy átültesse bármelyik európai városba. Igazi rejtett kincsre lelhetünk tehát a művészmozikban.