Milyen boltok tarkították Aquincum bevásárlóutcáját? A pláza őse valóban római találmány? És vajon milyen illata volt a Duna mellett virágzó, élénk kereskedelmi forgalmat lebonyolító városnak? Stop.Shop címmel új, időszaki kiállítás nyílt az Aquincumi Múzeumban, ami az ókori kereskedők, iparosok világába kalauzol.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az Aquincumi Múzeum minden évben rendez időszaki kiállítást, hiszen sok olyan részterülete van a római kornak, ami érdekes adalékokkal árnyalja a Kr. u. I. századtól a III. századig virágzó aquincumi polgárváros lakóinak mindennapjait. Ráadásul a múzeum az ország legnagyobb ókori gyűjteményével rendelkezik, ami milliós nagyságrendű régészeti emléket jelent.


Antik pláza

– A látogatóknak nehéz elképzelniük az inkább csak kőlabirintusra emlékeztető romkertet nyüzsgő ókori városrészként, ezért döntöttünk úgy, behozzuk a romkertet a múzeumba. Mivel a rómaiak aktív ipari és kereskedelmi tevékenységet végeztek itt, ezért idén erre a területre fókuszál a kiállítás – mondja Láng Orsolya régész, az Aquincumi Múzeum igazgatója, a tárlat kurátora.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A kiállítás középpontjában nagy méretű rekonstrukciós rajzon szinte megelevenedik az aquincumi piactér. A négyzet alaprajzú, köves teret árkádos, oszlopos épületek szegélyezték, a kereskedők e nyitott boltocskák pultjairól árusították nap mint nap portékáikat. A piacteret a romváros alaprajza nyomán rekonstruálták. A padlón térkép látható, ami segít eligazodni, hogy az épület mely részén tartózkodunk éppen képzeletben.

– Az aquincumi piachoz hasonló épülettípus Pompejiben, Afrikában és a Közel-Keleten is létezik. Ez egy miniatűr pláza, közepén kerek épülettel, a tholosszal. Itt állomásozott a piacfelügyelő, aki a hivatalos súlyokat, mértékeket őrizte, segített a rend fenntartásában. Aquincumba a Római Birodalom szinte minden pontjáról érkeztek árusok, mindenki hozta magával saját mértékeit: másképp számolt és mért egy kelta, egy föníciai, vagy egy szír kereskedő, a felmerülő vitás kérdéseket a piacfelügyelő zárta le – magyarázza Láng Orsolya, majd hozzáteszi, ennek az épületnek a leletanyagai között súlyokat, íróvesszőt, érmeket, mécseseket találtak. Ráadásul a tholos különleges épülettípus: nyugaton ilyen jellegű épületekről nincs tudomásunk, ennek oka, hogy ezt a fajta középületet a város tehetős polgárai, a helytartók vagy más magas rangú tisztségviselők építtették, lényegében közadakozásként. Az aquincumi tholos a Kr. u. III. század közepén épült, és annak a helytartónak köszönhette létét, akit a birodalom távoli pontjáról, Észak-Afrikából vezényeltek ide családostul, mintegy előléptetésként, így Európában ez az épülettípus kuriózum.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A tárlaton térkép mutatja be, a mai Óbuda területére vetítve, hogy egykor hol húzódott az ipari negyed és a polgárváros.

– Az ókori romok jelentős része nincs beépítve, így az aquincumi Közép-Európa legnagyobb összefüggő római kori romterülete. A mai utak a kétezer évvel ezelőtti utak mentén futnak, így az egykori észak–déli főútvonal kissé nyugatabbra tolódott verziója a Szentendrei út, míg a kelet–nyugati főúté az esztergomi vasútvonal. Óbuda szinte teljes úthálózata az ókori nyomvonalakon épült ki – teszi hozzá a kutató.


Ókori okosváros

A kiállítás külön dolgozza fel az említett két főút történetét: a kelet–nyugati fontos része volt a városnak, hiszen a budai hegyek felől haladt a dunai kikötőkhöz. E vonalon a hosszúkás, akár hétszáz négyzetméter alapterületű, műhelyt és lakóhelyiségeket is magába foglaló iparos épületek sorakoztak.

– Az aquincumi iparnegyed házai formájukat tekintve leginkább a mai parasztházakra hajaznak: a keskenyebbik oldalukon, az utcafronton állt a bolt, mögötte a műhely, majd a lakórész. A kőből, agyagból és téglából épült házakat vakolták és festették, a hátsó traktusban álló lakóhelyiségeket forró levegővel fűtötték – magyarázza Láng Orsolya.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A kiállítótérben enteriőr idézi meg az iparosműhelyek közül a leggazdagabb leletanyaggal feltárt tímárműhelyt. Az elmúlt évek régészeti kutatásainak köszönhetően hatalmas mennyiségű állatcsontot – nyúzásból visszamaradó mellékterméket, juh- és kecskeszarvcsapokat, feldarabolt csontokat találtak, ezekből főzték az enyvet, amit ragasztáshoz, világításhoz is használtak. A tímárműhelyben persze bőrök kikészítésével is foglalkoztak, amelyet az áztatóvermek és a fellelt munkaeszközök, kések, tűk, préslapok is igazoltak.

– A feltárásokkor rengeteg szemetet találunk, valószínű, hogy az utcán is volt belőle bőven. Az éjjeliedények tartalmát is az utcai csatornába öntötték, emellett a városon kívül mindennap volt halottégetés. Írásos források mesélnek arról, hogy a rómaiak együtt éltek a bűzzel, ugyanakkor a szagszennyezést tervezett építkezéssel igyekeztek csökkenteni: az uralkodó szél­iránynak megfelelően építkeztek, hogy a szél a Duna felé fújja a kellemetlen szagokkal teli levegőt. A Kr. e. I. században élő Vitruvius tíz könyvet írt az építészetről, amiben az egészséges módon épített városokról is értekezik. Vagyis létezett várostervezés – meséli Láng Orsolya.

A kelet–nyugati főúton a tímárműhelyek mellett csonteszköz-készítő, fémmegmunkáló és számos egyéb iparosmester tevékenykedett. Sőt, a városban – ahogy a Duna-parton is – fogadók is működtek: az egyforma szobácskákkal szabdalt, hosszúkás épületekben jellegzetes leletanyag, mécsesek, lámpások és festett falú helyiségek sora árulkodik arról, hogy a messziről érkezettek némi fizetség ellenében viszonylag kényelmes helyiségekben hajthatták álomra a fejüket.


Streetfood római módra

Az észak–déli főút amolyan bevásárlópromenád lehetett. Hosszában 200-300 méteres, oszlopos árkádos épületekben boltok sorakoztak, mögöttük húzódott a vízvezetékrendszer, ami a mai múzeummal egy vonalban, a Szentendrei út közepén fut végig.

– E boltok azonosítása kissé problémásabb, ugyanis a múlt századi feltárások során nem gyűjtöttek be minden leletet, így nem derült ki, hogy mit árusítottak bennük. Akadnak azonban analógiák a birodalom más területeiről, és beszédesek a sírkőábrázolások is. Az elhunyt tevékenységét bemutató faragott jelenetek részletesen mutatják be például a hentes, a pénzváltó, az ékszerész, a pék vagy a textilárus életének egy-egy jellegzetes pillanatát – magyarázza a kurátor.

E bevásárlóutcán minden bizonnyal árultak kerámiaedényeket – helyben gyártottat és import luxuscikket, az ókor porcelánjaként ismert terra sigillatát –, élelmiszert, így zöldséget, húst, pékárut, és persze minden utcára jutott kocsma és számos thermopolium. Ez utóbbi a mai streetfoodhoz hasonlító kifőzde volt, ahol egy-két asért jóllakhatott az egyszerű polgár, a szegényebbeknek ugyanis nem volt lehetőségük saját konyhát fenntartani. Őzsaláta, mézes datolya, tejleves, illetve főzelékfélék is szerepeltek az étlapokon. Az ételt melegen tartó kőedényben tárolták, és onnan merték ki, amit a polgár ácsorogva, vagy menet közben fogyaszthatott. A boltok kereskedői között akadt méterárus, ékszerész és persze pénzváltó is. Érdekes adalék Corinthus, a feltehetően görög származású rabszolga állított oltárköve, amit Silvanus istennek készíttetett, miután felszabadult.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Ezen az oltárkövön olvasható a foglalkozása: nummularius, vagyis pénzváltó. Corinthus karrierje tipikus ebben az időben. A művelt, írni-olvasni tudó, római kereskedőcsalád által megvásárolt rabszolgák rendszerint a gazdáik üzletében kezdek el dolgozni. Ha rátermettek voltak, felküzdhették magukat a tulaj mindenesévé. A felszabadulásuk után, a családdal kapcsolatban maradva, leányvállalatokat alapítottak távoli városokban: így terjeszkedtek a kereskedőcsaládok a birodalom messzi provinciáiban, így kerülhetett Corinthus is Aquincumba – meséli Láng Orsolya.

A leghíresebb ókori bevásárlóközpont egyébként Traianus császár nevéhez fűződik. Rómában, Kr. u. 100 körül épült a Mercatum Traiani, amely a Quirinus domb mesterséges lejtőjét kihasználva háromszintes épületnek készült: a különböző szinteken a belső utcákra és folyosókra nyíló hosszú boltsorok kígyóztak. E konstrukció aztán túlélte az ókort, és az elkövetkező történelmi korokban is szolgálta a polgárokat – változó funkcióval.