– A Konyha-kultúra-kalauz sorozatban a napokban jelent meg a Szlovákiát bemutató könyve. Az eddig megírt négy ország közül melyik konyhája és kultúrája áll önhöz a legközelebb?

– Erdélyt különösen szeretem, de minden cseh családi és egyéni vonzódást félretéve, mégis a horvátok gasztronómiai világa, a mediterrán ételek mellett tenném le a voksot.

– Milyen életmódbeli különbségek fedezhetők fel a négy ország lakói között?

– A horvátok és a szlovákok annyiban hasonlítanak egymásra, hogy fiatal nemzetek lévén öntudatosak, ambiciózusak és bizonyítani akarnak. A horvátok a turizmusban, a szlovákok a gazdaságban erősek. A horvát élettempó mindezek mellett sokkal mediterránabb, kávézósabb, nyugalmasabb, a szlovákok pedig kegyetlenül hajtanak. A cseheknél azzal, hogy a polgárosodásban előrébb jártak, hogy magasabbak voltak a bérek, nagyon stabil a generációkról generációkra átöröklött, jó értelemben vett kispolgári mentalitás van. Erdély pedig ma a lehető legizgalmasabb hely, talán mondhatom, hogy egész Európában. Ami az emberek fejében, a gazdaságban ott történik, az csodálatos.

– Szlovákia az elmúlt évek sikertörténete, elég, ha az euró jövő évi bevezetésére gondolunk. Mi az, amit jobban csináltak, mint mi?

– Fegyelmezett gazdaságpolitikát vittek, leépítették a szociális rendszer kiadásait, megkurtították a nyugdíjrendszert, ugyanakkor csökkentették az adókat. Ezzel eltűnt a feketemunka nagy része, a szürkegazdaság kifehéredett, és elkezdődött a munkaerő felszívása.

– A Szlovákia könyv történelmi bevezetőjét olvasva az volt az érzésem, hogy vegyítette a szlovák és a magyar történelemszemléletet.

– Talán azért, mert ez egy közös történelem. Fontos benne találni kiegyezési pontokat. A Natio Hungarica részei voltunk velük együtt ebben a térségben, ám az elmúlt 150 év szétverte a korábbi együttélési formákat. Most az unióban valami újat kell találnunk, s ezért fontos a hasonlóságokat és a közös történelmi együttélési folyamatokat hangsúlyozni.

– Van-e valamilyen rokonság a kötetben többször is megemlített Pálffy János császári tábornagy, a pozsonyi vár örökös kapitánya és ön között?

– Nincsen. Ámbár a nagyapám, aki nagy legendákat költött annak idején, talált valami szálat hozzá. Amikor kereskedelmi iskolába járt, és nem tudta finanszírozni a tanulmányait, írt Pálffy Jánosnak egy levelet, akit a családi szálakra hivatkozva arra kért, finanszírozza a tanulmányait. A gyermektelen gróf pedig, aki nagy támogatója volt a kultúrának, segített is neki.

– Mi volt a Szlovákiában eltöltött hat hét legemlékezetesebb pillanata?

– A Magas-Tátra, amit gyermekkoromban láttam utoljára. Vagy az, hogy Pozsonyból milyen gyönyörű s élhető fővárost csináltak. És talán, hogy az iglói városi tévé interjúra kért.

– Dolgozott kereskedelmi és közszolgálati televízióban. Mi a különbség?

– Az, hogy a kereskedelmi semmi másról nem szól, mint a profitról. Ott hasznot kell előállítani, hiszen ezt várja a befektető és a tulajdonos. Ha van nyereség, a dolog működik, ha nem, jön az új garnitúra. A közszolgálat pedig azért felelős, hogy a polgárok megalapozott döntést hozzanak, és egyben meg kell hogy teremtse a társadalom közös narratíváit. Ezek a mesék fél évszázada még a világbékéről, a demokráciáról és a piacgazdaságról szóltak, ma viszont a biztonság: az állampolgári létbiztonság, az új európai szociális berendezkedés és a globális kihívásokra válaszoló nemzeti kulturális biztonság kommunikálása a közszolgálati média célrendszere szerte Európában.

– Van-e élet a televízió után? Egy helyütt azt nyilatkozta, „már jó előre kiépítem a mentsváraimat”.

– A tévé biztos pont, ez a terveim alapja. Ugyanakkor mindig érdekelt sok minden más, így például a könyvpiac, az írás, amit nagyon megszerettem. Húsz évig naponta foglalkoztam hírekkel, és ötvenen túl már nem biztos, hogy minden áldott nap ezt kell csinálni. Bizonytalan vagyok, még nem dőlt el, hogy csatázzak-e tovább a mindennapi hírfronton, vagy a szakmának csak egy-egy részében mélyüljek el. Lehet az hírháttér vagy elemző műsor is. Az is foglalkoztat, hogy a politikai kommunikáció hova fejlődik. Ezen a területen azonban csak akkor tudnám elképzelni magam, ha valahol megtalálnám benne a pártok és a politikai erkölcsiség felett álló keresztény-szociális európai értékrendet.

Barta Boglárka

Pálffy István

1959-ben született Debrecenben. Szülővárosában, majd Londonban és Budapesten tanult, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát.

A Magyar Rádióban volt a Krónika rovatvezetője, a Magyar Televíziónál pedig egyebek mellett A Hét műsorvezetője.

A tv2 indulásától a Tények hírműsor és a Jó estét Magyarország! arca volt 2002-ig.

Ma a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetőjeként szabadságát tölti, Franciaországban és a Kárpátalján újabb útikalauzain dolgozik.