Hirdetés

Egy nagy műnek több értelmezése is lehet, így van ez a Galeotto esetében is. Már a cselekmény is izgalmas, de a mögöttesekben fel lehet fedezni még több szimbolikus síkot. Ilyen a szerelmek síkja, a nőké, akik úgy változnak, akár az áprilisi idő, vagy éppen Galeotto hite. Mert ez a reneszánsz lélek hol hisz Istenben, és Rómába zarándokol, hol meg éppen kiábrándul, és eretnek bogumilokat és katarokat kutat a Balkánon vagy Franciaországban. Ráadásul ebben az író által tovább alkotott reneszánsz világban minden lehetséges. Az odautazó olvasó-turista nem győzi kapkodni a fejét, miféle történetszálak gabalyodnak egymásba, és kénytelen pörgetni elméjét, hogy egybekapcsolja az összetartozókat. Így eseményről eseményre bontakozik ki az olasz Galeotto Marzio személyisége is, aki a kor neves csillagásza, történésze, költője, filozófusa, a regény szerint merítve azonban leginkább Mátyás könyvtárosa, Janus Pannonius hű barátja.

Ha csak az ő bemutatása lett volna a regény közlendője, már az is érdekfeszítő volna. Ennél azonban sokkal több Gáspár Ferenc műve, mind irodalmi értékeit, mind ezoterikus világát és sajátos pajzán humorát illetően. Diószegi Szabó Pál ezúttal is kitett magáért régies zamatú verseivel, amelyek magas színvonalon illeszkednek az elbeszélés tartalmához. Az olvasó így mindvégig részese egy okkult játéknak, amelyben egyre jobban élvezi a valóság és képzelgés összevegyülését. Pláne amikor az író a vége felé még erősebben megnyomja a tollát, és már a nándorfehérvári várban meg a Kenyérmezőn riadozunk: Galeotto mint hivatásos krónikás-haditudósító közvetíti sorsfordító győztes csatáinkat.