A tárcavezető tájékoztatása szerint 470 helyszínen mintegy háromezer programmal várták az intézmények az érdeklődőket a június 21-ről 22-re virradó éjszakán, a programsorozat idei központi témája pedig a Jókai 200 emlékév volt.

Hirdetés

A múzeumokban kiváló programokat, zenés és irodalmi előadásokat, családi programokat, valamint több helyen – például a Gödöllői Királyi Kastélyban és a Szépművészeti Múzeumban – extra tárlatvezetéseket szerveztek – mondta Hankó Balázs.

A miniszter hangsúlyozta: a nagyközönség az idei eseménysorozat során – melynek népszerűségét a Játszva tanulás elve adja – még jobban megismerkedhetett a magyar kultúrával, a magyar kiválósággal és a magyar indentitással.

Az idei Múzeumok éjszakáján a leglátogatottabb intézmény a Szépművészeti Múzeum volt 15 ezer látogatóval, második helyre a székesfehérvári Szent István király Múzeum került több mint 12 ezer vendéggel, harmadik helyen pedig a Magyar Nemzeti Galéria végzett tízezer látogatóval. Ezen kívül szintén népszerű helyszínnek számított például a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum is, melynek programjain kilencezren vettek részt – ismertette a tárcavezető.

Kiemelte: vidéken is nőtt a programok látogatottsága, összesen 178 ezren tekintették meg a fővároson kívüli múzeumok tárlatait.

A 23. Múzeumok Éjszakája programsorozat – melynek idei nagykövete Gubás Gabi művésznő volt – idei központjának a Herman Ottó Múzeum központi szereplésével Miskolc adott otthont, a miskolci rendezvényekbe az egész város bekapcsolódott – közölte Hankó Balázs.

Jók és vonzóak a magyar múzeumok, amit jól mutat, hogy a hazai múzeumoknak évente 7,7 millió látogatója van – mondta a miniszter.

Hozzátette: a fiatalok körében iskolás programokkal, családi programokkal lehet erősíteni a múzeumok szeretetét. Erre azért is van nagy szükség, hogy ez a korosztály még jobban meg tudja ismerni a magyar kultúrát, a magyar identitást és a magyar történelmet.

Európában az identitástagadás vesz körbe minket – emelte ki Hankó Balázs, kijelentve: amikor a magyar kultúra értékállóságáról beszélnünk, ez az identitásunkat jelenti számunkra, hiszen a kultúránk határokon átível, ez köti össze a nemzetet.