A rézkarc mestere

Rembrandtot elsősorban mindenki a festményeiről ismeri, elég csak egyik leghíresebb alkotására, Az éjjeli őrjáratra gondolnunk. Holott az olajképek mellett igen tekintélyes számú, mintegy 300 metszetet és közel 2000 rajzot készített élete alig több mint hatvan esztendejében. Ha a Szépművészeti Múzeum a mester festményeivel nem is, számos, kivételes szépségű rajzával és rézkarcával büszkélkedhet. Olyannyira, hogy ez utóbbiból csaknem a teljes kollekció a múzeum birtokában van. Az ezekből rendezett Rembrandt 400 címet viselő kiállítással méltóképpen kívánnak megemlékezni a 400 évvel ezelőtt, 1606. július 15-én Leidenben született művészre.

Rembrandtot a XIX. század eleje óta Hollandia nemzeti festőjének tekinti, vagyis attól a pillanattól, amikor Belgium elnyerte függetlenségét és az Antwerpenben nevelkedett Rubens helyett új festőgéniuszt kellett nemzeti büszkeségként megnevezniük. A szóba került festők versenyéből a leideni születésű Rembrandt Harmenszoon van Rijn került ki győztesen. Ettől kezdve aztán egyre nagyobb figyelmet fordítottak alkotásaira, munkásságáról egyre-másra jelentek meg magasztaló elemzések, képeinek ára pedig mindezekkel párhuzamosan meredeken emelkedett felfelé. Mindez odáig vezetett, hogy 1968-ban a művészettörténészek összefogtak és megindították az úgynevezett Rembrandt Research Projectet, vagyis újraértékelték a művész teljes életművét. A legújabb diagnosztikai eljárások eredményeképpen számos, korábban Rembrandtnak tulajdonított képről kiderült, hogy a mester helyett a tanítványai keze munkáját dicséri. Ennek a kutatásnak köszönhető például, hogy a Szépművészeti Múzeum korábban neki tulajdonított festményei tanítványok, későbbi követők alkotásainak bizonyultak, valamint az is, hogy az 1965-ben rendezett budapesti grafikai kiállításon szereplő tizennégy rajzából mára már csak hatot ismer el Rembrandt műveként a szakirodalom. A változások érdekes módon a rézkarcait érintették a legkevésbé. Számszerűleg ez azt jelenti, hogy míg 1751-ben egy párizsi műkereskedő által összeállított rézkarckatalógus 341 lapot számlált, jelenleg ez a katalógus csak 290 oldalas lenne. Ebből pedig 220 kompozíció a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található, s így szinte teljességében bemutatható Rembrandt sokszorosított grafikai munkássága. Rembrandt születésének 400. évfordulójára emlékező kiállításon a művész 170 munkáját láthatja a nagyközönség, ebből tíz grafika, a többi rézkarc, hidegtűeljárással készült kép. A tárlat anyagához négy rajzot és két rézkarcot a bécsi Albertina gyűjteménye adott kölcsön, a többi a múzeum saját tulajdona. Rembrandt 1628 és 1661 között, tehát több mint három évtizeden keresztül foglalkozott rézkarcolással, olyannyira sikerrel, hogy saját korában sokkal inkább ezekről, mint festményeiről ismerték. Végsőkig kihasználta a technikában rejlő lehetőségeket, s a művészi megoldás skálája nála a vázlatos tollrajzra emlékeztető alkotásoktól egészen a festményekhez hasonló, tónusárnyalatokban gazdag művekig terjedt. Rézkarcainak témaköre ennek megfelelően igen széles, az önarcképektől, karakterfejektől kezdve a bibliai ábrázolásokon keresztül egészen a csendéletekig. A magyarországi tárlat kurátora, dr. Gerszi Teréz az életműben elfoglalt helyüket figyelembe véve kronologikus sorrendet alkalmazott az alkotások tárlóba való rendezésekor, vagyis tíz-tízévenkénti csoportra osztotta a műveket, ügyelve azonban azok tematikai elrendezésére. A sort az önarcképek nyitják, amelyeken amellett, hogy a művész arcvonásainak változását figyelhetjük meg, bepillantást kapunk Rembrandt művészi fejlődésébe, stílusának alakulásába is. Érdekesség, hogy önarcképeit gyakran a tükör előtt készítette, s ilyenkor mintegy színészként gyakorolta a gesztusokat, grimaszokat és mozdulatokat. Különösen érdekelte az emberi lélek, a kedélyállapot arcokon való tükröződése, így ennek megfelelően ismerjük a nagy szemeket meresztő, az összehúzott homlokú, a nyitott szájjal nevető, valmint a fájdalmat megjelenítő önarcképét is. Ezek az idő előrehaladtával mind-mind hozzájárultak ahhoz az egyre mélyebb ön- és emberismerethez, amellyel későbbi portréit megalkotta. A művész életművében jelentős helyet foglalnak el a bibliai témájú alkotások annak ellenére, hogy egyik felekezetnek sem volt feltétlen híve. Az ó- és újtestamentumi ábrázolások közül különösen kedvelte Ábrahám, Jákob, József és Eszter történetét, valamint Jézus életének epizódjait. Ezeket a témákat időről időre újból feldolgozta, mindig valami új és más momentumra helyezve a hangsúlyt. A budapesti tárlatot aktjai zárják, amelyek után végleg felhagyott a rézkarcolással, s kizárólag a festészetre összpontosított. S a kezdő- és a végpont között pedig megismerhetjük a hol naturalisztikusan alapos, hol karikatúraszerűen humoros, hol pedig a meditációra hajló, misztikus Rembrandtot. (B)

Elementáris Luc Besson rögtön első játékfilmjével, az Élethalálharccal bekerült a filmek szerelmeseinek látókörébe. A húszas éveinek elején járó rendező ezért az alkotásáért mintegy húsz különböző díjat zsebelhetett be, így nem véletlen, hogy a világhírű francia filmes cég, a Gaumont is felfigyelt tevékenységére. Sőt, olyannyira bízott a sikerben, hogy elvállalta a következő, rekord-költségvetésű filmjének, a Metrónak a gyártását is. És persze nem kellett csalódnia. A Christopher Lambert és Isabelle Adjani fémjelezte mozi kaszszasiker lett, a ’80-as évek nemzedéke új kultuszfilmet talált magának, aztán sorra következtek az olyan filmek, mint a Nagy kékség, a Nikita, a Léon, a profi, s 1997-ben pedig Az ötödik elem. Ez utóbbi főszereplője, Bruce Willis ekkorra már a tengerentúliak szuperhőse lett, aki mellett az ez idő tájt még ismeretlennek számító Milla Jovovich is bőven elfért. S bár a rendező állítja, hogy Korben Dallas szerepét nem kifejezettnek Bruce Willisnek írta, sokszor mégis úgy érezzük, hogy a karaktere pontosan illeszkedik abba a képbe, amely a színészről az évek során kialakult. Merthogy a történetben egy világmegmentő szuperhőst alakít, aki minden segítséget megad a szó szerint ölébe pottyanó Leeloo-nak, aki a négy ősi elem (föld, víz, tűz, levegő) mellett az ötödik, az életet jelképező elemet testesíti meg, s legfontosabb küldetése, hogy megakadályozza az emberiség pusztulását. A történet talán még sablonosnak is tűnhet, ha nem Besson filmjéről lenne szó. Merthogy nála a cselekmény a díszletek, jelmezek és a különböző speciális effektek mellett teljességgel háttérbe szorul. A Csillagok háborújában sem vallanának szégyent űrjárgányai, miközben a neves francia tervező, Gaultier csillogó-villogó ruhái, a frizura, az extrém smink tereli el a figyelmet a történet hiányosságairól. Merthogy a szavak és dialógusok helyett a képi világ az, amely a bessoni esztétika lényegét adja, s azok az időközben el-elejtett utalások, amelyek a filmtörténet legismertebb darabjait juttatják a nézők eszébe. (B) Az ötödik elem – RTL Klub